Pátyi előadás és budapesti könyvbemutató

A múlt héten két olyan esemény is volt, amelyben a Protestáns Műhely tagjai aktívan szerepeltek. E két eseménnyel kapcsolatban az alábbi beszámolókra hívjuk fel a tagjaink figyelmét:

 

Báró Kemény János, az Erdélyi Helikon alapítója

A Petrecz Sándor Alapítvány és a Budakörnyéki Protestáns Műhely (KDNP Protestáns Műhely helyi szervezete) szervezésében került sor báró Kemény János íróra, az Erdélyi Helikon alapítójára való megemlékezésre Pátyon, a református gyülekezeti házban. Dr. Badacsonyi Zoltán köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy Kemény János és munkássága elnyerheti azt az elismerést, amelyre okkal tarthat igényt az erdélyi magyar irodalmárok sorában. Az írót unokája, a Pátyon élő Kemény Endre mutatta be az érdeklődőknek, aki az Erdélyi Helikon-Marosvécsi Kemény Alapítvány elnökeként küldetésének tekinti az író hagyatékának, szellemiségének megőrzését, emlékének ápolását. Előadásából sok érdekes részlet derült ki Kemény Jánosról, erről a sajnos kevéssé ismert erdélyi magyar arisztokratáról, aki vagyonának jelentős részét is az erdélyi magyar irodalom és színjátszás érdekében használta fel. Az előadás keretében Molnár Krisztina Rita költő, író olvasott fel részleteket Kemény János írásaiból, felmutatva munkásságának apró, de jellemző szeletét.

 

A budapesti könyvbemutatóról (BÉKEFY, Lajos - BIRKÁS, Antal: Napjaink dilemmái - Protestáns válaszok) itt olvashatjuk a beszámolót:

 
 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!