A KERESZTYÉNÜLDÖZÉSRŐL SZÓLÓ BUDAPESTI NEMZETKÖZI KONFERENCIA ELÉ KÖSZÖNTÉSKÉNT ÉS HOZZÁJÁRULÁSKÉNT

A Magyar Kormányzat fáradozásait az üldözött keresztyének védelmezésére, helyzetük tudatosítására, konkrét cselekvési stratégiák kidolgozására és a nemzetközi közvéleményben a drámai eszkalációs pontok tudatosítására nem lehet eléggé dicsérni. Éppen ezért néhány konkrét javaslattal kívánok e páratlanul fontos konferenciához fordulni, illetve hozzájárulni, amit szerény médiaeszközeimmel is nyilvánosságra hozok.

 

Rövid valláskutatási, publikációs szemle. Engedjék meg, hogy röviden annyit írjak Önöknek református lelkészként, felelős szerkesztőként, 2010 óta a világon folyó keresztyénüldözést egyszemélyes vallásszociológiai vállalkozásommal figyelemmel kísérő szociáletikusként és kutatóként, hogy Yousef Nadarkhani iráni protestáns lelkész, és számos testvérünk hányattatásának krónikásaként, tudósítójaként szólítsam meg Önöket. Közel 250 cikkem jelent meg a keresztyénüldözésről az erdélyi Kolozsvár agnusradio.ro blogján, két szociáletikai könyvben (Napjaink dilemmái – protestáns válaszok, Bp., 2015, Dr. Birkás Antallal együtt – Protestáns szociáletika, Rév-Komárom, 2017. szintén Dr. Birkás Antallal szerzőtársként) részletesen foglalkoztam a keresztyénség-iszlám versenyfutásának vallásszociológiai és esettanulmányokban feldolgozott helyzetével. 2015-ben könyvem jelent meg a keresztyénüldözés történetéről Jézustól napjainkig (Kereszttűzben, Bp., 2015). Kiváltképpen a nemrég elhunyt Peter L. Berger amerikai vallászociológus deszekularizációs és a világvallások 21. századi reneszánszára vonatkozó kutatásait, s ennek várható negatív és pozitív kihatásait kísértem figyelemmel és publikáltam, továbbá a bostoni Religion in Modernity és a münsteri Religion in der Moderne Intézet kutatásait. Fontosnak tartom továbbá az indiai protestáns filozófus, Vishal Mangalwadi könyvekben és cikkekben manifesztált Európa-, és protestantizmus kutatásainak (The Book that made your world, 2011, németül: Das Buch der Mitte – Die Bibel als Herzstück der westlichen Kultur, Basel, 2014.) a megismertetését a hazai közvéleménnyel, amit közel 60 publikációmban tettem meg eddig. De részletesen beszámoltam a madridi CitizenGo 2015-ben rendezett nagy konferenciájáról éppúgy, mint a tavaly nagyon sajnálatosan elmaradt moszkvai helyett az idén tavasszal Washingtonban megtartott World Summit in defense of persecuted Christians konferenciáról. Mindkét nagy konferencia eredményesen és manifesztumaiban példaértékűen tagoltan, adresszáltan irányította rá a világközvélemény figyelmét korunk egyik kritikus vallási, vallásszociológiai, valláspolitikai és vallásstratégiai, egyházszociológiai, egyházpolitikai forró pontjára, a keresztyénüldözésre – világméretű merítéssel. Ezekről a témákról az elmúlt két évben közel 80 prezentációs előadást tartottam Kárpát-medence szerte, a nagyváradi Partiumi Egyetemen, a rév-komáromi Selye János Egyetemen, regionális egyházi, tudományos, és KDNP Protestáns Műhely konferenciákon.

 

Példaértékű külföldi ösztönzések – Budapesti Manifesztum? – Életminták. A két nagy nemzetközi konferencia nyilatkozatát és felhívását, a Madridi Manifesztumot és a Washigtoni Felhívást példaértékűnek tartom formai és tartalmi tekintetben egyaránt, éppen ezért ezeket lefordítottam, folyóiratokban és egyéb médiafelületen, könyveimben publikáltam. Úgy gondolom, ezek struktúrája és üzenete nagyobb odafigyelést érdemelne annak érdekében is, hogy a budapesti konferencia manifesztuma (Budapest Manifesto) vagy felhívás is kellő differenciáltsággal szólítsa meg a közvéleményt és a nemzetközi államközösséget, a keresztyén egyházakat és vallásokat.

 

Miként lehet még keresztyén hitünket például iszlám környezetben egyértelműen kommunikálni? Cselekedetekkel, ahogyan azt Maggie Gobran, a kairói kopt Teréz anya teszi közel 100 gyermekintézményével Egyiptom szerte. Fantasztikus, személyválogatás nélküli Szent István Szeretetalapítványa szolgálatáról magyarul fordításomban jelent meg 2015-ben a munkásságát bemutató könyv, amit iskoláknak, egyházaknak is figyelmébe ajánlottam, s ezt megteszem most az EMMI Keresztyénüldözés Elleni Helyettes Államtitkárság felé is. Igencsak elgondolkodtató dokumentum-, és riportregény, sok, a magyar fiatalság számára is odafigyelésre méltó élethelyzettel.

 

Nyolc strukturális-stratégiai elem a keresztyén genocídium elleni manifesztumokban. Madridi és washingtoni dossziéimban (bekefy.agnusradio.ro) részletesen elemeztem a felhívásokat formai és tartalmi szempontból. Ezek alapján a következők állapíthatók meg:

 

- az imádság primér keresztyén eszközének nemzetközi alkalmazása az együttérzés, a szolidaritás kifejezésére mindenek előtt és mindenek fölött szükséges, ez keresztyén proprium;

- a spirituális támasz és az imaszolidaritás mellett, amire szüntelenül emlékeztetnünk kell, és amit tennünk kell, a manifesztumok címzettjeit tekintve is fontos a sokrétűség, a multidimenzionalitás;

a nemzetközi államközösség folyamatos emlékeztetése, informálása naprakészen az aktuális üldözési formákról és eseményekről, ezzel kapcsolatosan a nemzetközi szolidaritás, a diplomáciai és politikai cselekvés szorgalmazása;

- a problémák tudatosításában és ismertté tételében a helyi és a nemzetközi sajtó, média szerepének előtérbe helyezése, bevonása a feltárás, az informálás munkájába;

vallási és egyházi személyekkel, szervezetekkel, egyházi és nem egyházi intézményekkel keresni és ápolni a kapcsolatot, főként azokon a területeken, ahol a legerősebb az üldözés, amiben az Open Doors és más szervezetek éves és évközi jelentései, híradásai igen nagy segítséget nyújtanak – a civildiplomácia, a szeretetdiplomácia, az imadiplomácia szerepe;

a keresztyén genocídium elleni elméleti és gyakorlati fellépés abszolút ökumenikusan, ezért minden nemzetközi egyházi szervezettel, egyházi világközpontokkal (Vatikán, Genf, Hannover, London), vallásszociológiai kutatóintézetekkel, teológiai fakultásokkal is szükséges a kapcsolattartás és a kölcsönös tájékoztatás;

- a nemzetközi szolidaritás és tiltakozás hatékonyabbá tétele érdekében a világháló és a modern informatika minden eszközét alkalmazni kell, tiltakozó e-mailek, sms-ek, petíciók továbbítására döntéshozókhoz;

- rendkívül fontos a másik oldal, pl. az iszlám világ párbeszédre nyitott képviselőivel a rendszeres konzultáció, mint a jordániai királyi herceggel, Ibn Talal Hasszannal, az ő Királyi Valláskutató Intézetével vagy az iszlamizáció ideologizálódásának a veszélyeire figyelmeztető egyiptomi muszlim főmuftival, Shavki Ibrahim Allam-mal, vagy olyan szervezetekkel, mint a németországi Madrashah iszlám kulturális egyesület, amely már 3 évvel ezelőtt összehívta azt a nagy nemzetközi konferenciát Berlinben, ahol 120 iszlám tudós, főpap vitatta meg a Korán alapján, hogy az Iszlám Állam terrorcselekményei miért nem egyeztethetők össze a Korán tanításaival;

 

 

MULTIDIMENZIONÁLIS STRATÉGIA

I. STATIKUS ELEMEK: „FALÉPÍTÉS” – KERÍTÉS, POLITIKAI, DIPLOMÁCIAI, KATONAI, GAZDASÁGI, VALLÁSI KERÍTÉSEK

II. DINAMIKUS ELEMEK – OPTIMUM A KETTŐ KOMBINÁCIÓJA

1. ERŐSÍTENI A MARADÓKAT,

OTTHON KEZELNI A PROBLÉMÁIKAT/magyar kormányzat!

2.  EGYÉNI KIÁLLÁS, AKTIVITÁS, IMAAKCIÓK MINDEN SZINTEN

3. POTENCIÁLIS SZÖVETSÉGESEK KERESÉSE A MÁSIK TÁBORBAN

4. SZERVEZETT HÁLÓZATOK, MEGLÉVŐ STRUKTÚRÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK ERŐSÍTÉSE (ÖKUMENIKUS, FELEKEZETKÖZI, VALLÁSKÖZI)

5. OKTATÁS, SZEMLÉLETFORMÁLÁS MINDEN ESZKÖZZEL (ISKOLARENDSZER, MÉDIA)

6. NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉG, ENSZ, EU JÖVŐORIENTÁLT TÖREKVÉSEINEK ÉS NEMZETI STRATÉGIÁKNAK A KOORDINÁLÁSA, ILLETVE EZEK SÜRGETÉSE

7. VALLÁSKÖZI ISMERETEK ÉS EGYMÁS SZEMÉLYES MEGISMERÉSÉNEK IN SITU GYAKORLATAI,

LEARNING BY DOING – KERESZTYÉN, ZSIDÓ, MUSZLIM, BUDDHISTA, HINDU...FIATALOK TALÁLKOZÓINAK, KÖLCSÖNÖS TAPASZTALATSZERZÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSE, ELŐMOZDÍTÁSA, AZ ELŐÍTÉLETEK ÉS AZ AGRESSZIVITÁS OLDÁSÁRA

 

PÉLDATÁR

 

WASHINGTONI DOSSZIÉMBÓL

Washington, DC/USA, 2017. május 10-13.

A zárónyilatkozatot a búcsúülésen fogadták el, amelyben feladatként jelölték meg:

 

- előmozdítani a gyors és hiteles tájékoztatást a világszerte üldözött keresztyének helyzetéről és segíteni őket így is nehéz helyzetükben;

- imádkozni fáradhatatlanul, és világszerte erre hívni, ösztönözni a keresztyéneket azokért, akiket üldöznek, hogy lelkük, gondolkodásuk és testük őriztessék meg az emberi bűn tisztátalanságaitól;

- gyakorlati segítséget nyújtani a szükségben lévőknek, ahol csak lehet közvetlenül és személyesen vagy közvetetten, szervezetek útján;

- személyekkel, szervezetekkel, kormányokkal együtt működni azért, hogy tényleges védőakciókat lehessen elindítani a Jézus Krisztusban hívő üldözöttek védelmére;

- követni a bibliai megbízatást egymás segítése érdekében, felmutatva Krisztus szeretetének példáját, és erejét, a legsúlyosabb helyzetben élők biztatásával;

- megerősíteni világszerte a keresztyén bizonyságtételt és bizonyságtevőket az evangélium hirdetésével, s ezt megalkuvás, kompromisszumok, félelem nélkül folytatni.

 

 

ZÁRÓNYILATKOZAT

 

AZ ÜLDÖZÖTT KERESZTYÉNEK VÉDELMÉRE

 

TARTOTT VILÁGTALÁLKOZÓN

 

Washington, DC/USA, 2017. május 10-13.

 

Szeretteim, a szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok” (1Péter 4,12-14).

 

URUNK ÉS ÜDVÖZÍTŐNK, JÉZUS KRISZTUS azért jött a mennyből a Földre, hogy megváltson minket kereszthalálával. A világ Megváltójának tudatos véráldozata, amit értünk hozott, az emberi bűn elfedezéséért történt. 2000 évvel ezelőtti csodálatos feltámadása pedig új életet támasztott, és nyomában megszületett az Úr Jézus Krisztus szeretett egyháza.

 

ÉVSZÁZADOKON ÁT az Ő egyházának, ami megváltott férfiakból, nőkből és gyermekekből épült fel, akik egyedül Őbeléje vetették hitüket és bizodalmukat, meg kellett birkóznia konfliktusokkal, elnyomással, brutalitással, sőt halállal is, amit azok keze okozott, akik semmibe vették Isten Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, és ellenségesen viseltettek az Ő evangéliumával szemben. Az egyház célja mégis az, hogy az igazság fényét, világosságát árassza bele a korrupt világba.

 

A FENSÉGES ÜZENET ÁTHATOL a sötétségen és mindenkit arra hív, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg Krisztushoz, elfogadva Isten megbocsátását, és azt az üdvösséget, ami Isten kegyelme által egyedül az Őbenne bízó hit által lehet a miénk, úgy, hogy Krisztus iránti engedelmességben élünk, és Őt szolgáljuk Mesterünkként és Urunkként. Történelmileg tekintve, ez az erőteljes bizonyságtétel Krisztusról gyakran vezetett az Ő gyermekeinek üldözéséhez.

 

JÉZUS INTETTE TANÍTVÁNYAIT: Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt… Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak…” (János 15,18.20). A Hegyi Beszédben pedig így fogalmazott: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Máté 5,11-12).

 

A SZENT IGÉT TANULMÁNYOZVA, teljesen világos előttünk, hogy a Jézus Krisztus nevéért elszenvedett üldözés megerősíti és növeli az Ő egyházát. Az üldözés másokat is, olykor még az üldözőket is üdvösségre vezethet, így juttatva az egyháznak és az örök mennyei hajléknak lelkeket, akiket az Ő Országa számára lehet megnyerni. Ez egyértelműen az egyház győzedelmes reménysége. Maga Krisztus ígérte: „…Én  ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16,18).

 

PÁL APOSTOL, AKI MEGTÉRÉSE ELŐTT ÜLDÖZTE A KERESZTYÉNEKET, megtapasztalta, talán jobban, mint más apostolok, hogy milyen hatalmas Krisztus megbocsátása, és azoké, akik a Krisztusba vetett hit által testvéreivé lettek. Ezért is írta: „Tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben” (Galata 6,10).

 

A SZENTÍRÁS AZT TANÍTJA A KERESZTYÉNEKNEK, hogy az Ő nevéért türelmesen viseljék el a hátratételt: „Mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják” (2Timóteus 3,12). „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap…de mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8,36-37).  A Biblia pedig mindnyájunkat arról is biztosít, hogy Jézus soha el nem hagy, és el nem marad tőlünk (Zsidókhoz írt levél 13,5).

 

A KERESZTYÉNEK ELLEN ELKÖVETETT KEGYETLENKEDÉSEK, amelyek a 21. század elején szerte a világon tapasztalhatók, hoztak össze minket itt Washingtonban. A World Summit in Defense of Persecuted Christians lényegileg azért jött létre, hogy szív szerint átöleljük azokat, akik „hitünk házanépeként” feláldozták magukat Krisztusért. Több mint 130 országból gyülekeztünk egybe különféle felekezeti háttérrel, de teljesen elkötelezve Jézus Krisztusnak és az Ő Igéjének, hogy kifejezzük mélységes aggodalmunkat az üldözöttek miatt. Azt kérjük Istentől, hogy az imádság és a magasztalás segítségével oltalmazza hitünket. Őneki adunk hálát azért, hogy üldözött testvéreink Krisztusról valló bizonyságtétele segítségével is tovább terjedhet az evangélium a föld végső határáig és ez is az Ő dicsőségét szolgálhatja.

 

ALAPOSAN MEGRÁZTAK MINKET AZOK A BIZONYSÁGTÉTELEK, amiket azoktól hallottunk, akik folyamatos üldöztetésben éltek, és sok esetben még most is fájó sebeket hordoznak. Elkötelezett és hitvalló példájukkal inspirálták és biztatták azokat, akik a legelnyomóbb társadalmakból érkeztek közénk.  

 

A NYUGATI ORSZÁGOKBAN A KERESZTYÉNEK MA GYAKRAN TAPASZTALNAK kisodródást a társadalom peremére, gúnyt és a vallásszabadság veszélyeztetését. A világ más részein a keresztyének bántalmazást, tömeges kivégzést élnek át, és tanúi a történelmi keresztyén egyházak eltörlésére irányuló törekvéseknek. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában bekövetkezett katasztrófákban keresztyéneket és családjaikat arra kényszerítettek, hogy hagyják el ősi földjüket. Ők Krisztusban fivéreink és nővéreink, testvéreink. Áldozatuk a mi ügyünk. A Szentlélek erejével felszerelkezve, eltökélten mondjuk Pállal: „Én Jézus bélyegeit hordozom a testemen!” (Galata 6,17).  

 

KRISZTUS KÖVETŐIKÉNT KÖTELESSÉGÜNK IMÁDKOZNI, bátorítani és oltalmazni is hittestvéreinket. Nem dőlhetünk kényelmesen hátra és tétlenül maradni nehézségeik láttán. „Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok” (Zsidókhoz írt levél 13,3). Amikor Pétert igazságtalanul börtönbe vetették Krisztusról szóló prédikálásáért, az egyház a hívők rendelkezésére álló „fegyvertárból” a leghatékonyabbhoz nyúlt – a mennybéli Istenhez kiáltottak. Miközben könyörögtek, egyszer csak Péter bekopogtatott hozzájuk. Válaszként a buzgó imádságra, kiszabadult.

 

VALLJUK MEG HŰSÉGÜNKET azok iránt, akik Krisztus nevéért súlyos áldozatokat hoznak, és kötelezzük el magunkat a következők mellett:

- MEGÍGÉRJÜK, HOGY ELŐSEGÍTJÜK a tájékozódást a világszerte üldözött keresztyénekről és hatékonyan segítjük őket a szükség óráiban;

- MEGÍGÉRJÜK, HOGY IMÁDKOZUNK lankadatlanul, és a világ minden részén élő hívő testvéreinket is buzdítjuk könyörgésre azokért, akik üldöztetést szenvednek el, hogy épségben maradjon meg lelkük, elméjük és testük (1Thesszalonikai levél 5,17,23-24);

- MEGÍGÉRJÜK, HOGY GYAKORLATI TÁMOGATÁST nyújtunk az üldözött egyháznak, ahol ez csak lehetséges (Filippi 2,4);

- MEGÍGÉRJÜK, HOGY EGYÜTTMŰKÖDÜNK minden személlyel, szervezettel, kormányzati hellyel annak érdekében, hogy ők is védelmezőként léphessenek fel a Krisztus Jézusba vetett hitük miatt üldözött keresztyének érdekében (Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért! – Példabeszédek 31,8-9);  

- MEGÍGÉRJÜK, HOGY HŰSÉGESEN KÖVETJÜK bibliai mandátumunkat, megbízatásunkat, aminek értelmében egymást vigasztaljuk és építjük, s így példázzuk, mutatjuk meg Krisztus szeretetét és ennek átformáló erejét, a legsúlyosabb viszonyok között és ellenére is (1Thesszalonikai levél 5,11);  

- MEGÍGÉRJÜK, HOGY MEGERŐSÍTJÜK az egyház bizonyságtételét világszerte a bibliailag ránk testált evangelizáció segítségével, s hogy ezt határozottan, megtorpanás és kompromisszumok nélkül végezzük (Márk 16,15; Római levél 1,16).  

 

Az üldözés növekszik, de az egyház bizonyságtelét a Jézus Krisztusról szóló üdvözítő, szabadító evangéliumról soha nem lehet elfojtani. Imádkozunk keresztyén hittestvéreinkért, bárhol is élnek. Sürgetjük Krisztus Királyságnak megvalósulását, s könyörgünk azért a megígért napért, amelyen az egyik gyönyörű hitvalló himnusz szerint „a győzedelmes egyház majd Urával egyesül és békessége beteljesül”.

 

Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve, megállhassatok” (Efézus 6,12-13).

 

(Fordítás: Dr. Békefy Lajos, internetes tudósító)

 

 

 

 

MADRIDI KIÁLTVÁNY – A MANIFESZTUM SZÖVEGE

2015. április 17-19. Madrid

 

Elítéljük minden formáját az erőszaknak és a háborúnak, amit Isten vagy valamely vallás nevében folytatnak. Feltárunk minden bűnös visszaélést, amit olyan terrorista csoportok követnek el, mint a Boko Haram, az Iszlám Állam, az Anszar im-Sharia, az Al-Quaida vagy mások. Egyetértünk Ferenc pápa szavaival: „Isten nevében nem lehet gyűlölködni, Isten nevében nem lehet háborút viselni!”.

 

Elítéljük a dzsihadista csoportok kriminalista tevékenységét, melynek során a vallási türelemmel visszaélve, durván megsértik az emberi jogokat, gyilkosságokat követnek el, a közel-keleti kisebbségeket kínzásoknak vetik alá, életüket, tulajdonukat, vallásszabadságukat megsemmisítik, legyenek keresztyének vagy muszlimok.

 

Bíztatjuk a különböző országok kormányait, hogy erőteljesen küzdjenek a terrorizmussal, s arra kérjük a nemzetközi államközösséget, hogy ebben a küzdelemben halogatás nélkül vegyenek részt, hiszen az egész emberiséget veszélyeztetik. Kérjük, hogy a kormányok konkrét lépésekkel támogassák az érintett országokat a dzsihád elleni küzdelemben.

 

Elítéljük a nyugati kormányok és különböző szervezeteik passzivitását. Elítéljük a különféle intézmények közömbösségét. Elvárjuk, hogy kormányaink sürgősen adjanak választ a kialakult helyzetre és tegyenek konkrét javaslatokat a dzsihád elleni küzdelemre. Mindent tegyenek meg a kormányok annak érdekében, hogy vége szakadjon a vallási indítékú üldözésnek, akár nemzeti, akár nemzetközi szinten valósulnak meg ezek.

 

Elvárjuk az Európai Parlamenttől, az Amerikai Államok Szervezetétől, az ENSZ-től, hogy világosan ítélje el a dzsihádizmus minden formáját, javaslatokkal és konkrét, gyors és tényleges lépésekkel állítsák le ezeknek a terrorista csoportoknak a bűncselekményeit, áldozataikat pedig biztos védelemben részesítsék.  

 

Kérjük az Arab Ligát, egyértelműen ítéljen el mindenfajta heves támadást és bűncselekményt, amit vallási okok miatt követeknek el a terrorista csoportok.

 

Elvárjuk, hogy a felelős médiák és hírügynökségek igazsághoz hű és objektív információt tegyenek közzé a vallási okok miatti üldözés áldozatairól. Arra kérjük a hírközlő szerveket, ne takarják el a valóságot, hogy a népirtás okait megérthesse a közvélemény.

 

Elkötelezzük magunkat arra, hogy az üldözést szenvedőknek minden támogatást megadunk, amire képesek vagyunk, nevükben felemeljük szavunkat, hogy drámai helyzetükön változtatni tudjanak.

 

Elkötelezzük magunkat arra, hogy a világ bármely részén megvalósuló emberiesség elleni bűncselekmény, kiváltképpen a vallási népirtás felszámolásáért mindent megteszünk.

 

Minden eszközzel segítjük felnyitni azok szemét tetteik felismerésére, akik az üldözés, az új mártíromság okozása által súlyos károkat okoznak.

 

Imádkozunk az üldözés áldozataiért, az új mártírokért szerte a világon. Imádkozunk a dzsihadista terrorizmus végéért, s azokért, akik ezt elkövetik, hogy ráébredjenek tettük súlyára.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos Ph.D., a KDNP PM külügyi titkára

 szociáletikus, világvallás-kutató, 

közíró, ref. teológus

 

Budapest, 2017. október 09., a háromnapos, nemzetközi keresztyénüldözéssel foglalkozó találkozó előestéjén

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!