Szászfalvi László: állam és egyház együttműködése megkerülhetetlen

Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KDNP PM elnöke tartott előadást Pátyon a református gyülekezeti teremben dr. Badacsonyi Zoltán meghívásának eleget téve. Szászfalvi László előadásában hangsúlyozta, hogy állam és egyház szétválasztása tény, ez azonban nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy bizonyos célok mentén állam és egyház ne működhetne együtt. Szükség van az összefogásra a magyar társadalom gyógyulása, a nemzet megerősödése érdekében. Az államtitkár előadásában kitért a most elfogadott új egyházügyi törvény lényegi elemeire is, európai példákkal összehasonlítva annak rendelkezéseit. A jelenlévők érdeklődésének eleget téve Szászfalvi László részletesen ismertette az államtitkárság által koordinált pályázati lehetőségeket is. Az együttlétet – amely a Protestáns Műhely konferenciasorozatának egyik őszi alkalma volt – szeretetvendégség zárta.

Dr. Birkás Antal  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!