Hétköznapi és ünnepi karácsonyok

 Kálvin János életében – mint minden hívő ember életében – voltak „karácsonyi” ünnepek és „hétköznapi karácsonyok”. Az idézőjel arra utal, hogy ő nem használta a karácsony szót, s másképp volt neki ünnep az ünnep mint nekünk. Az elsőben Jézus Krisztus megszületését, a testet öltés csodáját ünnepelte Genfben. Hétköznapi karácsonyok pedig akkor voltak életében, amikor valamilyen különös ajándékot kapott az Úrtól, illetve adott tovább másoknak. A „karácsony” szó helyett Kálvin  az „Úr születésnapja” kifejezést használta.

És hogyan ünnepelt?

1551. január 2-án levelet írt Bernbe Haller lelkésznek, s tudatja vele: „Mielőtt Genfbe érkeztem, itt nem volt más ünnep, csak az Úr napja…Egyáltalán nem bánkódtam emiatt”. Igen, ez a jellemzően kálvini magatartás. Leveleiben nem a „karácsony”, nem is a „szent karácsony” kifejezés szerepel. A lengyel királyhoz, August Zsigmondnak ír a lengyel protestánsok érdekében. Ezt a levelét így datálja: „az Úr születésnapja előtt egy nappal”, tehát 1555. december 24-én írta. S mivel Isten ennek az Úrnak, Jézusnak a legmagasabb uralmat helyezte vállaira, kívánja, hogy a lengyel király udvarában is otthonra találjon a Megváltó. Nagy és tisztes dolognak tartja, hogy „a lengyel nemesség többségében örömmel kész arra, hogy a keresztyén hitnek alávesse magát”.

Volt olyan esztendő reformátorunk életében, 1559-ben, amikor valójában két „hétköznapi karácsonyt” is kapott-adott ajándékba. Hiszen ezt tekintette az ünnep lényegének: valamit továbbadni mások javára, mint ahogyan Isten is adta az Ő szent Fiát az egész emberiség javára. Ez évben létrehívta Kálvin a felnőttképzés intézményét, a genfi akadémiát. Céljaként ezt határozta meg: legyen „az igaz hitre nevelés helye”, meg „az életre nevelés iskolája”.

A pogány „karácsonyok” ellen

A reformátorról közismert volt, hogy ellenezte az Úr születésnapjának szertelen, éppen ezért méltatlan ünneplését. Ez ugyanis sok olyan dologhoz vezethetett, ami tényleg méltatlan lett volna: az ivászat, a partik és egyéb erkölcstelenségek. Vagy az, hogy e szentséges születésnap hosszabb megünneplése magával hozhatott sok pogány vallásos ötletet és gyakorlatot, aminek semmi köze nincs a Bibliához. Fontos érve volt: a szertelen ünneplés elveszi az Úr napjának, a vasárnapnak a szentségét. Márpedig a vasárnapot Isten szerezte ünnepül számunkra, s ennek kell is maradnia az igazi ünnepnek, ami a Feltámadott Úr Jézusra emlékeztet. Olyan érv is fellelhető Kálvinnál, ami ma igencsak időszerű.  Karácsony kifejezetten keresztyénellenes is lehet, önmaga lényege ellen fordítható: a kereskedelem nyereségét, a tömeghangulat felszínességét, a karácsonyi partik eszem-iszomját szolgálhatja, s ez pogány bálványozás Kálvin szerint.

Mi a haszna a testet öltésnek? – imádni a titkokat

Az Úr születésnapján mondott egyik prédikációjában a tőle megszokott kérdésre keresi a választ: mi a lelki haszna az Úr születésének, testet öltésének? Lukács 2,1-14. alapján kereste és találta meg a választ. Idézzük fel mélyenszántó gondolatait! „Ahányszor csak mindennemű nyomorúságunkban vigasztalódást és védelmet keresünk, akkor Urunk születésénél kell kezdenünk… Fel kell ismernünk, hogy születésétől fogva Urunk Jézus Krisztus mi mindent vállalt magára, hogy mi, akik Őt keressük, ne járjunk keresése közben hosszú tévutakat. Meg kell tanulnunk kicsivé válni, hogy felfogadjon minket, hiszen a Fej és a tagok között hasonlóságnak kell fennállnia. Nem kell közben értékeinket lealacsonyítani, hanem mindössze annyit kell felismernünk, milyenek is vagyunk valójában, és magunkat igazi alázattal odavinni Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Akkor Ő elismer minket a magáénak és megerősít… Meg kell tanulnunk, hogyan jutunk Őhozzá...A legmagasabb bölcsességre akkor jutunk el, ha tanulunk az egyszerű pásztoroktól. Mert ugyan mire mennénk, ha a világ minden bölcsességét a fejünkben hordoznánk, de hiányozna belőlünk az az élet, amiben minden bölcsesség és gazdagság rejlik… Tehát azokat kövessük, akik a mi Urunk Jézus Krisztushoz mennek. Isten ezt a tisztességet nem a világ nagyjainak juttatta, nem a gazdagoknak, nem a kiválóknak, hanem az egyszerű pásztoroknak. Bolondos téveszménket le kell vetkőznünk, mintha Isten csodálatos titkait a mi beképzelt fogalmainkkal meg tudnánk ragadni. Egészen egyszerűen imádni kell megtanulni Őt és ezeket a titkokat. Ehhez pedig az egyszerű pásztorok hitére van szükségünk... A Szentlélek vezetésével tudunk igazán a mi Urunk Jézus Krisztus elé járulni. Az az üzenet, amit itt az angyalok hirdetnek, számunkra égő fáklyaként mutatja az utat, mert a hit kell a vezetőnk legyen, és tudnunk kell, hogy mielőtt Isten bennünk van, azelőtt Istennek velünk kell lennie… Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy Istennel békességben élhetünk. Kérni szeretnénk Őt, hogy ezt Szentlelke által éreztesse is velünk… Ekkor az sem okozhat fájdalmat, ha minden oldalról csak lenézés vagy terhek vennének körül, ha minden kárt és szennyet ránk zúdítanának az emberek. Ha Jézus Krisztus velünk van, ha megáldja próbatételeinket, akkor az emberek ebből megjegyzik, hogy mi mindösszesen egyet akarunk: még ilyen helyzetekben is Istent dicsőíteni. Ha pedig a világ fiai elkárhozásuk közepette csak triumfálni, pöffeszkedni és fölényeskedni tudnak, ha csak abban lelik örömüket, hogy Isten ellen fordulnak, a mi örömünk akkor is megmarad. Ennek lényege abban van, hogy minden félelem és megaláztatás közepette Őt szolgáljuk és az engedelmességben egészen Neki szenteljük magunkat. Ez az igazi haszon, amit ebből a történetből magunkkal vihetünk".

Nem az a döntő, mi van a fa alatt…

A svájci reformátor életének és teológiájának tengelye az élő Krisztus (solus Christus) és a Róla szóló bizonyságtétel. Ő az a világosság, aki minden sötétséget eloszlat. Krisztus volt és maradt szemében a kulcs az igazi és helyes istenismerethez, önismerethez, emberismerethez. „Isten megjelent testben, sőt manifesztálódott a testben” – ez gyakran használt megfogalmazása volt. Krisztus a  Közvetítő, a híd, aki a szakadékot, ami minket elválaszt Istentől, és embertársainktól, sőt igazi önmagunktól, áthidalta, s ennél fogva nekünk iránymutatást, kapcsolatot, igazi közösséget ajándékoz. Krisztus neki az ajándékok Ajándéka volt és maradt. A mindent pótló, kipótló kincs, Akit viszont senki és semmi sem pótolhat. Ezért vallotta:

„Az a teljes bölcsesség, amit az emberek megérthetnek és megtanulhatnak ebben az életben, az Krisztusban rejtőzik.

Még ha bolondok vagyunk is magunkban – Ő Isten előtt a mi bölcsességünk.

Ha bűnösök vagyunk önmagunkban – Ő a mi igazságunk.

 Ha tisztátalanok vagyunk önmagunkban – Ő a mi megszentelődésünk és gyógyulásunk.

Még ha magunkon viseljük is a halandó testet – Ő a mi életünk”.

Legyen Isten Fia 2011-ben, az Úr születésnapján mind többünknek házunkban, egyházainkban, kárpát-medencei hazánkban az ajándékok Ajándéka! Mert nem az a döntő, mi van a karácsonyfa alatt, hanem az, hogy KI van a szívünkben! Az előbbi idővel értékét veszíti, utóbbi értéke az időben nő. Egy áraiban elszabadult, az értékeket feje tetejére állító, sokszor üresen csillogó, hazug szavakkal önmagát megvezető világban egyedül Ő az állandóság, az igazi  mélység, a csillogáson átvezető, hazugságokat átláttató, megbízható Igazság. Vele méltán és méltón szép az ünnep!

Az idézeteket fordította, a cikket írta: Dr. Békefy Lajos