CHRISTIAN MEIßNER LEVELE

a CDU/CSU Protestáns Munkaközösség (EAK) szövetségi ügyvezetőjének levele,

válaszként a hozzá küldött KDNP PM elnökségi kondoleáló levélre Peter Hintze EAK elnök, a Bundestag és az Európai Néppárt alelnöke, a CDU korábbi elnöke halála alkalmával

 Kedves Dr. Békefy Úr,

fogadja számos és szívélyes köszönetemet írásáért, amiben megemlékezett a halálesetről! Korábbi EAK-elnökünk halála nagyon fájdalmas és érezhető űrt hagy maga után az egész Unióban és Németország politikai életében. Mai EAK szövetségi elnökünk, Thomas Rachel parlamenti államtitkár, a Bundestag képviselője, akinek szívélyes üdvözletét van szerencsém átadni Önöknek, így méltatta az elhunytat:

„A CDU/CSU Protestáns Munkaközössége (EAK) gyászolja Peter Hintzet, aki első ádvent hajnalán tért haza minden élők útján. Peter Hintze 1990-1992 között volt az EAK szövetségi elnöke. Egyik elődömként több évtizeden át megbízható tanácsadóm volt. Briliáns elme és melegszívű ember volt. Hálás vagyok sok évnyi barátságáért.

Evangélikus lelkészként már korán bekapcsolódott a politikai életbe. EAK elnökként intenzíven vett részt a német egység létrehozásában, és az újraegyesülés első fázisára jelentős befolyása volt. Megalakította az „EAK Németország Fórumot”, ami váltakozva, hol Németország nyugati, hol keleti részében ülésezett, és ő fektette le az alapjait az EAK tartományi szervezeteinek az új szövetségi országrészekben. Őbenne, aki a Németországi Keresztyén-Demokrata Uniót (CDU) olyan sokféleképpen szolgálta, egy önálló gondolkodású, kiemelkedő személyiséget veszítünk el, aki – másokkal együtt – pártunk tevékenységét jelentős mértékben meghatározta.

Átfogó ismeretei Peter Hintzet példaadó hídépítővé formálták az egyházak és a politika között. Okos, borotvaéles, mindig felfrissítően szokványmentes, olykor provokatív politikai megnyilatkozásaihoz hasonlót keresve is alig találunk, amivel ő az Unión belüli és kívüli politikai vitakultúrát páratlanul meggazdagította. Megvolt benne a bátorság ahhoz is, hogy másokért akár a fő áramlatokkal is szembeszálljon. Felejthetetlen marad számunkra és fájón hiányzik emberileg másokhoz odaforduló közvetlensége. – Az Úr adjon vigasztalást Családjának, hozzátartozóinak, s oltalmazza ki-, és bemenetelét egészen az örökkévalóságig”.

(Közben jut eszembe: lehetséges lenne az Ön méltatását német nyelven megkapni? Akkor ezt a méltatást még az EAK Protestáns Felelősség/Evangelische Verantwortung c. lapjának január/februári számában elhelyezhetném. Mit gondol erről?).

Örülök, hogy hallhattam Önökről, maradok szívélyes üdvözlettel

az Önök Christian Meißner-je

a CDU/CSU Protestáns Munkaközössége

szövetségi ügyvezető, Christian Meißner

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!