Fénytelen ünnepek, szürke vasárnapok terhe a mai embereken

 

Tartok tőle, hogy reflexszerűen és némi iróniával vagy egyenesen cinikusan legtöbben ezt válaszolják: nem! Nem tudunk, s nem is akarunk! Mások meg úgy vélik, hogy igen! Ezek egy része őszintén gondolja, sikerült neki még megmenteni valamit az ünnepek/vasárnapok eredeti tartalmából és kultúrájából, még ha némileg módosult formában is. A többség pedig, ezt láthatjuk minduntalan, úgy elszakadt az eredeti tartalomtól, hogy nekik az ünnepet a hetekkel előtte túllicitálni próbáló bevásárlóközpontok konzumkínálata jelenti, a vasárnapot meg e modern kultuszhelyek gyorsétkezdéi, mozijai, éjjel-nappal nyitva tartó üzletei. Ünneptelen, fénytelen, civakodósan, vagy unottan elfogyasztott vasárnapok, egydimenzióssá lefokozott időfolyam egyhangú sodrásában él a legtöbb ember. Tömegcikk lett a vasárnap, az ünnep meg előre elénekelt, minden nyilvános helyen unalomig hallott egykori zenék illúziójával eladott áruvá. Százezrek érkeznek meg fásultan és fáradtan az ünnephez.  S egyre többen félnek az ünnepektől, főként, ha több napot pirossal jelez a naptár. Az ünnepi neurózis elől menekülve rohannak ki lakásukból, országunkból szomszédos országok síparadicsomai, tengerpartjai felé. Akik meg itthon maradni kényszerülnek, mert se pénz, se posztó, azoknak egyre növekvő része alkoholba, meg egyéb kábulatba vagy agresszióba fullasztja a piros betűs napok kéretlenül rájuk szakadt pillanatait.

 

Nagy hét-e még a nagyhét?

 

Ilyen tapasztalatok láttán joggal tesszük fel a kérdést: nagy hét-e még a nagyhét itt a Kárpátok ölelte hazában? Tudunk-e még mi, magyarok keresztyénül ünnepelni? Mi kellene ehhez, mi hiányzik, hogyan és mit kellene másként csinálni? Vagy minden jó úgy, ahogyan van? Nem hogy az egyházi tartalmát, sőt az üdvtörténeti jelentőségét egy-egy ünnepnek mind kevesebben ismerik, ami pedig olyan érthető és nyilvánvaló volt még szüleinknek, nagyszüleinknek. 

 Hanem hovatovább már a színes és sokféle népszokást is egyre gyorsabban felzabálja a konzum-moloch, e csillapíthatatlan éhségű piaci bálvány. Ki gondol még arra, hogy miért is van vasárnap? Hogy az az Úr napja volt ezredéven át, a Feltámadott Jézusra emlékezés idő-tagoló ünnepi tengelye a szürke hétköznapok között? Kinek jut manapság eszébe, hogy isteni tervezés van csaknem minden jelentős ünnepünk mögött? S mi volt a Tervező szándéka? Ki a felelős az ellopott ünnepekért, az elkobozott szép pillanatok utáni ürességért?

 

Alapvető emberi szükséglet az ünnep-, és vasárnapigény

 

Tőlünk nyugatabbra az élet teljesebb éléséhez elválaszthatatlanul tartoznak oda a vasárnapok és az ünnepnapok. És ezek védelméért tudatosan is sokat tesznek. EU-s ajánlások születnek a vasárnap védelmében, a német és svájci keresztyének, az anglikánok a szigetországban sorra idézik fel és fogalmazzák meg az ember alapvető szükségletei közé tartozó ünnepigényt, vasárnap-igényt. Keresik ennek korszerű formáit, s törvényileg is igyekeznek biztosítani a nyers piaci érdekek, a haszonelvűség támadásaival szemben az ünnepek méltó és szép megtartását, vigyázva az emberi lélek épségére.

            És nálunk? Nálunk jó ezer éven át népünk együtt létezett az ünnepekkel. Az ünnepek tiszta levegője, fénye beleáradt vérünkbe, napi sorsunk, történelmünk jelzőtábláivá váltak, családi meghitt pillanatok mérföldköveivé. És a legutóbbi időkben is voltak egyházi, zsinati kezdeményezések a vasárnapok és ünnepek védelmére, amiket az elvilágiasodás, korábban az idegen ideológiák szívünkre törő ragadozói oroztak el millióktól. Valahogyan a társadalom egyre kiszikkadóbb, felrepedezettebb közösségi talajában úgy tűntek el ünnepeink, vasárnapjaink, mint a futó zápor cseppjei a homokban.

Talán többször és többet kellene szólni ünnepeink, vasárnapjaink védelmében? Vagy másként? Szénási Sándor esperes-lelkipásztornak a Kálvin Kiadónál 1997-ben kiadott, s azóta ismételten megjelentetett „Ünnepeink – a református egyházi év” c. könyvecskéje alapmű, amit minden iskolással, de ünnepelni akaró, no meg felejtő vagy ünnep-feledtető felnőttel is érdemes lenne megismertetni. Mondatai ma is igazak: „Az elmúlt 50 év alatt – első renden a vallásellenes propaganda hatására – elhalványodott a köztudatban nem csak az egyházi év, hanem általában az egyes ünnepek eredete, üzenete és jelentősége”. Ennek az ötven évnek a hiányát csak megtetézte a tudatos vagy ösztönös szürkítés, a bevásárlóközpontok egyhangú és felületes élvezet-kínálata. Már szinte apologetikus ünnepvédelemnek tarthatjuk ilyen sivár viszonyok között Füle Lajos „Ünnepeink versben” című kötetét, amit mindenki lelki felüdülésére forgathat. Az emberi létezés sokdimenziós, cizellált, isteni tervezésű szépségét és gazdagságát, ünnepi magaslatait hozza vissza mindkét könyv, legfőképpen pedig a Könyvek Könyve, a Biblia kiszikkadt lelkünknek.

 

Ünnepeink visszahódítása parancs a jövő védelmében

 

Nyugat-európai testvéreink sorra alkotott ünnepvédelmező, valójában embervédő, lélekvédő kiáltványainak, ajánlásainak gazdag palettájáról most hadd’ hozzak ide néhány továbbgondolásra érdemes megállapítást, hogy ezek is segítsék ünnepeink visszavételét, visszahódítását a múlandóságnak odadobó közönytől, nyerészkedő számításoktól és az egyre aggasztóbb méreteket öltő cinizmusözöntől, amik egyre inkább veszélyeztetik vasárnapjaink, ünnepeink, de a következő generációk lelki-szellemi épségét.  

  Az ünnep és a vasárnap a nyugalom napja. Isten adta elénk, Ő rendelte: mert van ideje a munkának és az attól való megnyugvásnak, a pihenésnek. Ő jól ismerte az embert, lelke alkotását, s azt, hogy mire van szükségünk. Ezért adta választott népének a szombatot, nekünk meg a vasárnapot.

De az ünnepek/vasárnapok ritmust is biztosítanak az egykedvűen múló időben életünknek. Ritmus nélkül pedig az élet visszahullana a káoszba, s az egyhangúság, a monotónia még betegebbé tenné az egyéneket és a társadalmakat. Az ünnepek az élet lendületét, továbblendítő alaptaktusát adják meg. A kiégés ellen is kondícióban tartanak. Az ünnephez hozzátartozik az ünneplés. Nem önmagunkat, nem a munkát ünnepeljük, nem pártunkat, egyházunkat, hanem Istent, egyáltalán a létezést, meg a másik embert, aki test-vérünk. Az ünneplés tiszta ruhája mindig túl-lépés is a megszokáson, a hétköznapiságon, kivonulás, szent és felemelő exodus a napi ismétlődésből, feltöltekezés, spirituális magaslatok tiszta levegőjének beszippantása.

 Az ünnep és a vasárnap egyben emlékezés is. Keresztyéneknek a feltámadás történetére, a megváltás nagy isteni históriájára, az új élet nagy eseményére, és esélyére emlékeznek, abból merítenek erőt a jövőre, ami jelen idejű egykorvolt történés Isten Lelke és hit által. A tartalmára visszataláló ünnep és ünneplő ember rádöbben: múló történelmi létünk átdimenzionálásáét mi mindent tett meg értünk Isten. Isten tettei történetének és családtörténetünknek, egyéni és nemzeti múltunk emlékezetbe idézésének alkalmai az ünnepek, amelyek egyszerre jövőidejűek is.

És a reményről, a jövőről is szólnak. Értékeinket, keresztyén, magyar, református, egyházi, családi, kulturális örökségünket és elhívatottságunkat, meg feladatainkat is látóterünkbe hozzák. Ezért minden ünnep és vasárnap  az erőgyűjtés alkalma is.

Eleink jó 1 000 éven át megőrzött drága kincsének, keresztyénségünknek, európaiságunknak is továbbadója, áthagyományozója lehet egy-egy vasárnap, vagy keresztyén ünnep. Áruba nem bocsátható örökség ez. Megtartásukkal sikerült ezredéven át védeni lelki egészségünket, annyi pusztító politikai hatalom ellenére megőrizni és felvirágoztatni alkotóerőnket, és a közös remény fáklyáját továbbadni.

            Van hát mit őriznünk. Van, miből tanulnunk. Hogy a nagyhét ismét nagy és szép, tartalmas hét lehessen itt a Kárpát-medencében. És hogy megmaradásunkat oltalmazó nappá lehessen mindinkább újra minden ünnepünk, s az év 52 vasárnapjából egyre több vasárnapunk!  

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozsánna! Nagyheti spirituális zarándoklat

1.

HARANGSZÓ jelzi nagyhét beköszönését

(klikk a youtube harangjátékára: http://youtu.be/eCiNsPLC4Gs )

(NARRÁTOR) Érted szól a harang! Hív, hogy jöjj te is velünk, és kísérjük el együtt a Győztes Áldozatot, a Szenvedések Férfiját, Jézust, a nagyheti úton. Hív a harangszó, hogy győzelmének és áldozatának szellemi-lelki javaiban te is részesülj, s a képzeletbeli út végére kissé boldogabb légy, mint annak előtte. Érted szól a harang, a te lelkedért. EMLÉKEZTET arra, hogy támaszt találhatsz Jézusban, amikor elérkezel majd a Te Gecsemáné kertedbe, amikor elhagynak, amikor szembe kell nézned saját kis és nagy haláloddal. Örök társra találhatsz Jézusban, aki veled marad, amikor megaláznak, kigúnyolnak, amikor sorsod golgotai keresztje feltűnik előtted. Érted szól a harang, mert érted történt minden a nagyhéten!                           

2.

 

(NARRÁTOR) Jézus szenvedéstörténete, a megváltás nagy hete virágvasárnappal kezdődik. A kovásztalan kenyerek ünnepére, a pászkára Jeruzsálembe zarándokló zsidók kísérik Jézust is. Az utcán még hozsannás a hangulat, de bizonyos felsőbb körökben már megszületett az elhatározás: Öljük meg őt!                                                                                         

(IGEOLVASÓ) Amikor az ünnepre érkező sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására... Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat. Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltották:

 

Hozsánna!

Áldott, aki jön az Úrnak nevében!

Áldott a mi atyánknak, Dávidnak

eljövendő országa!

Hozsánna a magasságban!  (Lk 12,12-13; Mk 11,8-10)

 

(ÉNEK:)  A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe' Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban! (Pálóczi Horváth Ádám – élt 1760-1820 között – éneke a Református Énekeskönyvből, 1. versszak)

                                                                                                                         

(VERSMONDÓ)

                                                  

Megrészegülve kiabál a nép,

zeng a „Hozsánna a Dávid Fiának!”

- Virágvasárnap leteszem Eléd

ezt a szívemben őrzött pálmaágat

én is, a fáradt ember, aki vár,

a Golgotát is ismerő zarándok,

s követlek Téged, hallgatag Király,

KI minden bűnöm látod s megbocsátod.

(Füle Lajos: Pálmaág)

 

(NARRÁTOR) Képzeletben forduljunk most a Jeruzsálembe bevonuló Jézus felé, Őfelé, aki közeledik Lélekben ma is felénk, aki volt, van és eljövendő, s mondjuk imádságként Neki:

 

                                                           FELÉD FORDULVA

 

Jövő, Feléd fordulva élünk,

Te formálsz igazakat a tévelygőkből.

 

Jövő, Feléd fordulva élünk,

Eljössz, s megjutalmazod az igazakat.

 

Jövő, Feléd fordulva élünk,

Te emelsz fel magaslataidra.

 

Jövő, Feléd fordulva élünk,

Úgy érkezel meg hozzánk, ahogyan azt el sem tudtuk képzelni,

A mi örömünkre. (Rudolf Bohren imája)

 

Írta, R. Bohren imáját fordította Dr. Békefy Lajos