POLITIKA-ETIKAI AKKORDOK KOVÁCS K. ZOLTÁN EMLÉKÉRE PROTESTÁNS TISZTELETADÁSKÉNT (1. rész)

A KERESZTÉNYDEMOKRATA POLITIKAI KULTÚRA EURÓPAI KITEKINTÉSŰ MAGYAR MISSZIONÁRIUSÁRÓL ÉS PEDAGÓGUSÁRÓL

 

Különböző okok miatt nem lehettem jelen Kovács K. Zoltán (1924-2008) gazdász és politikus, a magyar kereszténydemokrácia egyik meghatározó, korszakos jelentőségű személyiségének emlékére rendezett könyvbemutatón, amit március 27-én a budapesti Piarista Gimnázium Tükrös Termében tartottak. Apropóul annak a kötetnek a bemutatója szolgált, amely EGY ÉLET A KERESZTÉNYDEMOKRÁCIÁÉRT címmel Kovács K. Zoltán értékes írásaiból ad közre válogatást. Mindazonáltal a bemutató idején, s azóta is lélekben intenzíven gondolok vissza a látásaiban európai, szívében, elkötelezettségében teljesen magyar, pannontáji születése révén földim „Zoli Bácsira”, akit ilyen egyszerűen neveztünk el és emlegettünk mindig a KDNP-ben, annak Protestáns Műhelyében is. Hiszen ő a miénk is volt és maradt hívő szívének tágasságával, politikai intelligenciájával, figyelmes érdeklődésével és példaadó alázatával. A keresztény politikai értékek misszionáriusa és pedagógusa volt ő. Soraimat tiszteletadásként a PM egykori vezetői és tagjai, s mai tagsága nevében írom, s tartok tőle, hogy sorozat kerekedik ki az emlékező tiszteletadásból.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos PhD

(Budapest, 2017. 03. 28. – gratisnews)

 

Találkozásaink a gödöllői Tőkés László bemutatástól a könyvkiadásig és még utána is…

 

Emlékezésemben nem életrajzot írok, hanem találkozásokra emlékezem. Találkozásokra, melyekben protestáns értelmezés szerint (a svájci E. Brunnertől származik a fogalmazás) mindig felvillan valami az Igazságból, a személyesből és a teljesből, Jézuséból („én vagyok az igazság…” – János 14,6). Életrajzának, pályájának politikusi és történészi értékelésére jó kiindulás az általa elindított és mindhalálig odaadó lelkesen, elkötelezetten szolgált, működtetett Barankovics István Alapítvány pár értékes anyaga, például dr. Semjén Zsolt elnök úr beszéde Kovács K. Zoltán emléktáblájának avatásán, Óvárott (2015. április 23.), vagy a BIA honlapján olvasható, további tematikus utalásokat tartalmazó írás Kiss Mária Ritától (Egy élet a kereszténydemokrácia szolgálatában).

 

Felejthetetlen találkozásaim „Zoli Bácsival”, a politikai pedagógia felekezetektől függetlenül, katolikusok és protestánsok által tisztelt Kedves Emberével akkor kezdődött, amikor a KDNP dr. Surján László elnök úr vezetésével kinyitotta a politikai palettát a protestánsok előtt. Valamikor a ’90-es évek elején mutatott be neki Lukáts Miklós államtitkár úr, a Protestáns Műhely első elnöke, akinek a PM titkáraként munkatársa lehettem éveken át a Műhelyben. És az a bizonyos szimpátiaív azonnal megszületett, megteremtődött közöttünk, s tart ma is, mert vannak találkozások, melyek bennünk folytatódnak tovább. Sokszor visszaidéződik szelíd mosollyal mondott, mégis nagyon határozott dikciójú mondata: „Lajos, nektek, protestánsoknak közöttünk a helyetek!” És ezt megismételte többször is az évek során. Amikor ígéretesen mentek dolgaink, közös munkánkban, meg akkor is, amikor helyünket újra és újra meg kellett határozni és találni, olykor magunknak is be kellett bizonyítani a katolikus többségű KDNP-ben.

 

Felejthetetlen, amikor a gödöllői egyetem előtti széles téren azzal bízott meg Zoli Bácsi, hogy Tőkés Lászlót, Temesvár és a romániai forradalom féltett és ünnepelt hősét az aulában rendezett nagy KDNP politikai „dzsemborin” én vezessem fel és köszöntsem. A fergeteges ünneplés hangulata és Tőkés László református tiszteletes úr ószövetségi igemagyarázata máig frissen él bennem. Akkortájt 1990-et írtunk. Aztán következtek a konferenciák, politikai fórumok, előadássorozatok, melyekre mindig szelíden és figyelmesen kapacitált. 1991 őszén szülővárosomban, Győrött volt konferencia Barankovics Istvánról, ahol a protestánsok helyzet meghatározásáról szólhattam a kereszténydemokráciában. Megtisztelte az alkalmat az akkor nemrég beiktatott győri püspök, Pápai Lajos főtisztelendő úr, s a tudóssága okán általam is igen nagyra becsült bencés bibliafordító, dr. Békés Gellért atya is. Némiképpen „családi” találkozó is volt a győri konferencia a megyeháza dísztermében, hiszen unokahúgom, az egyháztörténész dr. Szolnoky Erzsébet is tartott előadást. Akkor ismerhettem meg Zoli Bácsi feleségét, Etelkát is, akivel még adódott pár kedves találkozásom.

 

Felejthetetlen protestáns alkalom volt 1993 tavaszán a KDNP akkori székházában az a könyvbemutató, melyen az egész KDNP elnökség és a „Protestánsok a kereszténydemokráciában” c. kék könyv szerzője, dr. Gottfried Mehnert úr, a német CDU/CSU egykori vezetőségi tagja, evangélikus lelkész és újságíró, valamint felesége is részt vett. Dr. Surján László úr köszöntő beszéde, Mehnert úr előadása, s a könyv bemutatása a nagyszámú hallgatóságnak és a sajtónak könyvfordítói minőségemben egyúttal a Protestáns Műhely szellemi munkájának jelentős minőségi állomása lett, egyben a további felelősségetikai, politikai etikai és gyakorlati aktivitás erőteljes serkentője is. Mindez Kovács K. Zoltán elkötelezett és értő támogatása, illetve a BIA pénzügyi támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. És a gyakran gyorsan felejtő politikai emlékezet, az egykori PM csapat tagjaié, s katolikus testvéreinké talán még őrzi annak a holland-magyar konferenciának az emlékét, amit az akkortájt nemrég visszakapott Károli Gáspár Református Egyetem Reviczky utcai épületében tartottunk „A politika keresztény távlatai” címmel, hármas szervezésben: a KDNP PM, a Magyar Reformtus Presbiteri Szövetség és a holland Református Politikai Szövetség (GPV) védnöksége alatt. A „keresztyének a holnapi Magyarországért” gondolat jegyében tartott egész napos konferencián e sorok írójának bevezető előadása („Az igazságosság és az irgalom közvélemény-, és politikaformáló ereje Magyarországon” címmel) után dr. Surján László, dr. Jeszenszky Géza, Gyimóthy Géza értékes hozzájárulásai és a holland vendégelőadók felszólalásai tették érdekessé és értékessé ezt a politikai fórumot, ami ugyancsak a BIA és Zoli Bácsi aktív támogatásával valósulhatott meg.

 

Sokáig nem tudnék kifogyni a szóból, ha mind felidézném a találkozások és feladatok sokaságát, ezért csak jelzésszerűen utalok arra, hogy Lukáts Miklós államtitkár úrral, a PM elnökével két fontos CDU/CSU konferencián vehettem részt, 1992-ben Wittenbergben és rá következő évben Lübeckben, ahol Helmut Kohl német kancellár személyesen számolt be a küldötteknek kőkemény telefonos tárgyalásairól Mihail Gorbacsovval a német újraegyesítés ügyében. Sok minden vált világossá és egyértelművé a beszédből a vasfüggöny összeomlásának háttérmunkálatairól. Ott találkoztam személyesen először Angela Merkellel, aki a CDU-központ egyik vezető munkatársa volt, a „jövő reménysége”, s ott alakult ki titkárságával munkakapcsolat. Meg Joachim Gauck úrral, Németország mai elnökével, akivel még az NDK-s időkben Rostockban, evangélikus parókiáján ismerkedtem meg többnapos ottlétünk során, amikor pesterzsébet-szabótelepi gyülekezeti fiataljaimmal „illegális” baltikumi ifjúsági keresztyén találkozón vehettünk részt. A wittenbergi és lübecki EAK országos nagygyűlésen történt részvétel is Zoli Bácsi ajándéka volt, hiszen a BIA támogatása nélkül ezek a történelmi léptékű konferencia részvételek sem jöhettek volna létre.

Sorolhatnám a politikai képzés fórumait, ahol a politikai etika témakörben adtam tovább a német politikai képzés fantasztikusan jó didaktikus kurzusanyagainak protestáns ismereteit Mosonmagyaróváron és Szentendrén, Szarvason és Sopronban, s másutt. Az, hogy a balkáni háború során német és holland anyagi és természetbeni támogatásokat „csempészhettünk” be Délvidékre Lukáts Miklós személyes diplomáciai védelme mellett, ez is részben Zoli Bácsi szolidáris, segítőkész, a háborús helyzetben ellehetetlenült, árván maradt, megfélemlített, főként protestáns gyülekezeteket támogató megértésének volt köszönhető, aki felül tudott emelkedni mindenfajta felekezeti szűkkeblűségen.

 

Hermann Ehlers szellemében – a mai napig – sorozat Kovács K. Zoltán tiszteletére

 

Egy alkalommal azzal a kéréssel állítottam be a BIA irodájába a régi KDNP székház talán harmadik emeletén, ahol Gyorgyevics Miklós volt Zoli Bácsi lelkes és szorgalmas munkatársa, hogy szeretném megírni a Protestáns Politikai Kiskátét. Hát Zoli Bácsi úgy meglepődött, hogy szólni sem tudott. Majd kis idő múlva: „De mit szeretnél bele tenni? Minek az alapján?”. És akkor eléje tettem a német Bundestag 1950-1954 közötti elnöknek, Adenauer titkos kancellárjelöltjének, a hívő evangélikus jogász, politológus zseninek, Hermann Ehlers-nek 650 oldalas beszéd-, és tanulmánygyűjteményét, amit nem sokkal korábban hoztam Bonnból, a CDU/CSU ottani oktatási központjából. A kiskáté különböző okok miatt nem születhetett meg. Ám amikor sok év múlva, 2005-ben elmentem meglátogatni 12. kerületi, budai lakásán, kedves Etelkájával fogadott. Átadtam neki akkortájt megjelent könyvemet, az Isten diplomatájáról, Dag Hammarskjöldről az ENSZ egykori főtitkárának imáival, hívő protestáns politikai vallomásaival teli kötetemet, s akkor hagyta rám szelíd testámentumként: „Lajos, ez szép. De nektek van egy Hermann Ehlersetek is. Miért nem foglalkozol vele többet?” Kedves Zoli Bácsi, szelíd kérésed félreismerhetetlen parancsát most igyekszem teljesíteni. Sajnálom, hogy ez előbb nem jöhetett létre, s nem láthattad meg – földi szemekkel. De tényleg igaz az Ige: „Mindennek rendelt ideje van” (Préd 3,1). Meglátod majd mennyei tekintettel! Sorozatot írok, Drága Zoli Bácsi, a történelem Ura kegyelméből a Te emlékezetedre Hermann Ehlers politikai felelősségetikájáról, melynek ez a címe: POLITIKAI-ETIKAI AKKORDOK KOVÁCS K. ZOLTÁN EMLÉKÉRE PROTESTÁNS TISZTELETADÁSKÉNT…

 

Ebben szeretném megrajzolni Zoli Bácsink, Kovács K. Zoltán politikus, gazdász, kereszténydemokrata politikai misszionáriusi, pedagógusi, európai tágasságban és magyar szívvel elkötelezett gondolkodói, politikusi, emberi portréját...

(Folytatjuk)    

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!