A hely szelleméhez méltó, az előadók igényes témakezelésével bemutatott problémák, és a résztvevők aktív érdeklődése, tárgyszerű reflexiói mellett zajlott le a KDNP Protestáns Műhely öko-konferenciája pénteken 17 órától a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében, amit a Barankovics István Alapítvány támogatott.
A számos világhírű tudóst, Nobel-díjast is kinevelő gimnázium ihletett és ihlető környezetében megtartott alkalmon nem csak protestánsok, hanem katolikusok is részt vettek mind előadóként, mind a hallgatóságban. Az est fő témája ez volt: Spirituális, empirikus és gyakorlati szempontok a teremtésvédelemben – mit tehetünk még? Most az előadók és a reflexiók summáját adjuk, több részletben majd az egyes előadásokra részletesen kitérünk. Az első, bevezető előadást részletesebben ismertetjük, ennek témája: Az ökocídiumtól az ökoprotektorátusig. Az est védnöke Dr. Ürge-Vorsatz Diána Nobel Béke-díjas klímakutató, egyetemi tanár volt, aki azonban egy fontos mexikói kutatói program miatt csak névlegesen tudott jelen lenni. A jelenlévőket Dr. Birkás Antal, a KDNP PM elnöke köszöntötte, és szellemes, rövid képzeletbeli történetével a 22. századból tekintett vissza napjaink súlyos kihívásaira. Az est moderátora Dr. Badacsonyi Zoltán, a PM alelnöke volt.
Írta: Dr. Békefy Lajos
Az éghajlatváltozás kihívásai – felekezeti zöldmozgalmak – a szervezett védelem igénye
Loksa Gábor meteorológus, mint már a korábbi PM-konferenciákon is, most is szellemesen és sokrétűen, tudományos pontossággal és népszerűsítő stílusban közelítette meg, s adta elő mondanivalóját e témakörben: Empirikus tapasztalatok és kilátások a teremtésvédelemben, sorra véve az éghajlati tényezők szerepét életünkben, a természeti törvényszerűségeket, a korlátos védelem gondolatkörét, el egészen a gyakorlati lehetőségek egész soráig. A különféle hazai, felekezeti kötődésű öko-mozgalmak bemutatkozása során Kükedi Zsolt tanácsadó, a katolikus Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületet, Szalay László Pál református lelkész az egyházán belül működő Öko-Gyülekezeti Mozgalom egyre bővülő tevékenységét mutatta be. Dr. Széchey Béla evangélikus lelkész, tb. egyetemi tanár a magyar egyházi környezetvédelmi hozzájárulás történetét taglalta, erőteljesen krisztológiai irányvétellel, és szorgalmazta a még szervezettebb és intézményes teremtésvédelemfontosságát.
Dr. Bándi Gyula egyetemi tanár, „zöld” ombudsman, az EU környezetjog professzora felszólalásában emlékeztetett Ferenc pápa Laudato Si’ kezdetű, rendkívüli jelentőségű „zöld” enciklikájára és azokra a lehetőségekre, amiket idehaza is lehet és szükséges megtenni a környezetjog kiterjesztése és a jövő nemzedékek védelme érdekében.
Az ökocídiumtól a gyakorlati öko-protektorátusig – öko-etikai imperatívusz
E sorok írója bevezető spirituális, bibliai irányvételű, s a mai problémákat is igei összefüggésekbe helyező előadásában kereste az összefüggéseket a mai ökocídium, természetírtás, öko-terrorizmus, környezetrombolás, illetve az emberi őseredeti bűn, s következményei között, valamint a pneumatikus, Isten Szentlelkétől ránk bízott öko-védelem, protektorátus között. Az emberi bűn következményeként fellépő brutális ökocídiumra egyetlen példa a konferencia előtt két nappal tartott víz világnapja kapcsán: évente 3,4 millió ember hal meg tiszta ivóvíz hiányában, naponta 4 500 gyermek hal meg vízhiányban, 554 millióan Ázsiában, 319 millióan Afrikában, és 50 millióan Latin-Amerikában nem jutnak biztos ivóvízhez. Az öko-drámai kontextusban felépülő, vetített képekkel illusztrált előadás az 1Mózes 1-4 fejezetre, a Róma 8-ra, és a János 16-ra reflektált. A reformáció 500-hoz illően felidézte Kálvin mondását: „Ha nem lehetséges az, amit szeretnénk, azt kell szeretnünk, ami lehetséges”, amit később Erdélyben Bethlen Gábor fejedelem is szívesen idézett. Ebből adódik napjaink ökoetikai imperatívusza: „Lehet, nem tudjuk úgy alakítani már a természeti folyamatokat, ahogyan az jó lenne mind a természetnek, mind nekünk, s a következő generációnak, de mindent meg kell tennünk, ami rajtunk áll, hogy ne romoljanak a létezés öko-feltételei, és ne romboljanak egyre nagyobb mértékben a beindult negatív emberi és természeti folyamatok”. Ami rajtunk áll, s valójában ez nem kerül semmibe, csak tudatosságba, az a radikális mentalitásváltoztatás, egyfajta ökomentalitás kialakítása magunkban, gyermekeinkben és unokáinkban, melynek formája az ökoszenzibilitás, mozgatója az öko-metanoia, ami a Krisztushoz, az új Teremtéshez történő megtérésben, s az Őbenne és Őáltala megélt személyes változás révén a környezethez fűződő viszonyunk megújulását is jelenti. Az ökocídiumtól az öko-védelemhez fordulást. Ezt nevezte az előadó szinoptikus látásmódnak, ami a bibliai üzenetet és az ökoetikai imperatívuszt szervesen kapcsolja össze és működteti.
Isten az ős-ökológus, Akinek öko-etikája van és a kálvini pluralis Trinitatis
Roppant izgalmas és érdemes a hosszas, elmélyült tanulmányozásra Biblia ökoüzenete. Akár kurzusok és képzések formájában. Már az első oldalon, 1Mózes 1,2-ben megvalósul a rúahos, Isten Lelke által kezdeményezett és működtetett teremtésvédelem („a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött”). Úgy mutatja be a Biblia Istent, mint Aki Teremtő mivolta mellett az ős-ökológus, s ez azóta is így van. Ahol Isten Lelke hatékonyan működik az emberekben, ott ökológusok és teremtésvédők, teremtett világot védelmezők születnek. Nem elég a hatékony teremtésvédelemhez az emberi jóakarat, hanem Isten Lelkének elkötelező többlete kell ehhez, Aki létbe hívóan, és létben tartóan (fenntartható fejlődés!) működött és működik. Az Ige arra is világosan utal, hogy Isten teremtett (báráh héberül, epoiészen – 1. vers), így a kozmosz nem autopoiészen, nem önteremtő, hanem isteni törvénykövető a legjobb esetben, ha az emberi bűn nem rontja meg. Kezdetben őskáosz, tohú vabohú volt, de már ekkor ott lebegett Isten Lelke a mélység, sötétség, káosz fölött, s nem engedte, hogy a káoszé legyen az uralom, hanem rendet, törvényszerű formát adott az őskáosznak. Nem az anyag szabott rendet önmagának! Ezzel már a kezdeteknél eldőlt a későbbi élet-halál tétű kérdés: mi volt előbb, az anyag vagy a szellem, a lét vagy a tudat? Isten volt mindenek előtt, a szellem és Lélek gyúrta meg az anyagot, formálta ki a világot, a kozmoszt, s adott rendet, természeti törvényszerűségeket az „engedelmes” anyagnak. Mert az anyag törvényszerűség-követő. Nem törvényszegő. S amit Isten létrehozott, létbe hívott, kiformált a roppant formátlan anyagból, arra Ő nagyon vigyázott és vigyáz. Ezért mondhatjuk: Istennek volt és van öko-etikája! Kálvin egyenesen olyan isteni túlerőről ír, ami az anyag meggyúrásában, kiformálásában mutatkozott meg. Így értelmezi az Elohim – Isten többes számát, amit szentháromságos többes számnak, pluralis Trinitatis-nak nevezett el. Fantasztikus gondolat! Genfi reformátorunk szerint a teremtés tette, műve, valósága olyan mérhetetlen, emberi fantáziával követhetetlen tett, actus, ami csak a legszentebb, s legtitokzatosabb trinitárius, szentháromsági teljesség révén valósulhatott meg.
A Biblia öko-ősszíne és eredeti, egységes édeni öko-mandátumunk
Milyen színek uralhatták a teremtést kezdetben? Az ókori sajtbúra-világkép szerinti kék, a föld fölötti, alatti és földfelszíni kékség? Vagy az izzó földmassza, olvadt lávaszerű anyag izzó vöröse, fekete hamuszíne? Az éj sötétkékje, a nappal ezüstje? A Biblia első, nevesített ősszíne a zöld. 1Mózes 1,30-ban jelenik meg először: „Eledelül adok minden zöld (héberül jerek, görögül khorton klóron) növényt”, azaz klorofilos növényt állatnak, embernek. Az Éden nevű kertben (1Mózes 2,8) viszont az Úristen úgy jelenik meg, mint az „őskertész”, Aki esztétikus, gyönyörű, tervezett, parkos, ligetes keretet hozott létre, gyönyörű oázist valahol az Eufrátesz folyó völgyében. És itt kapta meg Ádám az ökológiai, még édeni, egybetartozó, egységes ökomandátumot, ami erről szólt: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt” (1Mózes 2,15). Tehát a kultúra és a prevenció még Ádám ősmandátuma volt. A bűneset előtt még nem hasadt szét a mandátum. Ádám rangja és kivételes tiszte volt, hogy őrizze, művelje azt, ami Istené, az Ő alkotása, tulajdona, az Ő szépséges, édeni kertjét. Micsoda kivételes tisztesség!
Az édeni ősmandátum összetört, a poszt-édeni mandátum töredékünk, és státuszunk
Roppant drámaian írja le 1Mózes 3,22-24 a bűneset utáni emberi ökostátuszt: „Kiűzte az Úristen (az embert) az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett… és odaállította az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet”. Íme, a dráma: végzetesen kettéhasadt az ősmandátum a bűneset eredményeként. Ez az, amiről Ady olyan fantasztikus beleérzéssel írta: „Minden Egész eltörött,/Minden láng csak részekben lobban,/Minden szerelem darabokban,/Minden Egész eltörött” (Kocsi-út az éjszakában). Csak a föld művelése maradt meg, a kultúra küzdelmes körforgása. Az őrzés mandátuma a szellemi lényeknek, a kerúboknak jutott. Az Édenbe pedig soha többé nincs visszaút. Csak előre vezető út van, kegyelmes esetben Ahhoz, Aki az út, igazság és az élet. Ahhoz, Aki Isten zsengéje, az új teremtés. Igazából az elveszett őrzés mandátumát Őbenne és Őérte kapjuk vissza, hiszen „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme, új jött létre” (2Kor 5,17). De ez csak évezredek után következhetett el, az idők teljességében. Addig viszont az elveszett őrzési mandátum sorstragédiához vezetett: a megtört, összetört viszony az Istenhez, az Éden-kerthez, az ősi egy mandátumhoz összetört viszonyt vont maga után minden szinten.
A kaini öko-felismerés, a rejtőzködő ember, és Isten kegyelmes nem-je
Minden mindennel összefügg – állapította meg a modern kori tudomány és filozófia. S hogy ez mennyire így van, mutatja az őskori sztori is. Ugyanis a kertre vonatkozó elveszített őriző-mandátumát az embertárs, a testvér elveszítésének a tragédiája követi. 1Mózes 4,9 és 13-14 írja le ezt a súlyos, következményes fordulatot. Elkezdődik az őrizés, a felelősség és a felelősségre vonás elhárításának, elutasításának mélybe gravitáló folyamata ezzel a kaini mondattal: „Hát őrizője vagyok én a testvéremnek?”. Ádám nem tudott vigyázni saját szívére, magára, a kertre. Kain nem tud vigyázni baltás kezére, szívének irigységére, indulataira, agresszivitására, s nem tud vigyázni testvérére sem. Az elveszett öko-mandátum elvész az emberi kapcsolatokból is. Kaini felismerés jön el az elkövetett tett felsejlő rettenetének döbbenetes pillanatában: „Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, meggyilkolhat bárki”. Íme, a tettei következtében és azok elől rejtőzködő ember születésének pillanatai, a homo absconditus, az elrejtett, elrejtőző, önmaga elől menekülni próbáló ember. Ám Isten miden emberi értelmet felülhaladó válasza mégis az embervédelemről szól: „Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie” (1Mózes 4,15). Isten védelme: megszakítani a bűn eszkalációs folyamatát. ÉS ez érvényes ökológiai ételemben is. A magára, testvérére vigyázni nem tudó emberre a kegyelmes Isten kezd el vigyázni. Ilyen kegyelmes, sola gratia módon működő ember-, és teremtésvédelmet példáz a Biblia és művel az Úristen. Ezt látjuk majd a következőkben is.
(Folytatjuk az újszövetségi üzenettel, a gyakorlati és felelősségetikai következtetésekkel…)
