Rendőri beavatkozás a Megváltó Krisztus székesegyházban

(Moszkva, Interfax.religion.ru – Dr. Békefy Lajos) - Az Interfax.religion.ru orosz vallási témájú hírügynökség jelentette a moszkvai belügyminisztériumra hivatkozva, hogy „huliganizmus” törvényi kategóriával élve, eljárást indítottak azon lányok ellen, akik beszivárogtak a katedrális ikonosztázionja elé, s ott közveszélyes és botrányos magatartást tanúsítottak. A jelentések szerint a Pussy Riot punkok istenkáromló éneket énekeltek az oltár bejáratánál. Néhány „lány” is részt vett ebben az istenkáromló akcióban, akiket aztán a rendőrségi biztonsági szolgálat emberei testi kényszer alkalmazásával vittek el onnan. A résztvevők ezt másként értelmezik. Az eset után a twitteren közzétett nyilatkozatukban azt írták, hogy „előadásuk punk imaszolgálat” volt.   Azt is leírták, hogy amikor látták közeledni a biztonsági szolgálat embereit, elmenekültek a helyszínről.

Az eseményt követően a Moszkvában élő kozákok közül néhányan elhatározták, hogy védelmi szolgálatot hoznak létre a főváros délkeleti régiójában található ortodox templomok körül, okulva a Megváltó Krisztus katedrálisban történt huligán-akcióból. „Önkéntes kozák brigádokról van szó, akik a Moszkva délkeleti részében található összes ortodox templom körül kialakítják a védelmi szolgálatot. A kozákok kezdeményezését el is nevezték már, mégpedig így: Védelmezzétek az ortodox szent helyeket!” – jelentette az Interfax.religion.ru hírügynökség.

 

Időközben az is kiderült, hogy az incidens során öt lány, akik álarcot viseltek, nem csak oda nem illő módon viselkedtek az oltár előtt, hanem inzultálták is a  jelenlévő papokat és hívőket, beleértve minden orosz ortodox hívő lelki fejét, a pátriárkát is. Az inzultus 2-3 percig tartott.

 

Legújabb hírügynökségi értesülések szerint a lányok között, akiknek a nevét bloggokon közzé is tették, ott volt egy magnyitogorszki színésznő, egy szamarai képzőművésznő, és a „Háború” nevű művész-csoportosulás néhány tagja.    

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!