MOSZKVA HELYETT WASHINGTONRA FIGYEL A VILÁG „ITT AZ IDEJE, HOGY AZ USA AKCIÓBA LÉPJEN!” – INDÍTVÁNYOZZA LANGFORD SZENÁTOR

Az amerikai fővárosban, Washingtonban megrendezett World Summit in Defense of Persecuted Christians, az üldözött keresztyének védelmére összehívott világ-imatalálkozón, amit május 10-13. között tartanak, az USA elnökének, Donald Trumpnak a képviseletében Mike Pence alelnök 22 perces, tapssal sokszor megszakított beszédet mondott. Külön üdvözölte a 215 millió üldözött keresztyén képviseletében azt a 100-nál is több keresztyént, akik szenvedésükről számolnak be. Valamint a 600 hivatalos egyházi képviselőt, közöttük számos ortodox és közel-keleti egyházi vezetőt, pátriárkát, püspököt, Oroszországból is. (Forrás: https://billygraham.org/…/vp-mike-pence-encourages-persecu…/ - Mike Pence USA alelnök beszéde teljes terjedelemben meghallgatható ezen a linken: https://youtu.be/tsqchrybciw)

 

Internetes tudósító: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára (2017.05.12. - gratisnews)

 

„HITETEK INSPIRÁL ENGEM IS” - MIKE PENCE, AZ USA ALELNÖKE 20 PERCES BESZÉDET TARTOTT A VILÁG-IMATALÁLKOZÓN

 

Testvérek Jézus Krisztusban! – kezdte beszédét az USA alelnöke. Megrendülten, olykor szenvedélyesen mondott beszédére a hallgatóság sokszori tapssal reagált. „Hitetek inspirál engem is, valósággal magával ragad” – kezdte beszédét az USA második közéleti személyisége. Beszédét a világtalálkozó második napján, csütörtökön reggel mondta el a washingtoni Mayflower Hotel hatalmas dísztermében. A 130 országból érkezett egyházi személyek, hívő emberek, üldözött keresztyének előtt egyértelműen megerősítette: „Veletek vagyunk!”. „Az Egyesült Államok elnökének megbízásából, teljes szívemből mondom, veletek vagyunk… Azért állok itt, hogy az Elnök megbízásából nyomatékot adjak az ő elhatározásának, hogy megvédi a keresztyéneket és mélyen együtt érez azokkal, akik feláldozzák életüket hitükért szerte a világon”.

 

„A Biblia megmondja, hogy aki Jézus Krisztus által áldott, jótékony életet akar élni, üldözésnek is ki lesz téve. És akik ma itt összejöttek, azok az ilyen emblematikus milliókat képviselik”. Franklin Graham, a világtalálkozó főszervezője, s a Billy Graham Evangelizációs Társaság elnök köszöntötte az alelnököt, és személyes barátjának nevezte még abból az időből, amikor Pence Indiana Állam kormányzója volt. „Amit az alelnökben annyira becsülök, az erős hite Jézus Krisztusban, Isten Fiában. Ő olyan ember, aki nem fél megvallani hitét” – mondta Franklin Graham.

 

TRUMP HATÁROZOTTAN FELLÉP MINDENFÉLE VALLÁSI ÜLDÖZÉS ELLEN

 

Huszonkét perces beszédében kitért a szíriai és iraki helyzetre, ahonnan a keresztyén lakosságnak több, mint felét elüldözték, illetve megölték az elmúlt években. S ez még csak a kezdet – fogalmazott az alelnök. „Több, mint 100 országban, a földkerekség szinte valamennyi szögletében, Irántól Eritreáig, Nigériától Észak-Koreáig több, mint 215 millió keresztyén szembesül naponta támadásokkal, börtönnel, kényszer-áttérítéssel, bűncselekménnyel, erőszakkal csak azért, mert az evangélium igazságához tartják magukat” – fogalmazott az alelnök. Az USA Vallásszabadság Bizottságának az elmúlt hetekről kiadott jelentéséhez kapcsolódva Trump elnök nyilvánvalóvá tette, milyen határozottan fog fellépni mindenfajta vallási eredetű üldözéssel szemben, irányuljon az keresztyének vagy más vallások követői ellen.

 

IMA ÉS SZEMÉLYES HANGVÉTEL – ISTEN TERVEI RÓLATOK IS SZÓLNAK

 

Amerika elítél mindenfajta üldözést, bármilyen vallásos hittel szemben, s a világ bármely részén, vagy bármely időben történik is ez, és minden lehetséges eszközzel fellép az üldözés ellen. Mielőtt Franklin Graham visszatért a szónoki emelvényre, hogy elmondja imáját a 48. alelnökért, Pence még egy sztorit is elmondott annak a bekeretezett, „fali” Igének a kapcsán, amit évekkel ezelőtt adott feleségének, Karennek. Ez ott függött kandallójuk fölött, s amióta az USA alelnöke lett, most is ott van vele washingtoni irodájában. Néhány egyszerű szó ez a régi időkből, melyek ezredéveken át üzennek ma is, s ez az ígéret szerinte ma is megáll: „Csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -, jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok” (Jeremiás 29,11). „Tudjátok meg, hogy Amerika mellettetek áll, és értetek is dolgozik” – zárta beszédét az USA alelnöke -, de legyetek türelemmel, hiszen mindenek között és ellenére Ő tudja azokat a terveket, melyek rólatok is szólnak. És ez igaz az üldözés idején is, mint ahogyan a történelemben korábban is igaz volt. Az egyház ennek ellenére prosperált, növekedett, reménykedett. És lett jövője”.

Ne adjuk meg magunkat a tehetetlenségnek! -JAMES LANGFORD SZENÁTOR: KERESKEDELMI EGYEZMÉNYEK A VALLÁSSZABADSÁG ESZKÖZEI

 

Itt az ideje, hogy az USA akcióba lépjen! – kezdte beszédét a fiatal kongresszusi szenátor, James Langford. Az üldözött keresztyének védelmének, illetve a vallásszabadság kikényszerítésének eszközeként indítványozta a Külügyminisztériumnak, hogy kereskedelmi szerződések megkötése előtt tisztázzák, egy adott országban hogyan is áll a vallásszabadság helyzete. „Mi itt az USA-ban megszoktuk, hogy vallásszabadságban élünk, de a világ nagyobb részén ha nem azt a vallást választod, amit a kormányzó többség gyakorol, akkor elnémítanak” – mutatott rá a drámai tényre. Az indítvány rá akarja ébreszteni az USA politikusait erre a speciális lehetőségre. A szenátor azt várja el, hogy ilyen értelemben mozduljon el az USA külpolitikája. A múlt héten Trump elnök kibocsátott egy rendeletet, amivel az USA-ban működő vallásszabadságot kívánja továbbra is védelmezni. Ha megnézzük a Pew Research Center legfrissebb jelentéseit, statisztikáit, jól látszik, mennyivel üldözöttebbek a keresztyének, mint a muszlimok és a zsidók a világ különböző részén.

A világ-imatalálkozó résztvevői, de mi is, akik figyelemmel kísérjük a washingtoni történéseket, abszolút egyet érthetünk a fiatal szenátor fogalmazásával: Amikor erőszakos cselekmények történnek keresztyénekkel szemben, akkor is tehetünk valamit. Nem elég szemlélni a történéseket, cselekednünk is kell. Csak ne adjuk meg magunkat a tehetetlenségnek, mert valamit mindig lehet tenni!

 

Kapcsolódó anyagok
Dr. Békefy Lajos, A KERESZTYÉN GENOCÍDIUM ELLEN - A VILÁG IMAFŐVÁROSA LETT WASHINGTON (II.) nhttps://www.blogger.com/blogger.g?blogID=4875085957745160042#editor/tar… – 2017. 05. 11. – bekefy.agnusradio.ro
Dr. Békefy Lajos, 215 millió üldözött keresztyén jelenleg a világon - VILÁGIMATALÁLKOZÓ WASHINGTONBAN A KERESZTYÉN GENOCÍDIUM ELLEN (I.) - 2017. 05. 04. - bekefy.agnusradio.ro

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!