Érdekes és elgondolkodtató kicsit összehasonlítani a valójában összehasonlíthatatlant: a református reformáció ünneplésének a jellegét, hangsúlyait Erdélyben és Svájcban. Mindkét eseményre a mögöttünk maradt hétvégén került sor, Nagybányán, szombaton, június 17-én, a város régi főterén. Bernben a híres Münster, puritán református nagytemplomban. A nagybányai református egyházmegye reformációi fesztiválján a hívő nép sokadalma volt jelen, közel kétezren. Fiatalok, idősek, erőteljes, életük derekán járó férfiak és nők. A svájci templomos alkalmon a világ minden részéről meghívott vendégek. Mindkettőnek meg van a maga sajátos üzenete. Nem összevetésként közöljük a két alkalmat együtt, hanem a hálaadás örömével: ilyen is van, meg olyan is, de mindegyik református, s valamiként a miénk.  A kálvini reformáció szülőföldjén és a kálvinista partiumi magyar lélek ünneplésében volt közös. Ez a hála, a református ember kátés jellemzője, amint azt Bernben és Nagybányán is vallják: „Szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezentúl Őnéki éljek – hálával tartozom Istennek e megszabadításért (Jézus Krisztusban)” (HK 1-2. felelet részlete). (Forrás:  epd.de/zentralredaktion; www.kirchenblatt.ch; saját helyszíni tapasztalatok – fotók: Vera Rüttimann, drbl)

 

AHOL SZÍVBŐL ZENGETT A ZSOLTÁR, MINT VALAMI HATALMAS PROTEST-ÉNEK

 

Nem tudom, hogy a berni Münsterben hogyan és mi zengett, mert nem voltam ott, csak a sajtójelentések révén. Ezek pedig meglepően szűkszavúak, s a képek között nem látom az ünneplő sokadalmat. A nagybányai főtéren 100 évvel ezelőtt is összejöttek a református elődök, amint arra az 1643. óta működő Nagybányai Egyházmegye esperese, Gellén Sándor avasújvárosi lelkipásztor köszöntőjében utalt, hogy hálát adjanak a reformáció partiumi felvirágzásáért, kivált a máramarosi nagy hegyek aljában. Mai utódaik is csak úgy hasították a borús, felhős eget szombaton délben a 90. Zsoltárral, meg a 42. Zsoltárral, s az Erős vár a mi Istenünkkel.

 

Erre még az ég is kiderült. Nem tudom, hogy a berni Münsterben mennyire volt érzékelhető a nagy gyülekezetben a szívből megzendült ének, mint ahogyan azt sem tudom, volt-e úrvacsoravétel. Nagybányán volt. És csak úgy sereglett a hívő nép, hogy a négy ideiglenes úrasztalánál vagy 15 palástos lelkésztől felvegyék az úri szent vacsorát. És a királyhágó-melléki egyházkerület legészakibb egyházmegyéjéből – a nagyváradi „Őrizd a várat!” sok ezres református ünnepi seregszemle után az egyházmegyék között elsőként – összejöjjön a dolgos, imádkozó református nép. Igét hallgatni, imádkozni, egymásnak örülni. Hány kidolgozott kemény férfikézzel fogtam kezet, s láttam a barázdált arcú vagy nap barnította parasztasszonyokat. Meg a figyelmes anyák, nagyanyák mosolyát, akik örvendeztek az Úrban. És örömükkel másokat is megtiszteltek, megajándékoztak. És láttam a bujkáló, elmorzsolt könnyeket is.

 

NAGYBÁNYÁN A MAGYAR REFORMÁTUS TÚLÉLÉSÉRT ÉNEKELTEK, IMÁDKOZTAK…

 

Örömmel hallgattam, amikor Csűry István királyhágó-melléki püspök úr ünnepi igehirdetésében megemlékezett Pál tanításáról, s ennek alapján megfogalmazta az igei üzeneteket (ApCsel 19,8-22). Többek között elmondta: annyi könyvégetés volt már a történelemben, annyi hamis, varázslós könyv került tűzre. Nem ok nélkül. Ezt próbálták megtenni a Bibliával is. De Isten Igéje, a Szent Biblia, amit annak a vidéknek a népnyelvére fordított Károli Gáspár, és sok mindent nyomtatott azon a tájon Misztótfalusi Kis Miklós, nos, a Biblia soha nem hamvadott el. Hiszen benne az élet, a megmaradás beszéde szólalt meg, amelyből eleink táplálkoztak, s remélhetőleg fognak majd utódaink is ezen a vidéken táplálkozni. A sola Scriptura és a solus Christus nagy reformációs elvek igazolásaképpen. Jó volt az együtt örvendezők között látni és megszólalását hallgatni az evangélikus testvéregyház képviselőjének, Köncze G. Árpád evangélikus esperes részéről. És az is megmelengette a szívemet, hogy a városi önkormányzat, elöljáróság részéről Vida Noémi Erika, Nagybánya alpolgármester asszonya üdvözlő szavaiban idézte Luthert az önkormányzatiságról, s értő módon helyezte el ezt a szép ünneplést a történelmi-egyháztörténelmi koordináták között. Köszönet érte! (Az külön érdekesség volt, hogy az idézet dr. Birkás Antal barátunktól származik, ami egyebek között közös könyvünkben, a dr. Békefy Lajos/dr. Birkás Antal: Napjaink dilemmái – protestáns válaszok – szociáletikai kézikönyv mindenkinek, Bp., 2015 c. kötetben is megjelent). Mindvégig ez ismétlődött bennem ünnepi refrénként: Nagybányán a magyar református túlélésért énekelnek, imádkoznak, olvasnak Bibliát a jó atyafiak, s a túlélés eredményeiért adnak hálát. Bernben nem tét a túlélés, ott konszolidálódott viszonyok között vezető egyházi személyek mutatták meg, hogy van még egyház, a reformáció örökségét hordozó nép. Elegánsan, intelligensen, finoman…

 

ÉL-E MÉG A JÓ POLGÁRI REFORMÁTUSSÁG GYÖKERE – HOL AZ EVANGÉLIUMI RADIKALIZMUS?

 

Jó polgári körülmények között, jó polgári keresztyénség ment el Bernbe. Náluk viszont az a hatalmas kihívás, hogyan tudnak a meggyengült, sok esetben gyökerét vesztett jóléti nemzedékek között reformátusként élni. Amikor sokan már azt sem tudják, nem érdekli őket, hol van egyházi gyökerük, de s ami még fontosabb lenne: hol van a nyugati léleknek isteni távlatossága, transzcendentális és nagyon is reális, e földi táptalajban rejlő gyökere? Van-e krisztusi, evangéliumi gyökér, rádiusz, ami radikálissá, határozottá, minden mástól eltérően jellegzetessé tette eleink gondolkodását. Márpedig ez az evangéliumi radikalizmus megmutatkozott mindenütt: közösségi, politikai létformájukban, a kantonvilágban, gazdaságetikájukban, iskolaügyükben, kultúrájukban, s a mindennapi élet formáiban. A református identitás hordozói élnek-e még? Napjaink sok eseménye, hogy ne mondjam, drámája az iszlám behatolás látszólagos eredményességéről mintha valami gyökeres nagy bajt mutatna. De azok, akik vallják az Igét: Ahol van a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is, kapnak olyan lelki stratégiát, forgatókönyvet, ami segíthet ennek a vészhelyzetnek nem csak átvészelésében, hanem feldolgozásában, sőt kezelésében is. Ez is Bern nagy üzenete!

 

 A MÚLT JELENVALÓVÁ VÁLT, A JÖVŐ NEM SÁPADT FÉNYŰ LIDÉRCÁLOM – FELÜLRŐL VALÓ ERŐVEL!

 

Mert az a június közepi, nagybányai szombat megtelt élettel, a múlt jelenvalóvá vált, s jövőt ígérően volt tapintható a reformáció öröksége. A nagybányai Reformációi Református Fesztiválon több helyszínen folyt a program, s ez a sokrétű kínálat tette igazán izgalmassá és tartalmassá ezt a napot. A főtér mellett az óvárosi református templomban a nőszövetségi program keretében közel félezres hallgatóság előtt e sorok írója tartott vetített képes előadást Kálvin korának máig példaadó nagyasszonyairól. Így például Kálvin feleségéről, Idelette de Bure-ról, a Heidelbergi Káté egyik szerzőjének, Olevianus Gáspárnak az édesanyjáról, Annáról a trieri „Kirchenmutter”-ről, az ottani református katakomba-, vagy pinceegyház alapítójáról, Marie Dentiére-ről, Kálvin genfi női kritikusáról, aki bibliafordító, utcai prédikátor, könyvíró kiugrott apáca volt. Hirdetni az evangéliumot az egész világnak – ez volt életprogramja. Ő az egyetlen nő, akinek a reformációi emlékmű nagy férfi reformátorai előtt jutott egy nagy márványtömb, nevével.  És Olympia Morata-ról, Kálvin firenzei női fordítójáról, majd a heidelbergi egyetem 29 évet élt klasszika filológusáról, költőnőjéről, akinek megmentője egy koldusszegény őrangyal volt menekülésében. És Apollónia Hirscher-ről, Brassó, a Királyváros evangélikus reformációjának pártfogójáról, a város megmentőjéről, leányiskola alapítóról, akinek emlékére 300 évvel később megszületett a gyönyörű erdélyi, megragadó szász himnusz, amit minden erdélyi protestáns szívvel énekelhet. A megrendezés pompás gördülékenységét Bakné Major Enikő helybeli lelkésznő, a Nőszövetség egyik vezetője, valamint Fazakas Ildikó avasfelsőfalui lelkésznő segítette, illetve számos nőszövetségi kedves munkatárs. Isten áldja meg őket! Az összejövetelt meleg szavakkal köszöntötte Bogya Kiss Mária szatmárnémeti lelkésznő, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke.

 

IGEN GAZDAG PROGRAMKÍNÁLAT

 

Volt presbitereknek előadás az evangélikus templomban, a Teleki Magyar Házban gyermekfoglalkozások sora, a főtéri ifjúsági sátorban kamaraegyüttes, néptánc csoportok fellépése tette boldoggá a résztvevők szívét. És a sárospataki színjátszó csoport vendégelőadása. S akkor most még nem írtam az ünnepi köszöntőkről. Aki viszont fáradhatatlanul végigkísérte az alkalmakat, megérezhetett valamit abból a sodró, emelő, ünneplős, egyedül hitből, Krisztus által, kegyelemből forrásozó erőből, amit Istennek hívő református népe ott a Szamos, Túr-mentén, meg a máramarosi hegyek alján hordoz magában. És ez sok mindenre elégséges. Legfőképpen a maradáshoz, az ottmaradáshoz, a református volt megmutatásához, a családok összetartásához, a távolra menők, munkát, több lehetőséget kereső fiatalok, házasoknál a hazaszólító, visszahívó emlékeztetéshez…

 

BERN: VANNAK ANYAGI ÉS NEM ANYAGI JAVAK, UTÓBBIAKHOZ RAGASZKODNI – A JÖVŐ

 

A református Münsterben, szép templomban az epd.de evangéliumi hírszolgálat írt röviden, a solothurni kanton római katolikus egyházi lapja, a Kirchenblatt.ch bőségesen számolt be. Nemzeti Ünnepi Istentisztelet volt, melyen mintegy 700 résztvevő emlékezett meg a reformáció 500-ról. Magas rangú állami, katolikus, anglikán, felekezeti világszövetségi vezetők jöttek el a hálaadásra. Ami megragadó volt már az előzetes hírben is, az a mottója ennek a világraszóló találkozónak: Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is (Mt 6,21). A vendégek között dél-afrikai, kínai, francia, osztrák, magyar, olasz, német, angol és amerikai reformátusok is voltak.  A Svájci Protestáns Egyházak Szövetségének elnöke, Gottfried Locher adta meg a választ a kérdésre: Mit is ünnepelünk? „500 éve evangélium mindenkinek szóval és tettel. Ezt ünnepeljük ma. Az evangéliumi református egyházban keresztyének generációi találtak vigasztalást, erőt, iránymutatást…. 500 éve inspirációt és lelkigondozást találtak itt azok, akik többet várnak el az élettől, mint anyagiakat. 500 éven át Jézus Krisztus nyomában, együtt, személyesen, megbízhatóan, elkötelezetten”. A világon vannak materiális és nem materiális kincsek, amikre az emberek a szívüket ráteszik. Locher idézte a Kálvin által használt képet: amikor az emberek elköltöznek valahová, előbb a javaikat szállíttatják el oda, ahol a jövőben lakni fognak. Ezt a képet szabad alkalmazni az egyes keresztyén ember életére és az egyházra is. Ahol a ti kincsetek, ahova külditek azt, amihez ragaszkodtok, ott lesz a szívetek is.

A berni rendezvény nemzetközileg kiemelkedő egyházi vezetőinek és képviselőinek üdvözlő szavait, a fontosabb megállapításaikat, valamint a nagybányai református fesztivál néhány érdekességét beszámolónk második részében adjuk közre… (Folytatjuk)

 

AZ ERDÉLYI SZÁSZOK HIMNUSZA

 

Erdélyország, türelem föld,
minden hitnek tábora!
Óvd meg hosszú századokon át
fiaidnak szabadságjogát,
S légy a tiszta szó hona!

Erdélyország, édes földünk,
drága jó szülőhazánk!
Áldott légy szépségedért,
s tájaidnak minden gyermekét
egyetértés fogja át!

(Leopold Max Moltke – 1846

Ford.: Ritoók János)

 

II. rész

 

SZOLGÁLJATOK ÖRVENDEZÉSSEL! – NAGYBÁNYÁTÓL BERNEN ÁT A KÍSÉRTETVÁROSIG – HOGY MIK VANNAK A REF500-BAN?!

 

Érdekes és elgondolkodtató kicsit összehasonlítani a valójában összehasonlíthatatlant: a református reformáció ünneplésének a jellegét, hangsúlyait Erdélyben és Svájcban. Mindkét eseményre a mögöttünk maradt hétvégén került sor, Nagybányán, szombaton, június 17-én, a város régi főterén. Bernben pedig a híres Münsterben, a puritán református nagytemplomban. A nagybányai református egyházmegye reformációi fesztiválján a hívő nép sokadalma volt jelen, közel kétezren. Fiatalok, idősek, erőteljes, életük derekán járó férfiak és nők. A svájci templomos alkalmon a világ minden részéről meghívott vendégek. Mindkettőnek meg van a maga sajátos üzenete. Nem összevetésként közöljük a két alkalmat együtt, hanem a hálaadás örömével: ilyen is van, meg olyan is van. De mindegyik református, s valamiként a miénk is.  A kálvini reformáció szülőföldjén és a kálvinista partiumi magyar lélek ünneplésében volt valami közös. De volt sok minden eltérő is…

(Forrás: epd.de/zentralredaktion; www.kirchenblatt.ch; ideaschweiz.ch; saját helyszíni tapasztalatok – fotó: Vera Rüttimann, drbl)

 

VAN MIT SZEMLÉZNI – HÁLA AZ ÚRNAK!

 

A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület kilenc egyházmegyéjében, a kárpátaljai hegynyúlványoktól a délvidéki termékeny területekig nyújtózva – kísérve hazánk megcsonkított határait – mintegy 200 ezer magyar anyanyelvű református testvérünk éli és gyakorolja századok óta hitét, ma legalább 260 gyülekezetben. A szombati reformációi református fesztiválon mintegy 1600-2000 gyülekezeti tag, együtt ünneplő vagy puszta kíváncsiságtól hajtott ember volt jelen. Legtöbben csak úgy hasították a zsoltárt, könnyezték a jó szót, remélték, imában kérték maguk és maradékaik számára a jövendőt.

 

Azt, amit Isten készített az őt szeretőknek Nagybányán és mindenütt a világon (olvassuk el erről ennek a cikknek az első részét). A másik szemünk előtti térképen, gondolatainkban, egész Svájc „református” térképe látható. A kantonális egyházak elhelyezkedése, ahonnan vasárnap délután a fővárosba, Bernbe, az ottani gyönyörű Münsterbe jött össze mintegy 700 lélek, köztük nagyon sok külföldi vendég. A svájciak nem szeretik a lelki „seregszemlét”, nyilván ha egy vidéki gyülekezet rendez reformációi jubileumi alkalmat, oda is összejönnek legalább ennyien. De túllépve az egyáltalán nem mellékes statisztikai adatokon, amelyek egyszeri olvasatából nem lehet reális és teljes képet alkotni, most inkább az üzenetekre figyeljünk, melyek a Münster hallgatóságának, meg persze a sajtónak is a világ minden részéről összeadtak a vendégek. Hogy mit?

 

ÜZENETEK, IMPULZUSOK A VILÁG MINDEN RÉSZÉRŐL – NÉMI SPIRITUÁLIS SZÉLJEGYZETTEL

 

A reformátorokat 500 évvel ezelőtt koruk egyháza miatti aggodalom töltötte el. „Ma még nagyobb szükség van a megújulásra és a változásra” – hangsúlyozta Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének az elnöke. Sorra vette azokat a területeket, ahol szerinte feltétlenül szükség van a változásra. Így említette a missziót, az igazságosságért és a békéért történő kiállást, a teológiai változást és az ökumenikus elkötelezettséget. A canterbury anglikán érsek, Justin Welby azt emelte ki, hogy a keresztyén életben, a keresztyén létben minden azon központi igazság és tény körül forog, hogy Jézus feltámadott. Kihegyezve azt is mondhatnánk, az egyház azért létezik, hogy a feltámadás tényét és igazságát ünnepelje, és erről tegyen bizonyságot, a többi csak díszítmény. Mi keresztyének a feltámadás tanúi vagyunk /Zeugen der Auferstehung – így az érsek úr szövege/. (De hogy lehetünk azok, amikor nem voltunk ott? Egyáltalán ki lehet a feltámadásnak tanúja? Legfeljebb az angyal a sírboltban, s maga az élő Isten. Még a húsvét hajnali asszonyok sem azok szigorú értelemben, ők a távollévő Krisztusról tehetnek tanúságot („Nincsen itt, hanem feltámadott – így a két fénylő ruhájú férfi az asszonyokhoz az üres sírban – Lukács 24,8), hogy nem találták Őt, nem volt ott. A hiány, az ott nem lét tanúi ők!) Sokkal inkább kellene a Feltámadott Úr tanúivá válnunk, Akiről maga az esemény szól. Aki ma is itt van közöttünk Lelke által.  Miért ez a személytelenség, a tényszerűség okoskodásába burkolt kétely elsőbbsége az élő Személlyel szemben? A feltámadás puszta tényéből soha nem lesz erő, misszió, nem lesz élő keresztyénség, megtérés, újjászületés, csak a Feltámadott Úrból! Nem az a gyengeségünk oka, hogy tényeket hangsúlyozunk, pedig az élő Személy a döntő? Milyen elidegenedett és elidegenítő beszéd ez! – szemleírói megjegyzés, aki nem csak szemléli a dolgokat, hanem részt is vesz bennük! A keresztyének nem lehetnek soha kívülállók!). És folytatta tovább sajátos pályamódosítással az Anglikán Egyház feje: „Arról van szó, hogy mint keresztyének Isten győzelméről tegyünk tanúságot a bűn, a halál és a gonosz fölött”. Még mindig nem az élő, megelevenítő Tengelyről szólt az érsek, hanem a szerkezetről, amit a Tengely hordoz!

 

KÁLVINI KATOLIKUS HANG A VATIKÁNI KÚRIÁBÓL – AKÁR SZÍNBŐL, AKÁR SZÍVBŐL…

 

Akármilyen meghökkentően vagy egyeseknek megdöbbentően is hangzik, mégis azt kell megállapítani, hogy a leginkább evangélium üzenetet és inspirációt a római katolikus kúriai kardinális, Kurt Koch adta a jelenlévőknek. Beszédében kapcsolódott a reformációi istentisztelet fő igei mottójához: Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Egészen Kálvin szellemében fogalmazott: a szívünkben dől el, hogy istentiszteletet vagy bálványimádást folytatunk. (Kálvin sokszor jegyezte meg és írta le: Az emberi szív a legnagyobb bálványgyár). A kardinális szerint a keresztyének alapvető, fundamentális feladata az, hogy Istent elismerjék és örömmel szolgálják Őt. A keresztyéneknek nem valamiféle általános istenhitük van, hanem ők abban az Istenben hisznek, Aki az Ő orcáját egészen konkrétan a Názáreti Jézus Krisztusban mutatta fel, s Aki magát Jézus szavain keresztül jelentette ki. Erről mind a reformátusok, mind a katolikusok közösen tehetnek bizonyságot.  A kardinális fején találta a szöget – a Vatikánból és a berni református Münsterben. A szemleíró csak csodálkozik. Mi mindenre volt jó az 500 év! Még akkor is így van ez, ha most valaki fanyalogva vagy cinikusan megjegyzi: ez nem más, mint egyházdiplomácia. Én meg azt mondom, mondanám Nagybányán, s írom itt Budapesten, amit Pál jegyzett le:  „Mert mit mondjak? Csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok” (Filippi 1,18). Luther pedig semmiképpen sem egyházszakadást akart, hanem az egyház megújításán fáradozott – hangsúlyozta a svájci kúriai főpap, Bázel katolikus emeritus püspöke.

 

A norvég evangélikus lelkész, az Egyházak Világtanácsának elnöke, Olav Fykse Tveit felszólalása alapigéjéül a Róma 14,17-et választotta: „Hiszen az Isten országa… igazság, békesség és öröm a Szentlélekben”.  A reformáció szívügye volt Krisztus evangéliumának újra felfedezése, mint ami a remény örömüzenete, és hatalmas átalakító erő ebben a világban. Sokan vannak, akik az aggasztó válsághelyzetekben elveszítik reményüket, félelem telepszik rájuk és a legrosszabbaktól tartanak. Mások viszont úgy látják, hogy az evangélium boldogító üzenete igazi kincs, amiben bízhatnak, és ezért soha nem adják fel a reményt.

 

KÜLÖNÖS GYÜLEKEZETI LÁTOGATÁS

 

E sorok írója hálás azért, hogy a szombati nagyszabású református rendezvénysorozaton meghívott előadóként részt vehetett. Miközben a sajtót pásztázom ma, három nappal a rendezvény után, kissé meglep, milyen gyér visszhangja van ennek a nagyszerű rendezvénynek. Tudatosság van ebben ott és itt? A helyszínen legalább négy mozgó tv-kamerát láttam, kattogtak a profi fotósok, tudósítók drága gépei. És nem látom az eredményt. Én csak kis okos telómmal dolgoztam, de amit megörökíthettem, az emlékezetes marad. A szívemben. Vendéglátónk Fazakas Ildikó avasfelsőujfalui lelkésznő volt, aki az első lépéstől kedves gondnokasszonyával, D. Marika nénivel együtt mutatta meg a testvéri vendéglátás olyan figyelmes jeleit, amitől csak néztünk. A szívélyes, nem konzum és nem turizmus, nyereség diktálta igazi magyaros vendéglátásért is határon túlra kell már mennünk?! A kis gyülekezet vasárnapi alkalmán csak úgy jöttek a testvérek, és figyelmesen hallgatták az elhangzottakat. Igehirdetés utáni előadásomban vetített képekkel illusztrálva szóltam a kálvini hálaetika világformáló erejéről, a reformáció 10 hatásáról, ami ma is érzékelhető. A wittenbergi fülemülétől, Luthertől Kálvinon át a skót-holland Angus Maddison közgazdász professzorig szárnyalt a kis templomban a gondolatunk. Addig a Maddisonig, aki Jézustól napjainkig kimutatta az egy főre eső GDP alakulását különféle európai országokban, s annak megfejtésére vállalkozott, miért haladta meg szinte valamennyi európai protestáns ország a termelékenységben ugrásszerűen a reformáció óta a katolikus országok termelékenységét. 

 

Ebben a puritán, nem tékozló, beosztó, a munkát és a pénzt hálával megtermelő sajátos református és protestáns attitűdnek volt döntő szerepe. Lett is aztán jó folytatása az előadásnak. D. Elek Bácsi, a város egyik legjelentősebb vállalkozója, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnök urat is köszönthette a városban, és tagja volt még a Clinton elnököt meglátogató nagy román delegációnak is, számos apró történettel támasztotta alá és egészítette ki az elhangzottakat a személyes beszélgetés során.

QUO VADIS EUROPA?

Közben adódott rövid idő arra is, hogy meglátogassam a közeli roppant különös szellemvárost vagy kísértetvárost, kinek hogyan tetszik fogalmazni. Ez a várossal határos román különlegesség, Certeze helység palotadzsungele. Ilyet még nem láttam életem 70 éve alatt. Az utcafronton, meg benn a hátsó udvarban 3-4 emeletes csodaépületek érik egymást. De szinte mind lakatlan. Gazdájuk, építőjük valahol a tengeren túl keresi meg az ilyen épületre valót. Eszembe idézték ezek az épületek, némelyik latinos, olaszos pompájával a római birodalom és az olasz reneszánsz hatalmas palotacsodáit, Velence lassan vízbe merülő gazdagságát. Hasonlót még német vagy svájci városkákban sem láttam. Őket talán a vérükben folydogáló puritanizmus fékezte? Itt meg a latinos pompa éli ki magát épületekben? Ez is Románia.

Nos, bizony, így van ez a hiúságok múló földi világában! Ki pompás épületet mutat fel, ki meg megmaradó, annyi próba között túlélő, igazán ünneplő reformációi népet. Más meg a reformáció svájci földjén egyfajta „luxuskeresztyénséget, luxuskálvinizmust”, aminek messze nincs olyan egzisztenciális tétje, s talán ezért ereje sem, mint a máramarosi hegyek alatt, a nagybányai egyházmegyében, vagy Vásárhelyen, és a Hargita hajlataiban élő magyarságnak, reformátusságnak. Ilyen hát a mai Európa látlelete Nagybánya főteréről, a berni Münsterből és a certezei lakatlan pompavárosból.

 

Quo vadis Europa? Egyben biztos vagyok: aki kimérte utunkat, tudja, merre vezet az utunk. Ha lábnyomában járunk, jutunk is valamerre. Ha elhagyjuk a Krisztus-követés gyönyörű tájolását, személyes és közösségi biztos vezetését, lehet, önmagunk körül forgunk majd, s csak illúzió lesz, hogy jutottunk, juthatunk valahonnan-valahová. Inkább tönkre, mint előre! Merre tartasz hát Európa? Boldog nép az, amelyik „Őrizd a várat!” nagyváradi reformációi fesztivállal, nagybányai, majd szeptember elejére tervezett szatmárnémeti egybesereglésekkel kész és képes ünnepelni! Nem az egyházszakadást uraim, hanem Isten megtartó erejét! Szép jele ennek a készségnek és erős elhatározásnak, valódi spirituális esztétikai élmény az az igehirdetés gyűjtemény is, amit a Nagybányai Egyházmegye lelkészeinek prédikációiból állítottak össze. Kétszeres építés ez: amikor ezek elhangzottak, akkor építettek, s amikor olvashatjuk ezeket, akkor is. Mert élő bizonyságtételek ezek az élő Úrról, nem pusztán a feltámadás tényéről! Szolgáljatok hát továbbra is, 50-100, csak az Úr tudja mennyi évig azon a tájon, amíg Ő akarándja és élünk – éltek örvendezéssel – mindenek között és mindenek ellenére!

 

Tudósító, szemleíró: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára

(Budapest, 2017. 06. 19. – gratisnews.hu)