KELET ÉS NYUGAT KERESZTYÉNSÉGE IS ÖSSZEÖLELKEZETT

A katolikus egyházfő szentföldi zarándokútjának harmadik napja is tartogatott meglepetéseket. Az összes eddigi pápa protokolljától eltérően, Ferenc pápa kezet csókolt a Holokauszt női és férfi túlélőinek. A megrendítő pillanat akár a világkeresztyénség szótlan, de annál beszédesebb tiszteletadásának, bocsánatkérésének is tekinthető. Jelentőségében nem maradt el ennél a találkozás a keleti keresztyénség lelki fejével, I. Bartholomeusz konstantinápolyi pátriárkával a Szent Sír templomban, valamint a muszlimok képviselőivel. (Jeruzsálem - 2014.05.26. – radiovaticana.va - huffingtonpost.com – Dr. Békefy Lajos, köszönettel a Vatikáni Rádió magyar honlapján publikált fordításokért a vm, sv, mt-sv, gá szignójú munkatársaknak)

 

PÁPA A SIRATÓFALNÁL, „IDŐSEBB TESTVÉREINÉL”

 Május 26-án, helyi idő szerint reggel 9 órakor Ferenc pápa Jeruzsálemben felkereste a Siratófalat (más néven Nyugati Falat). Néhány percig csöndes imába mélyedt a fal előtt, jobb kezével megérintve azt. 
Az ima végén – a hívők szokásának megfelelően – elhelyezett a fal egyik repedésében egy fehér borítékot. A benne lévő lapra saját kezűleg ráírta spanyol nyelven a Miatyánk imát, majd a következőket mondta: 
„Saját kezűleg leírtam a Miatyánk szövegét azon a nyelven, amelyen édesanyámtól megtanultam”. 
Ezután Ferenc pápa szintén anyanyelvén, spanyolul írt a Nyugati Fal vendégkönyvébe, idézve a 121. (122) zsoltárt: „Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem!”. Hozzátette: „Ezekkel az örömteli érzésekkel jöttem most el idősebb testvéreimhez és kértem az Úrtól a béke ajándékát”. 
 

HÁROM VALLÁS KÉPVISELŐI ÖSSZEÖLELKEZNEK

 
A három monoteista vallás képviselői átölelik egymást a jeruzsálemi Nyugati Falnál, a zsidóság szívénél, Salamon templomának utolsó bástyájánál. A pápa előzőleg imába merült és jobb kezével megérintette a köveket. Miután elhelyezte zárt borítékban, az egyik repedésben imáját és megfordult, csatlakoztak hozzá régi barátai, még Buenos Airesből, akik tagjai a pápai kíséretnek: Skorka rabbi és Abbud imám.  Mindhárman meghatottan ölelték át egymást. Jeruzsálem Szent Városának szívében, a három nagy monoteista vallás bölcsőjében barátilag átölte egymást a zsidóság, a kereszténység és az iszlám három vezető képviselője. 

A Vatikáni Rádió kiküldött tudósítója szerint „a minaretek, zsinagógák és harangtornyok varázslatos hangulatában, ragyogó napsütésben, amilyen csak Jeruzsálemben tapasztalható a történelem fontos napjaiban, Ferenc pápa így lépett be a Szent Város szívébe hétfőn reggel”. 

                                           SOHA TÖBBÉ, URUNK, SOHA TÖBBÉ! –

EGYHÁZFŐ A JAD VASEMBEN
 

A pápa szentföldi útjának egyik legfontosabb programja volt a Jad Vasemben tett látogatása május 26-án, hétfőn délelőtt 10 órakor. A Holokauszt áldozatainak és hőseinek emlékét őrző helyen gyalog közelítette meg a mauzóleumot, majd belépett az Emlékezés Csarnokába, ahol virágkoszorút helyezett el és köszöntött néhány túlélőt. Ezt követően beszédet mondott, amelyet a Teremtés könyvéből vett idézettel kezdett: 
„Ádám, hol vagy?” (vö. Ter 3,9). 
Hol vagy ember? Hová kerültél? A Soá emlékhelyén visszhangzik Isten kérdése: Ádám, hol vagy? Ebben a kérdésben benne van az Atya minden fájdalma, amit fia elveszítése miatt érez. Az Atya ismerte a szabadság kockázatát, tudta, hogy fia elveszhet, de talán még az Atya sem tudta elképzelni, hogy fia ilyen mély szakadékba zuhanhat… Urunk, hallgasd meg most imánkat, hallgasd meg könyörgésünket, ments meg minket irgalmasságod által. Ments meg minket ettől a szörnyűségtől. 
Mindenható Urunk, egy szorongatott lélek kiált hozzád. Hallgass meg Urunk, és légy irgalmas! Vétkeztünk színed előtt. Te örökké uralkodsz (vö. Bár 3,1-2). 
Emlékezz meg rólunk irgalmasságodban. Add meg a kegyelmet, hogy szégyenkezzünk amiatt, amit, mint emberek képesek voltunk megtenni, szégyenkezzünk emiatt a féktelen bálványimádás miatt, azért, mert megvetettük és elpusztítottuk testünket, amelyet te sárból gyúrtál, amelyet te az élet leheletével töltöttél el. Soha többé, Urunk, soha többé!
„Ádám, hol vagy?” Íme, Urunk, itt vagyunk és szégyenkezünk azért, amit a te képedre és hasonlóságodra teremtett ember képes volt megtenni. Emlékezz meg rólunk irgalmasságodban. 
 

ILYEN MÉG NEM VOLT: BOCSÁNATKÉRŐ KÉZCSÓK

És ekkor következett el az a pillanat is, amire eddig pápa még nem vállalkozott, részben mert nem vállalkozhatott, hiszen Holokauszt sem volt korábban. Részben azért, mert a vatikáni protokoll ilyen gesztust nem ismert. A pápának kijár a gyűrűcsók, de pápától másnak soha semmi hasonló.  Egyáltalán: keresztyén ember ilyet eddig alig tett meg. Szavak helyett beszédes, egyértelmű gesztusokkal fejezte ki a katolikus egyházfő mély együttérzését, tiszteletét és talán bocsánatkérését is azok felé, akik a Holokausztban veszítették el szeretteiket, illetve akik túlélői ennek a pokoli történelmi sokknak és rövidzárlatnak. Hat túlélő kezére hajolva, a pápa a megkövetés mozdulatával pecsételte meg beszédének üzenetét: „Soha többé, Urunk, soha többé!”. Magyar nyelvünk kifejező erejével így fogalmazhatunk: Soha többé Soa!

 

ÖKUMENIKUS SZERTARTÁSON EGYÜTT

KELET ÉS NYUGAT EGYHÁZFŐJE

 

A Szent Sír bazilika előtti térre a pápa és a pátriárka két különböző oldalról érkezett és a tér közepén találkoztak testvéri ölelésre, amikor megszólaltak a harangok. A „status quo” három közösségének főelöljárói fogadták őket a templomban: a görög-ortodox, a ferences és az örmény apostoli. Majd mindannyian lerótták tiszteletüket a Balzsamozás-köve előtt. A jeruzsálemi görög-ortodox pátriárka mondott köszöntőbeszédet a status quo három közössége nevében. 

Az ökumenikus szertartáson Bartolomeosz pátriárka angol nyelvű beszédet mondott. Ebben hangsúlyozta, hogy a Szent Sír a bátorság, a remény és az élet üzenetét sugározza. A mai emberiség bármely erőfeszítése arra, hogy jövőjét függetlenül és Isten nélkül képzelje el, hasztalan elbizakodottság. Arra hívott, hogy utasítsuk el a modern kor legelterjedtebb félelmét, ami a másiktól, a különbözőtől és a más vallásútól való félelem. A konstantinápolyi pátriárka után Ferenc pápa emelkedett szóra. A beszédeket követően megölelték egymást, kicserélték a béke jelét, majd a jelenlevőkkel elimádkozták a Miatyánkot. A pápa és az ökumenikus pátriárka a Szent Sírban lerótták tiszteletüket az üres sír előtt. Rendkívüli kegyelem itt lenni az imában egyesülve – állapította meg Ferenc pápa. Természetesen nem tagadhatjuk a megosztottságot, amely még mindig létezik közöttünk, Jézus tanítványai között: ez a szent hely még nagyobb szenvedéssel emlékeztet erre a drámára. Mégis a pápa és a pátriárka 50 évvel ezelőtti ölelése után ismerjük fel hálával és megújult ámulattal, hogy a Szentlélek indítására hogyan vált lehetségessé igazán jelentős lépéseket tenni az egység felé. Legyünk tudatában, hogy még egy másik út előttünk áll a teljes szeretetközösség eléréséhez, amely az Eucharisztia asztalában való közös részesedésben jut kifejeződésre, amelyre égetően vágyunk. A nézetkülönbségek azonban ne ijesszenek meg bennünket és ne bénítsák meg utunkat. Higgyük, hogy amint elmozdítható volt a sírt elzáró kő, úgy az akadályok is elmozdíthatók, amelyek egyelőre gátolják a teljes szeretetközösséget közöttünk.Végül a jelenlevőkhöz fordulva ezt kérte: tegyük félre a múltból örökölt kétségeinket és nyissuk meg szívünket a Szentlélek cselekvése előtt, aki a Szeretet Lelke (vö. Rm 5,5), hogy sietve haladjunk együtt az újra megtalált teljes szeretetközösség áldott napja felé.

 

Írta: Dr. PhD Békefy Lajos - a KDNP PM volt szervező és külügyi titkára

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!