AZ ISIS PÉNZÉRT SZABADON BOCSÁTOTT 19 ASSZÍR KERESZTYÉNT

Az ISIS, azaz az Iszlám Állam nevű terrorista félkatonai szervezet legújabb akciójaként meglepő fordulattal 19 elhurcolt asszír keresztyént szabadon engedett abból a 220 túszból, akiket Szíriában ejtettek foglyul. A szabadon bocsátás fejpénzért történt - adja tudtul a Zeit.de és a pro-medienmagazin.de című német lap online kiadásában. A hírt a Frankfurter Allgemeine, a Spiegel és más lap is megerősítette. A többi túszul ejtett személy sorsáról nincsenek megbízható információk.

Mennyi az emberi élet ára?

A 19 szabadon bocsátott keresztyén túszt két kisbusszal vitték a szíriai Shaddadeban található ISIS fellegvárból a Hassaka Tartomány egyik női kolostorába – szól a legfrissebb hír, amit a nemzetközi sajtó jelentéseiben olvashatunk. A hírek hivatkoznak Osama Edwardra, az Emberi Jogok Asszíriai Hálózata igazgatójára, illetve a CNN tv-társaságra. És történt ez két héttel azután, hogy kivégezték a líbiai tengerparton a 21 kopt keresztyént. Mindkét esemény vasárnap történt. Figyeljünk a kivégzésben is megmutatkozó tendenciára, amit nem lehet nem észrevenni. Az Úr napján ölnek és szabadítanak az ISIS döntéshozói és a katonai szervezet végrehajtói. Nem véletlen, hogy szinte valamennyi cikk, kommentár, jelentés felteszi a kérdést: jó, hogy legalább  ők, 19-en kiszabadultak a szinte biztos halálból, de miért éppen ők, és milyen céllal engedték el őket? Annyi tudható, hogy az ISIS dzsihádista vallási bírósága döntött szombaton az asszír keresztyének szabadon bocsátásáról. S az is ismertté vált, hogy az ISIS terroristái a Hassaka környéki falvakból gyűjtötték össze a túszokat. A váltságpénzt az ISIS úgy tekinti, mint olyan adót, amit a nem muszlimoknak kell fizetniük bántatlanságukért. Az emberjogi szervezet igazgatója nem tudott semmi konkrétumot arról mondani, mennyi fejpénzt követeltek az ISIS milicisták, s mennyit kaptak ténylegesen. Annyit lehet összehasonlításként tudni, hogy 2014. novemberében már volt egy szabadon bocsátás, amikor szintén asszír keresztyéneket engedtek el 1700 dollárért, kb. 1500 euróért fejenként. Megdöbbentő, hogy ennyire olcsó lenne az emberi élet? Vagy csak a keresztyéneké? Esetleg olyan drága, hogy 200 millió dollár sem „takarja” be, mint a japán újságírók esetében? S mitől, kitől függ az „értékelés”?

 

A „gyűlölet hadserege”

A nyugati sajtóban az ISIS-t így is nevezik: „a gyűlölet fekete serege, hadserege”.  Történetünk szerint az északkelet-szíriai Kabur folyó mentén lévő falvakban portyázott, s kapta el az egyik legősibb keresztyén közösség, az asszír egyház tagjait. Illetve több ezrüket menekülésre kényszerítette. Ezeket a keresztyéneket arámoknak is nevezik, arám nyelven beszélnek még ma is, ezt a nyelvet beszélte Jézus is. Ez a hitközösség a közel-keleti keresztyén örökség hűséges őrizője volt két évezreden át. Nem véletlen, hogy őket támadja, üldözi az ISIS, melyet nagyon zavarna, ha a „álomkalifátus” területén még maradnának keresztyének. Különös torzképe a történelemnek, hogy az arámok száz évvel ezelőtt ugyanúgy, mint az örmények, elszenvedtek már egy szörnyű népirtást, genocídiumot az akkori oszmán birodalomban. A túlélők akkor oda menekültek, Szíriának Törökországgal határos területére, amit most az ISIS vett birtokba. A mai arámok a Kabur folyó medencéjében 35 faluban élnek. A 200 elhurcolt keresztyén erről a vidékről származik. A most elengedett 19 asszír keresztyén Tal Goran faluból való. A kolostorba érkezésükkor nagyon fáradtak voltak, ott már várta őket püspökük.  A találkozáson imádkoztak, hálát adtak szabadulásukért, s könyörögtek a még túszul ejtett társaikért. Majd étkeztek, s hazatértek. Annyi tudható, hogy többen megerősítették: az ISIS őket nem bántalmazta.

Néhány szó a keresztyénüldözésről

Thomas Schirrmacher német protestáns teológus és filozófus évekkel ezelőtt jelentős könyvet írt „A keresztyénüldözés mindannyiunkat érint” címmel. Ebben a jó 300 oldalas munkájában behatóan elemezte a keresztyénüldözés kezdeti, későbbi és mai formáit, okait és összefüggéseit. Általános definíciója szerint „keresztyénüldözéssel jelöljük a keresztyéneknek hitük miatti rendszeres és módszeres, társadalmi vagy/és állami eszközökkel végrehajtott hátrányos helyzetbe hozását, illetve egzisztenciális fenyegetettségét”. Ez lehet egy adott állam valláspolitikájának része, a vallási kisebbség törvényi vagy etnikai diszkriminációja, hátrányos megkülönböztetése.

De van szerinte a keresztyénüldözésnek pozitív, krisztusi értelme is: annak visszaigazolása, hogy a jó oldalon állunk, Isten oldalán, mert felismertük, ő mindenestől a mi pártunkon áll! Minden üldözés a hit próbája.

Tertullianus egyházatya fején találta a szöget az üldözések álságos okainak leírásával, már 196-ban, amikor ezt a különös verbális görbe tükröt rajzolta meg az üldözőkről

„Ők a keresztyéneket vádolják mindenért – valamilyen, tömegeket érintő katasztrófa történik vagy valamilyen szerencsétlenség, a keresztyének az okai. Ha magas a Tiber folyó vízállása, a keresztyének okozzák, ha kevés víz van a Nílusban, a keresztyének miatt van, ha földrengés, éhsínség támad valahol vagy járvány, a keresztyének az okai”. Tehát nagyon korán beindult a bűnbakképzés pszichológiája és ideológiája.

A 2,3 milliárdot számláló világkeresztyénség legnagyobb része ma nem jóléti és nem békés helyzetben él, s nincs garantálva jogbiztonsága. Krisztus egyházának a mártíriuma a 21. században új csúcspontot ért el. Évente legkevesebb 3000-rel nő a kivégzettek száma, jelenleg éves szinten 150-200 000. Nemzetközi összehasonlítás szerint a legintoleránsabb, legtürelmetlenebb a fundamentalista iszlám és a politikai hinduizmus. „A 20. század végén és a 21. század elején több mártír hal meg hite miatt, mint az előző 19 évszázadban összesen” (Ch. Colson)

Az üldözés 8 forrása

Az Open Doors nevű keresztyén világszervezet 2014. évi világindexe szerint, ami a keresztyénüldözés világhelyzetéről ad pontos képet ad, nyolc oka van, lehet az üldözésnek. Ezek:

  1. iszlám extrémizmus: az egész világot iszlámosítani, világkalifátus felállítása;

2. más vallások fokozódó militarizálódása, hindu nacionalizmus (India a hinduké - hindutva), egyes buddhista irányzatok előretörése;

3. törzsi/hagyományos vallások ellenállása, befolyása, gyűlölet minden idegennel, „mással” szemben; kulturális, vallási bezárkózás;

4. egyházi arrogancia, keresztyén fundamentalizmus: csak a „mi” felekezetünket, egyházunkat tekintjük legitimnek, igazinak – Krisztus testében csak „mi” lehetünk;

5. kommunista, poszt-kommunista elnyomás: a kommunizmus nemzeti kényszerideológiaként történő megjelenése, nincs alternatíva (pl. Észak-Korea);

6. agresszív szekularizmus: a nyilvánosságból és az emberi szívekből minden vallást kiirtani; mindent rombolni, gúnyolni, ami vallási értékhordozó;

7. totalitáriánus paranoia: mindent megtenni azért, hogy hatalmon maradjunk, s ennek igazolására ideológia gyártása és a hatalom monopolizálása;

8. szervezett korrupció: a büntethetőség felett állni, ezért rendőrség, bíróság megvesztegetése – bandák alkalmazása keresztyének megfélemlítésére, elűzésére, besározására, hamis híresztelés, „dezinformáció”, akár gyilkosság is.

Hans Küng figyelmeztetése időszerű!

Küng világétoszának alaptételei ma is iránymutatóak:

  • nem lesz tartós együttélés a földön globális etika nélkül,
  • a nemzetek között nem lesz béke, csak ha a vallások között béke lesz,
  • a vallások között nem lesz béke, amíg nem lesz igazi párbeszéd közöttük,
  • a vallások egymásról alkotott véleményének változása nélkül nincs világbéke.

 

Pozitív jelek az arab-iszlám világból

Iszlám hercegi vótum az arab keresztyénekért

Hasszan Ibn Talal jordániai királyi herceg konferenciát hívott össze a Keresztyének a Közel-Keleten témáról Ammanban. Így fogalmazott: „Az arab keresztyének is végső soron arabok. Sőt, az arab gondolkodás úttörői, az arab megújulás munkálói”. Kezdeményezésére Ammanban megszületett az Arab Szociális Charta a Kisebbségek Védelméről, ami alig túlbecsülhető, bátor és toleráns szellemű kezdeményezés az ISIS és a Boko Haram, meg más szélsőséges csoportok által véresre festett arab világban. A Charta kapcsán Hasszan herceg üzenetet küldött a keresztyén egyházakhoz, hívőkhöz, s ebben a keresztyén menekülthullám, a migrációs válság láttán rámutatott: „Maradjatok ebben a régióban, szükségünk van rátok, részei vagytok arab világunknak”. Üdítő, reménykeltő kivétel az iszlám világában! De lehet, ehhez legalább hercegnek kell lennie az embernek? S mi lesz a többi, 1,6 milliárd muszlim véleménye és gyakorlata? Hogyan gondolkodnak ők a hercegi nyíltszívűségről? Ez a nagy és kritikus kérdés! Mennyire hallják meg és fogadják el ők a hercegi üzenetet, s milyen következményei lesznek? Óriási kérdés! Vagy marad két-háromarcú az arab világ (is)? Egy arisztokratikus, emelkedett arccal, meg egy vallásos, irgalmas arccal, s egy haramiaszintű militáns, vérengző arccal és kézzel?  Pedig a herceg már 1994-ben megalakította a Vallási Tanulmányok Jordániai Királyi Intézetét, a világvallások közti párbeszéd, egymás jobb megismerése és a közeledés érdekében. Azóta eltelt húsz év, s milyen hatása lett?

Másik pozitív, jó jel: 2014. szeptember 27-én 120 iszlám tudós nyílt levelet írt Dr. al-Baghdadinak és az ISIS-nek, melyben 20 tételben utasítják el az iszlám szent könyve, a Korán alapján azt a „bűncselekmény” (így!) sorozatot, amit az iszlám nevében az ISIS elkövet brutális fegyveres akcióival.

 

Mit tehetünk? Nem csak megélhetési menekültek!

Nem mondhatjuk, hogy tehetetlenek vagyunk! Nem mondhatjuk, hogy ezek a dolgok messze vannak tőlünk, hiszen határainkon dübörög, könyörög, sír, átkozódik, alkudozik a migrációs világhullám, aminek hátterében nem csak koszovóiak, hanem közel-keleti arab keresztyén testvéreink is ott toporognak. Akik nem megélhetési menekültek, hanem hitük miatt halálra szánt, üldözött testvéreink!

Amit tehetünk, mindenek előtt az ima. De informáltan kell imádkoznunk, hogy tudjuk, pontosan miért, kikért? Ezért fontos az újságírók, főként a keresztyén újságírók felelőssége, pontos, gyors, hiteles tájékoztatási elkötelezettsége! Ima az áldozatokért, üldözöttekért és üldözőkért is! Külföldi testvéreink ima akcióiba is bekapcsolódhatunk! Továbbá tanítás az üldözés bibliai összefüggéseiről! És segélyakciókban való részvételünk is, anyagi teherviselésünk arányában. Nincs olyan család, amelyik ne tudna valamit adni az üldözöttek támogatására! Továbbá: vasárnapi istentiszteleteken imában megemlékezni róluk, és folyamatosan tartani az üldözőkért és az üldözöttekért könyörgéseket, nyilvánosat és egyénit! Némelykor külföldi vendéget lehet meghívni gyülekezeti rendezvényre, aki az üldözöttek területéről való, s néhány szót kérni tőle. Vagy meghallgatni olyan gyülekezeti tag tapasztalatait, aki munkája vagy más oknál fogva az érintett területen járt. És küldjünk támogató, együttérző levelet testvéreinknek, kezdeményezzünk aláírásgyűjtést, fogalmazzunk tiltakozó email-eket adott esetben kormányokhoz. Juszuf Nadarkhani lelkészt a 3 millió tiltakozó e-mail is segített megmenteni a halálos ítélet végrehajtásától Iránban, amit az Ajatollahhoz küldtek a világ minden részéről keresztyének és nem keresztyének, egyének és szervezetek. Erről a sikertörténetről miért nem számolt be a magyar sajtó? Csak egy-két egyházi blog!

Szíriai adatok az IS kalifátus dicstelen ténykedéséről

Megfigyelők rámutatnak: a Sharia bíróság döntése a 19 asszír szabadon bocsátásról inkább propagandafogásnak tekinthető, ami arról próbál üzenni a külvilágnak, hogy ők is betartják a  törvényeket, amiket a Korán szab meg nekik. Vagy arról szól ez a szabadon bocsátás, hogy mégis lehet velük tárgyalni? Vagy a pénz meggyőző erejéről üzen? Ezt látszik cáfolni az, hogy a korábban túszul ejtett két japán újságíró esetében elképesztően nagy sarcot követeltek az életükért, 200 millió dollárt. A hétvégén a szír Syrian Observatory c. lap közölte, hogy 2014. júniusa, azaz az ISIS kalifátus kikiáltása óta ez a szervezet 1 969 személyt ölt meg, akik között 1 238 volt polgári áldozat. Saját soraiból 125 főt végeztek ki a vallási előírások áthágása címén.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi koordinátora

 

Állandó keresztyén feladat: Ima az üldözöttekért és üldözőkért

URAM, 

Hozzád könyörgünk minden üldözöttért,

akiket azért üldöznek, mert Benned hisznek.

Különösen is azokért emeljük Hozzád imánkat, akik iszlám országokban élnek.

De könyörgünk mindazokért, akiket hitük, származásuk, nemzetiségük miatt üldöznek,

bárhol éljenek is a világon.

URUNK, kérünk, Te állj mellettük, erősítsd és őrizd meg őket!

URAM, IRGALMAZZ!

Könyörgünk Hozzád azokért, akik Szíriában, Irakban, Szudánban,

Nigériában, Egyiptomban élnek,

légy nekik oltalom és védelem!

URAM, IRGALMAZZ!

Könyörgünk a hatalmasokért,

az uralmuk „mindenhatóságába” vakon bízókért,

az üldözőkért,

mutasd meg Magad nekik,

és fordítsd vissza őket halált osztó útjukról.

Még lesz, hol megtenned ezt, Uram!

URAM, IRGALMAZZ!

És hadd kérjünk Téged magunkért.

Segíts, hogy minden körülmények között

hűségesek maradhassunk Hozzád,

ölelj szorosan Magadhoz Lelkeddel minket,

őrizz meg igazságodban, és szeretetedben.

URAM, IRGALMAZZ!

Jézus ezt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan,

Atyámnak áldottai,

örököljétek azt az országot,

ami elkészíttetett számotokra

a világ kezdete óta.

URAM, Hozzád kiáltunk,

hiszen Atyád, Istenünk a mi oltalmunk,

erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.

Minden üldözött keresztyén testvérünkért

Hozzád kiáltunk, URAM.

Minden kivégzettért, lefejezettért,

megkínzottért, hite miatt bebörtönzöttért,

emlékezz meg róluk, ha visszajössz

a Te Országodban!

                                          Szólítsd majd végítéletre azokat is,

akik életüket kioltották,

testüket megcsonkították, családjukat megnyomorították.
        Minden elhurcolt gyermekért és felnőttért

Hozzád kiáltunk, URAM.

Minden fogolyért és megkínzott testvérünkért

Hozzád kiáltunk, URAM.

Minden jóakaratú, segítőkész emberért

Hozzád kiáltunk, URAM.

Tégy minket békességed és szereteted munkálóivá,

formálj alkalmassá,

hogy éltető, ítélő és kegyelmező Igédet

oda vigyük, ahova azt küldöd!

Uram, irgalmazz nékünk! Ámen.

 

(Fordította, átírta a Nemzetközi Evangéliumi Allianz imája nyomán: Dr. Békefy Lajos)

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!