Az iráni, halálra ítélt lelkészért imádkoznak Németországban

(Hannover – epd.de; EKD.de; pro-medienmagazin.de; evangelisch.de; idea.de – Dr. Békefy Lajos) - Egész Németországban a ránk következő márciusi első vasárnapon a különböző felekezetek keresztyén hívői azért imádkoznak, hogy a halálra ítélt iráni lelkészt, Youssef Nadarkhanit engedjék szabadon az iráni hatóságok. Az EKD, a Németországi Protestáns Egyház Tanácsának elnöke, Nikolaus Schneider református lelkész a hét közepén kiadott imafelhívásában felekezetre való tekintet nélkül kérte közbenjáró imára a német keresztyéneket. Az országban 2010 óta egyébként is a böjti időszak második vasárnapját a fenyegetett és üldözött keresztyénekért tartott közimák napjává minősítették.

Elfogadhatatlan, hogy valakit csak azért börtönöznek be, s ítélnek halálra, mert vallási hovatartozását megvallja. A vallásszabadság és a szabad vallásgyakorlás joga alapvető emberi jog, aminek az iráni kisebbségi vallásokhoz tartozókra is vonatkoznia kell – nyilatkozta Nikolaus Schneider prézesz, amikor pénteken ismét megerősítette a közbenjáró vasárnap központi imatémáját. „Hálás vagyok azért, hogy Németországban és világszerte a politikusok is azon fáradoznak, hogy engedjék szabadon Iránban Youssef Nadarkhanit” -  tette hozzá az egyházelnök.

 

Ismeretes, hogy igen erőteljesen emelte fel szavát a lelkész halálos ítélete ellen és szabadon bocsátásáért Hillary Clinton amerikai, és Guido Westerwelle német külügyminiszter, és sok nemzetközi keresztyén szervezet, mint például az Amerikai Társulat a Törvényességért és az Igazságosságért (ACLJ), az Open Doors, s más hasonló szolidaritási szerveződések is. Twitterek, e-mailek százezrei mentek a világ szinte valamennyi részéből az iráni vezetéshez Nadarkhani lelkész érdekében.

 

 

 

A világon sok keresztyén értetlenül áll az iráni lelkésszel történtek előtt. Ezt az értetlenséget, megdöbbenést, aggodalmat kell az istentiszteleteken Isten elé vinni imáinkban – hangsúlyozta Nikolaus Schneider. De közben arról sem feledkezhetünk el, hogy keresztyén hite miatt a világ más részén is sok keresztyén testvérünk szenved. Nekik a mi szolidaritásunkra van szükségük. Nem felejthetjük egyetlen pillanatra sem, hogy az ima a keresztyéneknek különösen fontos szolgálata a felebarátért.

 

Az EKD erre a vasárnapra külön imafüzetet is kidolgozott, és megjelentetett, benne a fenyegetettségben élő keresztyénekről, veszélyeztetett régiókról is találhatnak információkat az olvasók. Az imafüzet vezérigéjeként a 25. Zsoltár 6. verse áll a „Reminiscere”, emlékezzél meg néven megtartásra kerülő vasárnap gondolatai élén: „Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok örökről fogva vannak”. 

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!