Az a történelmi út és történelemformáló hatás, amire a németalföldi kálvinizmus eljutott, párját ritkító históriai csoda. Mint maga a holland tulipán. Amit Isten Genfben Kálvin reformációjával elindított, nemzeti méretben leginkább Hollandiában bontakozott ki. Ez a mindennapos kálvinizmus átjárta a mindennapi életet és a kultúrát, az államélet, az iskolarendszer, a könyvkiadás területét, a tudományt és a művészeteket, a város-, és templomépítészetet, a fizikai és a szellemi építkezést, a tengerek meghódítását és a toleráns kolonialista mini-nagyhatalom Hollandia kereskedelmi életét. Érezni hatását el egészen a 20. század közepéig a filozófiában is. Az illyési költői sor nyomán fogalmazhatunk így is: Hiszed-e, hogy volna olyan-amilyen hollandusság, ha nincs – Kálvin? Hollandia kálvinizmus nélkül elképzelhetetlen.
Szellemtörténeti gazdag pantheon a tulipánok földjén
Lett volna a fény hullámtermészetének felfedezése a 17. században a kálvinista Christian Huygens (1629-1695) nélkül, vagy az ingaóra létrehozása nélküle? A mikro-, és makro világ, meg a távoli szigetek felfedezését lehetővé tévő mikroszkóp és távcső létrehozása nélkül, ami a kálvinista optikus, Zacharias Janssen (1588-1631), az anatómus Jan Swammersdam (1637-1680), és a szintén optikus Hans Lippershey (1570-1619) nevéhez kapcsolódik. Nélkülük Kepler és Galilei égi vizsgálódásai sem történhettek volna. Fejlődött volna az anatómia és az orvostudomány olyan, amilyen mértékben, ha Orániai Vilmos nem alapítja meg a 17. században a csakhamar világhírűvé vált református egyetemet Leidenben? Az Európában kivételesen magas szintre fejlődött teológiák, Utrecht, Leiden, Groningen, Franeker nélkül lettek volna akkora számban Erdélyben, a királyi Magyarország akadémiáin, eklézsiáiban magasan képzett lelkészek, tudós prédikátorok, nyomdászok, tanárok, tudósok? A fény-árnyék kimeríthetetlen játékát ki vitte be az európai művészetbe, s a lakás bensők meghitt zsánerképeit ki alkotta meg először, ha nem Jan Vermeer van Delft (1632-1675), vagy Rembrandt, akik a kálvinizmus esztétikai igényű racionalizmusát festették bele páratlan alkotásaikba? Lenne olyan, amilyen városépítészet racionalista tiszta vonalakkal, fényvisszaverő felületekkel és erődítmény-erővel, amiben az áttekinthető rend testesült anyaggá, amint ezt például Menno von Coehoorn (1641-1704) vártervei mutatják, el egészen Temesvárig és Belgrádig? Hagyhatnánk említés nélkül Michiel de Ruyter (1607-1676) tengernagy nevét, aki a gályákra ítélt protestáns prédikátorok maradékát szabadította ki Nápoly közelében, akiket a katolikus inkvizíció testileg nagymértékben, de lelkileg nem tudott megnyomorítani? És megszületett volna már a 16-17. század fordulóján a nemzetközi népjog Hugo Grotius (1583-1645) nélkül? És persze ott van a 20. század elején a kálvinista holland miniszterelnök, Abraham Kuyper (1838-1920) legendás alakja, aki ízig-vérig teológus is volt, nagyszerű tanulmányaival, melyekben Isten dicsőségének a szolgálatát mutatta fel az élet minden területén.
Akivel adósak vagyunk: a holland Kant, Dooyeweerd megismertetése itthon
Vagy a paraszti-polgári-királyi szinten természetesen honos református szolidaritás, amelynek gyönyörű példájaként az első világháborút követő években árva-félárva vagy szegény sorsú magyar gyermekek tízezrei kaptak szeretetteljes pártfogást holland családoknál, s egy életre magukkal hozták a nyelvismeretet, a sajtok, fapapucsok, tulipánok, szélmalmok népének jó szívét, egyszerűségét, dolgosságát, templomos kultúráját, fegyelmezettségét, s gazdagságban is józan mértékletességét. Hogy csak egy mondattal érintsem: lett volna a hazánkban, s magyar nyelvterületen mindmáig méltatlan visszhangtalansággal elfedett hatalmas poszt-kuyperiánus, Kuyper utáni időkben fölszárnyaló, 1925-től az egész 20. századon áthúzódó reformációs filozófiának hatalmas vonulata a holland Kant, Herman Dooyeweerd (1894-1977) életműve nélkül?! Ez az új-reformátori filozófia világszerte kutató, alkotó iskolát hozott létre százas nagyságrendű nemzetközi kutatógárdával, el egészen az amerikai Michigan egyetemig és Brazíliáig. S mit tudunk róla? E kissé költői hangulatúra fogott bevezető után a református, kálvinista művészetet, esztétikát festészetbe öltöztető páratlan zsenire, Rembrandt Harmenszoon van Rijn-re (1606-1669) forduljon tekintetünk és szellemi szenzorunk.
Rembrandt az első holland példája, Hegel az első értékelője
a kálvinista gondolkodás művészeti hatásának
A reformátorok, élükön Kálvinnal, igazán nagy reformlépést tettek az önálló protestáns, közelebbről református esztétika és művészetfelfogás felé. A kultuszi teret, a templomot megtisztították a képektől, szobroktól, de ez nem jelentett alapvető művészetellenességet, hanem azt a meggyőződést, hogy mindennek a maga helyére kell kerülnie. A képek, a szobrok nem a templomba, hanem más helyekre, terekbe valók. „A kép és a szobor Isten ajándéka, ezért elvárom, hogy azokat célszerűen és rendeltetésüknek megfelelően használják” – írta Kálvin (Institutio I.11,12).
A képek kitessékelése a templomokból egyáltalán nem a művészet összeomlását és leértékelését jelentette. Sőt! Ezzel kezdődött el az új témájú művészet születése, amiben nem a szentképek, hanem csak kisebb arányban a bibliai témák, de döntő hányadban maga a való élet került a művészek látóterébe. Másrészt a művészetet élvezők, használók köre is megváltozott, ezért polgárjogot nyert sok másfajta festői téma, így a csendélet, a zsánerkép, a tájkép, ezzel a polgárság enteriőrjét, lakóterét tették a művészeti alkotások kiállító helyévé. Mindkettő, tehát a témaváltás és a képek új helyre, az otthonokba költözése tekintetében a hollandiai fejlődés példaértékű. Ebben kiváltképpen Rembrandt művészetének, illetve műveinek jutott a pionír szerep. A német szellem egyik legnagyobb szintetizálója, a „szellemi ötvösművész”,G. Fr. W. Hegel 1817-1829 között tartott esztétikai előadásaiban elemezte a kálvinista gondolkodás hosszú távú hatását a művészetekre. A református műérzék holland kibontakozását a festészetben így jellemzi a német szellemóriás: a gondolkodó, művészetre fogékony népesség, polgárság, parasztság a festészetben is fel akarja fedezni önmagát. Ezért a képeken viszont akarta látni városai, házai tisztaságát, az otthon békéjét, gazdagságát, felesége és gyerekeik tisztes öltözékét, politikai rendezvényei szelíd ragyogását. De a világutazó, s nem világhódító tengerészek józanságát is, kereskedelmük és a kakaó, meg teaszállító hajóik nagyszerűségét. És ez a sok fáradsággal berendezett polgári jólét az, amit a holland mesterek képeiken bemutattak, az alkotás szabadságával és pontosságával, az apró részletekig menő szeretettel, a szemlélet frissességével, a lélek koncentráltságával, s azzal a képességgel, hogy igen finom érzékkel fordultak a mellékesnek tűnő mozzanatok, „peremfigurák” vagy jelenségek felé.
Sajátos holland elő-szekularizáció – öko-piktúra
Valójában a holland kálvinista festők voltak azok, akik a művészetet megfosztották vallási funkciójától, s ez egyáltalán nem veszteség volt. Ez a korai szekularizáció nem egyház és vallásellenes ideológia volt, hanem egyszerűen: témaváltás. Hegel ezt így értékelte: Ha ezzel a látásmóddal fordulunk a holland mesterekhez, nem jut többé eszünkbe, hogy a festészetnek csak ilyen tárgyai lehetnek: istenségek, mítoszok, mesék, Madonna-képek, keresztre feszítés, mártírok, pápák, szentek férfi és női változatban. Mindaz a művészethez tartozik, ami az emberekhez tartozik, ami az emberi szellemhez, jellemhez társul. A költői ebben a művészetben a belső emberi természet külső kifejezése, amiben a holland mesterek igen magas szintre jutottak. Alkotásaikon keresztül tanulmányozhatjuk az emberi természetet, testet és lelket, magát az embert. Ezzel annyira popularizálták a művészetet, hogy nem csak a polgári, hanem a paraszti otthonokat is művészeti alkotásokkal kezdték el feltölteni. Az alkotások nem státusz szimbólumok többé, a jólét külső bizonyítékai és láttatói minden bejövőnek, hanem a mindennapi élet belső színezői, ízesítői, otthonossá formálói. Kialakult a művészeti piac, ahol a kereslet-kínálat törvényei érvényesültek. Ez hozta el Németalföld soha nem látott aranykorát. A 18. századra a holland háztartásoknak kétharmada valóságos művészeti szalonná, kiállító teremmé változott! A katolikusok az áhítatos képekhez ragaszkodtak, a reformátusok vallási témákat csak oktatási célból akceptáltak. Ez olyan sajátos holland ugrás volt, ami a holland művészet életszerűségét, természetközelséget, az öko-piktúrát teremtette meg. A 18. századra a festményeknek csak 10 %-a volt vallásos témájú. Ezt az arányt Európa csak 200 évvel később érte el.
Rembrandt több ezer alkotása a biblikus hit realitása – ecsetes exegézis
Hogyan mutatkozott meg ez a hatalmas fordulat Rembrandt van Rijn (1606-1669) művészetében? Több, mint 600 festménye, 400 karcolata, 2000-nél több rajza, köztük számos szelfije, önportréja, sok zsánerképe, tájképe a hihetetlenül gazdag termékenység, alkotó lendület és erő bizonyítéka. Realizmusa, életszemlélete mélyen gyökerezett a Szentírás realizmusában. Jézus és tanítványai is természetesen jelennek meg képein, de úgy, mint a zsidó nép szegényei, hiszen a Megváltó is szolgai formában lép elő, minden misztika, emberfölötti ragyogás nélkül. Nincs idealizálás, szent aura, hanem a való hollandus élet valós emberi alakokban köszön ránk képein, rajzain keresztül. Ugyanakkor teljesen bibliai értelemben. A szeretet és az irgalmasság szelleme árad festményeiből, olyan meggyőző elevenséggel és megragadó bensőségességgel, hogy mindenfajta más bibliai heroizmus az ábrázolás tekintetében szinte megmosolyogtató naivitásnak, gyermekmesének tűnik. Az olasz katolikus művészet az evangéliumot az egyház közvetítésével ismerte meg, s fogalmazta látvánnyá. A holland református festészet, első renden Rembrandtnak köszönhetően, ismereteit közvetlenül a Bibliából szerezte. Leiden város páratlan szülötte is sokszor elolvasta a Bibliát.
A festészet felülmúlhatatlan holland Bachja és Hegelje – a hit piktoros apostola
Kívülről ismerte a Biblia számos részét. Már édesanyja kis gyermekként bibliai történetekkel okította. Amikor szülőanyját ábrázolja képein, ezért legtöbbször úgy látjuk őt, hogy ölében Bibliát tart. Végrendeletében a festő több könyvet felsorol, köztük a jó öreg Bibliát is. Képi, ecsetes exegéziseiben minden más festőnél hűségesebben ragaszkodik az Ó-, és Újszövetség szövegéhez. Ügyelt nagyon a részletekre, a motívumok ábrázolására, ami másoknál nem figyelhető meg. Valódi bibliai illusztrációs sorozatok állíthatók össze rézkarcaiból, grafikáiból. A Biblia világán nőtt fel, fantáziáját a bibliai történetek mozgatták. Nem játszottak életében szerepet a dogmák, sőt egyenesen ökumenikusnak is tekinthető művészete is mélyebb értelemben: mennoniták és katolikusok ugyanúgy megjelennek vásznain, mint kálvinisták, zsidók és keresztyének, indiaiak, muszlimok ugyanúgy, mint saját népe fiai, leányai. A keresztyénség ecsetes, piktoros apostolának lehet tekinteni, sokkal inkább, mint bárki mást a festészet történetében. A jezsuitizmus és a kálvinizmus alkotta korának két ellenpólusát, s ebben a nagy szellemi küzdelemben Rembrandt bibliai ábrázolásai a holland kálvinizmus legmagasabb rendű artisztikus megnyilatkozásaivá váltak. A protestáns festészet őbenne úgy érte el felülmúlhatatlan csúcspontját, mint Bach muzsikájában a protestáns zeneiség, Hegel filozófiájában a protestáns eszmeiség, reflexív gondolkodás, vagy mint mondjuk Bethlen Gábor erdélyi fejedelemben a magyar kálvinista állambölcselet és kormányzásművészet. Egy-egy művének elemzésére és Georg Simmel Rembrandtról szóló, roppant izgalmas művészetfilozófiai fejtegetéseire, s a fény szerepére, jelentőségére a leideni zseni látás-, és láttatás módjában még visszatérünk katedránk valamelyik mini-esszéjében...
Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
