Krisztus hatalmas erővel száll alá az éneklő szívbe

Márton doktor korálokat, énekeket is írt, melyeket az evangélikus és más protestáns felekezetek a mai napig énekelnek. Zsoltárokat költött át, zenésített meg, lelki gyermekdalokat komponált. Ez különösen közel állt a szívéhez. A gyermekeket tekintette a gyülekezet és az egyház jövőjének, ezért ének-, és zeneiskolát is létesített. „A gyerekeknek énekelniük kell, és zenét tanulniuk az egész matematikával együtt” – mondta. Szerinte Krisztus hatalmas erővel száll alá az éneklő szívébe, s a kiadott énekhangon át újra a magasba emelkedik. Ebből a meggyőződésből még az úrvacsora szereztetési Igéit is énekelve mondta el. Ha a szív nem fogadja be Krisztust, akkor prédikálhat ezer prédikátor bármily szépen és hatásosan, nem ér el semmiféle eredményt. A Halleluja vagy a Hozsánna éneklése közben viszont a gyülekezet népe igazi, semmivel sem pótolható örömöt él át.

A reformáció  Marseillaise-ként, himnuszaként énekelt „Erős vár a mi Istenünk…”-et is az a Luther írta, aki ismerte a népi zene erőteljességét, szinte ütemre léptető robajlását, meg a szerzetesi zsolozsma áhítatás szelídségét, s mindez összeolvadt lelkében zengő protestáns indulóvá. A reformáció és a zene lényegét pedig így kapcsolta egybe a wittenbergi reformátor: „Krisztus a mi zsoltárunk, énekünk, dalunk”. Az éneklésnek, a zenének ez a Krisztust magasztaló vonása járja majd át Németországban a 2012. esztendőt, amikor tervszerűen az év minden napján felcsendül az ország valamelyik templomában az istenmagasztaló zene és a közös éneklés.

A reformáció követei a zeneszerzők

 A színes magazinban sok érdekes cikk keresi és adja meg a választ ilyen témákban: hogyan kapcsolódik egymáshoz zene és evangélium? – milyen a zene és az egyház kapcsolata ma? – hogyan és mennyire, s milyen hatással, eredménnyel járja át a zene a mai emberek hétköznapjait? – milyen az én kedvenc zeném, énekem, s miért? Az előszóban Nikolaus Schneider, az EKD elnöke rámutat: a zene a reformáció szívdobbanása volt. S ez a szívdobbanás él és éltet milliókat mind a mai napig.

A nagyszerű magazinból megtudjuk, ki mindenki adta tovább, s adott hozzá a maga tehetsége szerint újabbakat  az énekelt imákhoz, zeneművekhez. Elénk sorjáznak olyan nevek, mint  Johann Walter, aki drezdai udvari karmester és komponista, Luther követője volt. Vagy Leonhard Lechner Athesinus, aki dél-tiroli származású volt, s hozta a népi éneklés sok dallamát fülében. Aztán jönnek időben az egyre nagyobb nevek: Michael Praetoriusé, a protestáns zenei liturgia megalkotójáé, vagy a Bach előtti evangélikus egyházi zene nagyszabású alakja, Heinrich Schütz. Aztán megjelenik Johann Crüger, aki Berlinig emelkedett. A sorban olyan nevet is találunk, mint II. Frigyes porosz fejedelemé, aki nem csak zenekedvelő volt katonás poroszsága mellett, hanem a protestantizmus védelmezője, s maga is komponált, írt éneket és zenét. És megérkeznek az óriások: a protestáns zene fejedelme, Johann Sebastian Bach, utána Felix Mendelssohn Bartholdy, majd Johannes Brahms és a 20. századi modernek. Hatalmas arcképcsarnok, fantasztikus zenei alpesi világ:  ők lelki csúcsokként magasodnak a múló idő, a változások, a történelem forgata fölé. És mindnyájan valamiképpen a reformáció igazi nagy követei.

És az utolérhetetlen ima g-mollban –  mit is írt Bach saját Bibliájába?

 Izgalmas cikk foglalkozik a lipcsei Tamás templom karnagyának és a zenetörténet fejedelmének egyházi muzsikájával, melyben földöntúli szépség és tomboló szenvedély feszül, kiváltképpen a János passió hangzásvilágában. Bach a szenvedő és megdicsőült Úr Jézus alakját állítja középpontba, de szentháromságos szerkezetű zenét komponál köréje. Így járul Bach a kegyelem királyi trónusához és visz oda élményben, lélekben minket is. Fogalmazása szerint annak a Krisztusnak, aki az út, az igazság és az élet, minden mélységben meg lehet és meg is kell dicsőülnie, győztesnek kell maradnia. Ez Isten akarata, ebben erősíti őt a Szentlélek belső hangja, bizonyságtétele. Bach művészetében, muzsikájában opera és prédikáció különös és magasrendű egységben fonódik össze. Bach felfogása és akarata szerint a János passió nem csak magas művészet, megragadó, színes, lírai és drámai zene, hanem teológiai hozzájárulás is a komponált, hallható és hallgatható bibliaábrázoláshoz.  Hangokból összeálló ima. Nem véletlen, hogy Bach saját Bibliájába a zsidó templomi zenéről szóló részhez (2Krónika 5,13) beírta lapszéli jegyzetként: „NB (note bene). Az áhítatos zenében mindenkor ott van Isten kegyelmes jelenléte”. Erről fog szólni 366 napon át a Reformáció és a zene éve Németországban, s talán egy kicsit majd nálunk is…

Írta: Dr. Békefy Lajos