Elhunyt Chuck Colson

Emberi fogalmak szerint álomkarriert futott be. Isten felől nézve megjárta a poklot, de hit által felszárnyalhatott mennyei magasságokba. És oda emelte sok-sok ember szívét.  Volt „botrányhős”, meg elítélt. Börtönben megtérő rab, aki kivételes látomást és feladatot kapott ott egész hátralévő életére. Megalapította az elítélteket szeretettel támogató Testvéri Börtöntársaságot, ami ma már a világ 113 országában segíti a fogvatartottak talpra állását lélekben és életépítésben egyaránt. Az elmúlt húsz évben írt 30 könyve csaknem 5 millió példányban kelt el, örömüzenetként a rács mindkét oldalán élőknek. Könyvei bevételét, valamint különféle díjainak hozadékát, így az 1993-ban kapott Templeton-díjjal járó 1 millió dollárt is a Testvéri Börtöntársaság támogatására fordította. Charles/”Chuck” Wendell Colson 2012. április 21-én, 80 éves korában világszerte ismert és elismert evangélistaként, „tv-sztárként”, Jézus Krisztus Billy Graham hatású bizonyságtevőjeként fejezte be életét a Virginia Államban található Falls Churchben. Források: npr.org.us; USA Today.com; christianitytoday.us; prisonfellowship.org;

 

 

A politikai bukás és a sorsfordító „Bocs’, én keresztyén vagyok!” című könyv

 

 Ilyen karriert emberi fantázia nem rak össze egykönnyen. De Isten igen! Hiszen az a botrány, amibe népszerű nevén Chuck Colson a 70-es évek közepén belekeveredett, könnyen elvihette volna az életét egészen más irányba. Az 1931. október 16-án svéd-amerikai családból származott jogász, republikánus politikus, 1969-1973 között Richard Nixon elnök egyik főtanácsadója ugyanis belekeveredett a hírhedtté vált Watergate-ügybe. Mindent megtett azért, hogy megakadályozza az elnök bukását, fogalmazása szerint még saját nagyanyján is átgázolt volna, csak hogy Nixon újraválasztását elérhesse. A Washington Post által „piszkos trükkök mestereként” titulált Colson állította össze Nixon elnök demokrata ellenfeleinek a listáját, akiket a Watergate-épületben található demokrata párti irodában kellett lehallgatni. A sajtó által nyilvánosságra hozott ügy következtében 1974-ben Nixon elnök lemondott, Colson pedig rácsok mögé került. Igaz, hogy „csak” hét hónapra, de ez alatt gyökeresen megváltozott életszemlélete, meg önmaga is.

 A vizsgálati szakaszban adta kezébe egyik barátja C. S. Lewis könyvét az egyszerű keresztyénségről, amit a német kiadásban ilyen találó címmel láttak el: „Bocs, én keresztyén vagyok!”. Hatása hatalmas volt. Colson megtért, majd ennek az egyesek által drámainak, keresztyén szóhasználattal viszont megtérésnek, páli fordulatnak nevezhető kegyelmi pillanatnak eredményeként 1975-ben megírja magyarul is olvasható nagyhatású vallomását. Az 1993-ban Roszík Gábor evangélikus lelkész jóvoltából magyarul is megjelent, „Újonnan születtem – a Watergate, ahogyan senki sem látta” (a Magyar Börtöntársaság Alapítvány kiadványa) című könyvben 310 oldalon írja le megtérésének lelki folyamatát, illetve ebből a szemszögből a Watergate históriát. Ekkor kezdődött el Chuck Colson igazi élete. Hiszen a sorfordító az ő életében is Valaki egészen más volt.

 

Találkozás az igazi Sorsfordítóval, s ami következett

 

A rácsok mögül szabaduló Colson 1976-ban megalakítja a Testvéri Börtöntársaság nevű nemzetközi szervezetet, amivel a fogvatartottak életminőségét kívánta megváltoztatni az evangélium, Jézus Krisztus által. A Time magazin 2005-ös felmérése szerint ő és szervezete Amerika 25 legbefolyásosabb evangéliumi-protestáns személye és szervezete között szerepel. Szabadulása pillanatától fogva életét a fogvatartottak lelki megváltoztatása ügyének, programjának, ezáltal a börtönügy, valamint a rabok megítélése, külső-belső szemlélete megreformálásának szentelte. Következetesen és eltökélten képviselte azt a nézetet, hogy igenis, a börtönben imádság, s a Biblia isteni üzenetének szívbéli, őszinte elfogadásával lehet a „bűnözők”, a tékozló fiúk életét is megváltoztatni, jó irányba fordítani. Ezáltal ígéretesen lehet őket szabadulásuk utáni életükre felkészíteni. Biblia és imádság a két reformáló eszköz. Meg olyanok, akik hisznek Jézusban. De csak akkor, ha a rácsok mögött is szeretnének hinni Őbenne. A titok ilyen egyszerű. De mélységesen mély, s nem könnyű.

Magasra emelte fáklya volt korunkban

 

 Több mint 30 könyve annak bizonyítéka, hogy ez a változás még a legnagyobb bűnösben is eredményesen végbe mehet. Billy Graham mellett az egyik legismertebb evangélista igehirdető volt az USA-ban. Rádió –, és tv-állomások versenyeztek szolgálataiért. A Christian Today c. lap és honlap évtizedeken át közölte hasábjain napi elmélkedéseit. A keresztyén életszemléletet és világlátást mondotta el újra és újra, más és más összefüggésben. Milliók várták, igényelték is életvezetési tanácsait. Olyanok, akik hitték sorsuk jobbra, tartalmasabbra, élhetőbbre fordulását, s ezért tenni is akartak valamit. Akik várták a Sorfordító Krisztus megjelenését életükben.

 Az utóbbi 35 évben minden húsvét vasárnapot börtönben ünnepelt. A Feltámadott, igaz Sorsfordító, a páli megtéréseket ma is „termő” Krisztusról tett ilyenkor bizonyságot. Sokaknak, szerte a világon. Tette ezt abban a 600 börtönben is, amit az elmúlt pár évtizedben 40 országban meglátogatott. Találóan nevezte őt F. A. Ravi Kumar Zacharias, indiai születésű, kanadai protestáns apologéta, hitvédő „korunk prófétájának”, akinek megrendítő megtérése a Watergate-ügy után csak a páli megtérés „világfordulatához” hasonlítható. „Határozottsága, amellyel világosan és mély értelműen volt képes hirdetni az evangéliumot, magasra emelt fáklya volt korunkban, amit leginkább az iránytévesztés vagy irányvesztés jellemez” – tette hozzá Kumar Zacharias.

 Amikor Billy Graham értesült Chuck haláláról, megrendülten szólt arról a mélyreható börtönszolgálatról, amivel ő képes volt Jézus Krisztus evangéliumát a raboknak megjeleníteni, átadni, őket az evangéliummal megérinteni, formálni. „Ha majd feljutok a mennybe, s meglátom Chuckot, azt hiszem, magam is elcsodálkozom, hányan veszik ott is körül őt. Ők azok, akiknek az életét alapvetően átváltoztatta, megváltoztatta az általa hirdetett Üzenet, Jó Hír” – tette hozzá a 90 év felett járó Graham.  

 

Lelki érzékenység a találó válaszok titka

 

Milliós példányszámú könyveiben gyakran írt Isten szeretetének sajátosasságairól, meg arról is, hogyan lehet az újkori sötétség korszakában élni. Az emberi testnek e korszakban a fényadás feladatát szánta. A közös misszió szempontjából részletezte protestánsok és katolikusok  szükséges együttműködésének távlatait. Az igazság védelmezésének módszereiről értekezik mások könyvében, amit a hitetlenség korszakában fontos küldetésnek tekint. Külön kiadványban írt a helyreállító igazságosságról, a keresztyén, megtartó hitről. Hallatlan lelki szenzibilitással, fogékonysággal, Isten Lelkétől hallóvá-látóvá hangolva ragadta meg korunk sok jelenségét, s helyezte ezeket az evangélium értékrendjének leleplező tükre elé.

 

Legmagasabb amerikai elismerés – s ami még ennél is értékesebb

2008-ban George W. Bush elnök a második legrangosabb amerikai kitüntetést adta át neki. Az elnöki indoklásban ez is elhangzott: „…az elítélteknek, meg a már szabadultaknak és családjuknak biztosított keresztyén segítségnyújtásért”.  A Fehér Ház nyilatkozatában ezt is olvashatjuk: Colson erős és mély hitével a világon sok nőnek és férfinak segített abban, hogy visszataláljanak a „normális” életbe. Az Egyesült Államok tiszteletét és megbecsülését fejezi ki ezzel az éremmel Chuck Colsonnak, jó szívéért és együttérzéséért, aminek hatására számtalanul sokan megújulhattak reményükben, s elkezdtek újra hinni abban, hogy van életüknek értelme. Az öt kontinensen munkálkodó mintegy 15 ezer Testvéri Börtöntársasághoz tartozó önkéntes és számos börtönlelkész, meg az ennél sok ezerrel több, életének az igai szabadulást adó, Krisztust felfedező, megismerő, s így a bűnözés kényszerétől gyógyult lélek osztja az elnöki értékelés minden szavát.

 Lehet ennél értékesebb elismerése Chuck Colson gazdag életének? Talán csak az, ha Isten ismeri majd magáénak nyilvánosan is Chuck Colsont ama napon, amikor mindenkinek, elnöknek és tanácsadónak, hamisnak és „igaznak”, rabnak és szabadultnak, mindnyájunknak meg kell állnunk az igaz Bíró ítélőszéke előtt…

 

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!