Boualem Sansal 2084 - A világ vége c. könyve múlt évi franciaországi, s idei német nyelvterületi megjelenése óta kellőképpen sokkolja a közvéleményt világszerte. Lám, a korszellem és a történések gondoskodnak a borzongásról, a megrettentő jövőképek globális égre szegezéséről. Most már a világvégét idéző, mesterségesen igéző apokalipszisok is beindultak. Már nem jelképesen, rejtett üzenetekként, hanem nyíltan: La fin du monde – 2084. Hogy miről szól Boualem Sansal, a 66 éves algériai származású francia író könyve, előző, az agnusradio.ro-n megjelent 500. cikkemben már írtam. Orwell 1984-re, a Pew Research Center 2070-re prognosztizált iszlám világfölénye után most itt a véget szuggeráló látomás-sorozat? Azzal a fenntartással írok erről a könyvről, hogy mi reformátusok, keresztyének hisszük, hogy a világ vége nem Orwell, nem Houellebecq, nem Sansal, nem PEW Kutatóközpont reálpróféciáinak a függvénye. Egyedül a történelem Ura, még nem is a világmegváltó Fiú, hanem egyedül az Atya ismeri azt az órát, amikor még nem a világvége jön el, hanem a Fiú, hogy ítéletet tartson élők és holtak fölött. De hogy ez mikor lesz, felettébb nagy titok. Történetteológiai misztérium ez. Ha úgy tetszik, tekinthetjük Sansal könyvét, s az összes fóbia-keltő írástudó látomását, mint intéseket, figyelmeztetéseket, riadóztatást a bekövetkező végre? Vagy netán az iszlám terrorizmus szellemi trójai falója lenne ő is? Esetleg azzal az egyetlenszerű üzenettel: Legyetek készen!? Én így olvasom e könyv eddig megismert mondatait, így írok róla. Legyetek készen, hiszen hogy melyik órában jön el Uratok, nem tudhatjátok. Hogyan vélekedik könyvéről, koncepciójáról maga a szerző? S mit mondhatunk erre? (vö.: Die Welt, Die Zeit, FAZ, ZZ,l'Express, Libération, Paris Match)
Az iszlámfóbia mesterséges szítása, psziho-thriller, vagy „reálprófécia” az egész világ iszlámizálódásáról? – Mit mond a szerző?
A Welt am Sonntag Németország legnagyobb vasárnapi lapja. Több, mint 400 ezer példányban jelenik meg, körülbelül 2 millió rendszeres olvasója van. A mögöttünk maradt hétvégi számban jelent meg a lapban Martina Meister interjúja az algériai íróval, nagy port kavaró regényéről, látomásairól. Lapozzunk bele. A fő kérdés, ami végigvonul kimondva-kimondatlanul a beszélgetésen, ez: Mennyire fenyegeti Európát az iszlámosítás, a muszlim hitdiktatúra, vallási diktatúra? A könyvben semmi szépség, emberi érzés nincs, csak fanatizmus. Valóban, a radikális iszlám csak ezt ismeri? Orwell regényével, az 1984-gyel összehasonlítva, amiben legalább egy szerelmi történet is lappang, Sansalnál még ez is hiányzik. Ezzel kifejezetten az lehetett a szándéka, hogy valami észhez térítőt, kijózanítót írjon. Szerinte az iszlámizmus világában a szeretet, szerelem hiteltelen lenne. Az iszlám nem ismeri a keresztyén szeretetet, sőt pont ezt akarja leküzdeni, amit asszonynak valónak tart. Az iszlámizálódás nem elszigetelt jelenség, egész Európát fenyegeti. S ez félelmet ébreszt sokakban. Számomra döbbenetes Sansal szava arról, hogy a Nyugaton élő muszlimok legalább annyira félnek az iszlámizálódástól, mint az európaiak. A félelemkeltésben pedig Párizs és Brüsszel csak a kezdet volt – tudjuk meg Sansaltól. Az iszlámisták tisztában vannak azzal, hogy Nyugatot nem tudják katonailag legyőzni, csak egyelten eszközük van, a félelemkeltés. Ehhez értenek, s ezzel akarják Európát összezavarni, megosztani a társadalmat, s akkor az magától össze fog omlani. A félelem roppantja, rogyasztja meg.
Az európai kultúra alkonya? – az iszlám kultúraellenessége?
Sansal demokrataként nagyon szomorú, hogy ezt kell mondja: a nyugati civilizáció aláhanyatlik, pedig semmihez sem hasonlítható módon vitte előre az egész emberiséget. Érdekesen fogalmaz arról, annyi fenyegetés ellenére miért marad mégis hazájában? Azért, mert csak így tud igazi ellenállást kifejteni – vallja. Korábban nem lehetett könyvét Algériában forgalmazni. Az egész országban 150 mozit zártak be az elmúlt hónapokban, a 250 könyvesboltból 4-5 maradt meg. Viszont a mecsetek száma megtízszereződött.
Németország teljesen naiv
Azzal kapcsolatban, hogy Németország az elmúlt egy év alatt 1 millió menekültet fogadott be, úgy vélekedik Sansal, hogy Németország komplettül – ne fogalmazzunk szabadon, csak szó szerint! – szóval komplettül naiv. A tragikus világháborús tapasztalatok következtében a német társadalom abnormálisan toleráns. És ezt ki is használják sokan. Példaként említi, hogy amikor algériai iszlámistákat körözött az ottani rendőrség, akkor őket politikai menekültként befogadták a németek. Megkezdődött vagy éppen már folytatódik tehát a kultúrák, civilizációk harca, a clash of civilizations, ahogyan azt S. Huntington már a 90-es években előre látta? Ennek bizonyítékaként említi Sansal, hogy a „Bataclan” elleni támadás nem kaszárnya elleni akció volt, hanem stadion méretű koncertcsarnok ellen irányult.
Erdogan és a kalifátus
Hogy miket tudunk meg! A török elnök, Erdogan erőteljesen motiválja a vallás, azaz az iszlám visszatérését a törökök közé, ami áthatja az egész társadalmat, s ez nem sokára Németországban is érezhető lesz. Sansal szerint Erdogan úgy viselkedik, mint valamiféle kalifa, a törökök alattvalók az iszlám világban. A folyamatok nem veszélytelenek, hiszen nem lehet elfelejteni, hogy az Oszmán Birodalom volt a legbrutálisabb az iszlám világban, legutóbb az örmények elleni genocídiumban. Most megint az erőszak visszatérését lehet tapasztalni. Erdogan úja fel szeretné építeni a kalifátust, de tisztában van azzal, hogy ezt az arab világ soha nem fogadná el. Lehet, arról sző terveket, hogy akkor Nyugat felé terjeszti ki kalifátusát? Ezzel összefüggésben Sansalnak az a véleménye, hogy Európának így is-úgy is befellegzett. Nincs jövője.
Mindent lehet kritizálni, csak az iszlámot nem!
Ma már kezd Európában is az kialakulni, ami az arab világban: talán még Istent is lehet némiképpen kritizálni, csak egyet nem, az iszlámot. Vajon Sansal-ban, az íróban is él, felerősödött az iszlámfóbia, az iszlámtól való félelem? Meggyőződéssel vallja, ő, aki maga is muszlim, hogy az iszlám nem csak veszélyes, hanem nagyon veszélyes, s egy szép napon képes lesz felrobbantani a társadalmat is. Viszont azt meg kell adni, hogy az iszlámisták bátran harcolnak azért, amiben hisznek. Az európaiakat szinte már semmi sem motiválja – fogalmazza meg bírálatát. Egy évszázada a szabadságért még képesek lettek volna az életüket is feláldozni, ma már biztosan nem. Ezért is fogalmazott – egyebek mellett – regénye címében így: A világ vége…
Ki mondja meg, mikor jön el a vég? Mit tehetünk még? Néhány bibliai szempont – lelki terrorelhárítás a tehetetlenségérzet leküzdésére
Mielőtt összeroskadnánk lelkileg a hallottak, a prognosztizált és időzetett iszlám bomba miatt, először is józanul és bibliailag szükséges lehiggasztanunk az indulatokat. Fel kell viszont pörgetnünk imában és Ige-kutatásunkkal a lelki terrorelhárítás képességét, meg a három lépés távolságtartásét, amennyire csak lehet. Önvédelemből és lelki kondicionálási céllal. Mert akarva-akaratlan Sansal regénye is lelki terror, bár más célzattal írta azt. De jól tesszük, hogy kihegyezetten megkomponált történelmi példázatát az iszlámizálódásról, a legújabb kori iszlám világhódításról meghalljuk alarmírozó mondatai közvetítésével.
A vég nem az iszlám, nem Sansal, s nem Erdogan kezében van…
A legelső, hogy lelki függetlenséget, távolságtartást tudjunk felvenni az események sodrásával és indulati potenciáljával szemben. Hiszen tudjuk a Királyok Királya, az Uraknak Ura Igéjéből, hogy sem a világnak, sem Európának, sem hazánknak a jövője, vagy ha úgy tetszik vége, nem a szélsőséges iszlámizmus, nem az Iszlám Állam, nem Erdogan és nem Sansal kezében van. Még csak nem is Allahéban. Teljesen világosan szólt János látomásában Patmosz szigetén arról, hogy „Én vagyok az Alfa és az Ómega, aki van, és aki volt, és aki eljövendő” (Jel 1,8). Nem lehet kétségünk afelől, hogy az Ige minden szava igaz és ámen. Ebből az következik, hogy a vég isteni személyességét és tulajdonjogát senki, de senki nem sajátíthatja ki magának. A fin du monde, a világ vége nem az iszlám, nem a terroristák monopóliuma, hanem Istennek, a Mindenhatónak a szuverén akarata, s azt senki nem változtathatja meg. Lehet ezt vitatni, de minek, hiszen ezzel még nem lehet elvenni Tőle előjogát. Különös, hogy sem az interjúban, sem a többi német és francia recenzióban szó nem esik a keresztyén történelemteológiáról, a bibliai történelem értelmezésről. S a bajok gyökerét itt tapinthatjuk ki. Európa elveszítette iránytűjét, sodródik, tengelytörést szenvedett.
Amiről indiai kortársunk, Vishal Mangalwadi Sansalt felülmúló prófétai erővel ír 600 oldalas művében, a Közép könyve címmel, utalva a Biblia tengelyhatalmi erejére, Európa kultúráját, gazdaságát, demokráciáját, tudományát, zenéjét, irodalmát, családkoncepcióját meghatározó, felemelő őserejére. Nos, erről sehol egy árva szó nem szól Nyugat cikkeiben, Houellebecq, Sansal regényeiben. Ezért árva utcalány, Uram bocsá’, elárvult özvegy Európa – gondoljunk csak bele! Valamit nagyon elhagyott, s ezért csapódik jobbra-balra… S hajthatják mindenféle nyers erők ide-oda… Igen, 500 évvel a reformáció után ez a belső árvaság kiált Gazda, társ, Isten után. Vagy képes lesz előre menekülni az Eljövendőhöz, vagy áldozata lesz mindenféle szélnek… Mert az is nyilvánvaló az egyre hatalmasodó iszlámfóbia ellensúlyozásaképpen, amit olyan világosan fogalmazott meg előre, a mi számunkra is Jézus a nagy megpróbáltatásról: „Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég” (Máté 24,6).
Elveszett a bibliai összefüggések élő ismerete és alkalmazása!
És miért 2084? A bibliai összefüggésekről és intésről mintha szintén elfeledkeztek volna az újságírók. Sansaltól nem kérhetjük számon, ő muszlim. De miért felejtkezett el a bibliai időzítés-ellenességről például a született francia Michel Houellebecq, akinek tavaly jelent meg az a regénye, amelyik 2022-re jövendöli meg Franciaország iszlámosodását? Hogyan is jutott volna eszébe, amikor ősei nem élték át a török világ Magyarországon-hoz hasonlóan a török világ Franciaországban történelmi analógiáját és terhelését! Másképpen működnek az emlékezés és a felejtés reflexei Kelet, meg Nyugat-Európában, ennek kódjai magyar földön és másképpen francia földön. Úgy látszik, a franciáknál sok intellektuel fejéből mosta ki a liberalizáció, a felvilágosodás, az észvallás, az individualizmus a Biblia történelemformáló Igéinek a tudatát. Például azét, ahol Jézus erre figyelmeztet: „Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül… Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!... Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! ” (Máté 24,36; 42; 44).
A keresztyén lineáris, és az iszlám ciklikus történelemszemlélet gyökeres különbsége
Tegnapi cikkemben (I. rész) leírtam a sansali regény rövid tartalmát, s ott kitértem arra, hogy Abistan, az új iszlámista világ, a vallási világdiktatúra birodalma valójában egy korábbi diktatúra tökéletesített változata. A Big Brothernek nevezett Abistan előtti diktatúra talán a sztálinizmus, a hitlerizmus volt, de lehet, az észak-koreai vagy a korábbi maoista diktatúra. Ennek tökéletesített változata, a megsokszorozott imák, zarándoklatok és tömeges kivégzések világbirodalma megismétli körkörösen, ciklikusan történelmi előképét.
A keresztyén, biblikus történelemlátás és értelmezés szerint nem ismétlődnek a dolgok, egyes elemek visszatérhetnek az idő sodrásában, az ó-emberi realitásokban, de valójában minden cél egyenesen, lineárisan halad végcélja felé. Ez pedig nem diktatúra, nem szörnyűséges történelmi és klimatikus katasztrófa, hanem a végcél Isten megdicsőítése a theatrum mundiban, a világ színpadán, még akkor is, ha az olykor inkább a kínpad képét mutatja, ahogyan Kálvin nagy történelem ismerettel leírta. Mert amikor eljön a vég, amit csak az Atya tud, aki majd akkor „eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt… akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben” (1Kor 15, 24; 28). Ez lesz az, amikor a történelem minden iszlámosítás, Abistan és vallási világdiktatúra vagy rémuralom után és ellenére eléri végcélját, Istent. Mint a nyíl, úgy irányul erre az Isten-célra, Istenben történő beteljesülésre a könnyek, fájdalmak történelme, mert a történelem és a természet is várja Isten fiainak a megjelenését.
A fóbia egyetlen ellenszere: Jézus elfogadása! Meg kell erősödnünk keresztyénségünkben… a magyar protestáns történetteológia is segít
Megint csak ugyanaz a szellemi-lelki terrorelhárítás, a külső nyomás elhárításának, kivédésének, legyőzésének az eszköze, mint eddig. Nincs más fegyverünk, mint az Ige kardja. Sola Scriptura – mondták eleink, egyedül a Szentírás. Hiszen mit mondott Jézus a háborgó tengeren félelemmel hajózó tanítványainak, akik a félelemtől (fóbia a görögben) még arra sem voltak képesek, hogy felismerjék Őt? „Én vagyok, ne féljetek!” (Ján 6,20). És főpapi imája előtt? Amikor bizonyossá akarja tenni őket arról, hogy sem Ő, sem mi soha nem vagyunk egyedül, mert az Atya velünk van? „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Ján 16,33).
Eleink a törökdúlás idején legjobbjaikban feltették a kérdést, s meg is válaszolták: miért engedte ránk Isten az oszmán hordákat? Sansalnál, Houellebecqnél mélyebb értelmű választ találtak ők 400-500 éve, mert az örök iránytű koordinátáiba helyezték a történelmi próbatételt! Két fő okot ismertek fel az eseményekben. Az egyik indokláskéntfogalmazódott meg kezük nyomán, a másik célkitűzésként, mert a bajban is adott nekik az Ige akkora szabadságot, mozgásteret, hogy gondolkodásukban, hitükben kivételesen erőssé váltak. Páratlan magyar, de egyetemes érvénnyel bíró történetteológiai megállapításuk ez volt: „Mahumet” által büntette meg Isten bűneiket, a bálványozást, a széthúzást, pártoskodást és a pápizmus bűneit. Ugyanakkor nem kevesebb esélyt láttak a török megszállásban, mint hogy az iszlámról keresztyén hitre térítsenek át embereket .Büntetés-tudat és missziói eltökéltség volt a két motívum, ami felerősítette bennük, kortársaikban a hitet, az ellenállást, s végül ez vezetett el a török kiűzéséhez. CZEGLÉDI ISTVÁN szerint (1620-1671) a török hódítást Isten „az ecclaesiáért cseleköszi velünk”, hogy általa bűnbánatot, majd békességet támasszon a nép szívében. A szabadulás útja az Istenhez térés: „Ha Krisztus szavára együtt maradunk/Nem lesz ügy a török/ Ez hazában örök”. DRÁBIK MIKLÓS (1588-1671) református huszita püspök pedig ezt hirdette: Azért küldte hazánkba őket Isten, hogy a keresztyén hitre térjenek. 21. századi iszlámizáció közepette a legnagyobb ártás Európa számára, nagyobb, mint amit mások okozhatnak, az identitás-vesztés lenne, a maradék keresztyén gyökerek kitépése. Ezt megfordítva is igaz, az identitás-gyengítést egészen bizonyosan nem engedné meg magának a mecsetek vagy a zsinagógák népe! Miért, hogy flagellánsok módjára Európa naivitásával, álhumanizmusával önmagát korbácsolja végig a történelem színpadán? Ekkora lenne titkos, századok alatt felgyülemlett vétke, mulasztása? A válasz megadása előtt jó lenne magyaroknak, németeknek, franciáknak, s másoknak egymással megosztani történelmi és jelenbeni tapasztalataikat. Hátha tudnánk valami segítőt mondani egymásnak!
Ebben a helyzetben én így hallom, hallgatom Sansal regényének lélekbe hasító kürtszavát, szirénáját. Csak azt adja meg az Úr mindnyájunknak, hogy ne verjen bilincsbe a tehetetlenség téveszméje, a démoni hitetés, és gyorsan keressük meg önerősítő kitörési pontjainkat, melyek innen és túl vannak a világ eszköztárán: a fegyvereken, a biztonsági és terrorelhárítási osztagokon, a pénzeszközökön, még a diplomácián is. Ébredjetek! „A várfalakra őrök álljanak, kik bátran szólnak, s harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap” (Református dicséret 396,1). Gondoljuk át a magunk helyén és feladatkörében Pál apostoli figyelmeztetését: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni” (1Kor 14,8). Boualem Sansal világ végét 2084-re időzítő regényével belefújt a trombitába. Fülsiketítőn, lélekébresztően! Halljuk meg végre!
Írta: Dr. Békefy Lajos
