SZÁZEZER GYERMEK „MAMÁJA”, MAGGIE MAMA CSODÁLATOS SZERETETMŰVE

Maggie Gobranól, az egyiptomi kopt Teréz anyáról szól az a könyv, melyet rekordgyorsasággal, két és fél hónappal németországi megjelenése után már kézbe vehet az olvasó magyarul, a Presbiter c. lap főszerkesztőjének, Dr. Békefy Lajosnak a fordításában. 240 oldalon feltárul egy különös keresztyén élet titka és vonzása a forrongó Közel-Keleten, ami az olykor ellenséges iszlám kulturális és vallási környezetben is nagy figyelmet kelt gyermekmentésével. A szeretet tágasságából, egyértelműségéből, személyválogatás nélküli erejéből épült fel 95 óvoda, iskola, szakmunkásképző, mellettük orvosi ambulancia. Ma már a Stephen’s Children Alapítvány nem csak Egyiptomban, hanem a világ sok helyén nevet és tiszteletet szerzett alapítójának, a már ötször Nobel Béke-díjra jelölt Maggie Gobrannak. Méltóbb hely nem is lehetne a könyvbemutatóhoz, mint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának budapesti székháza.

Rendeltetését megtalált élet a hatékony szeretet közvetítője. Miért határozza el a kairói Amerikai Egyetem fiatal informatika professzornője, hogy kiváló állását feladja, s életét teljes egészében a mokattami/Kairó szeméttelepen élő zabbalinok, szemetesek gyermekeinek szentelje? Akkora változás ez, ami már elgondolkodtatja az embert. A még korábban a Siemens cég, meg a BMW igen sikeres és csinos, vonzó egyiptomi menedzser üzletkötőnője miért hagyja oda fényes állásait, jövedelmező karrierjét? Mi hajtja, nyugtalanítja ezt az asszonyt, aki hívő kopt keresztyén családból származik, s az orvos apa és imádkozó nagynéni bölcs szeretetének a légkörében nőtt fel?  Ő maga így fogalmazott: „Bejáratos voltam a luxushotelekbe és előkelő éttermekbe, de az élet legértékesebb és legszebb pillanatait nem ott éltem meg, hanem a szeméttelepen. Karrierem során találkoztam Egyiptom társadalmi elitjével: a legszebb, leggazdagabb és legsikeresebb emberekkel. De amikor a gyermekeim boldog arccal rám mosolyognak, belső szépséget látok felcsillanni". A piszkos, szemétbűzös gyermekek felemelésében, s bennük az istenadta emberi méltóság felébresztésében, tudatosításában fedezi fel élete igazi értelmét. Csak akkor nyugszik meg, amikor erre az isteni rendelésre és rendeltetésre rátalál, igent mond. Történt ez 1989-ben. De az út addig, s azután sem volt egyszerű. Erről szól Judith Kubitscheck iszlámkutató, a stuttgarti Evangéliumi Sajtószolgálat szerkesztőjének, és Judith Kühl újságírónőnek a nagyszerű közös könyve.

Igazán ökumenikus könyv – üzenetek minden felekezethez. Nagyon is indokolt és találó volt, hogy a könyv nyilvános sajtóbemutatója az Ökumenikus Tanácson történjék meg. Hiszen az egyik legrégebbi ortodox egyház, az 1700 évnél is „meglettebb”, még Márk evangélista által alapított kopt egyház hatalmas és sajátos remete imaéletével, lelkiségével a mai napig a helytállás nagyszerű példáit és mártírjait adja (gondoljunk csak az ISIS által lefejezett 28 kopt vendégmunkásra Líbiában idén kora tavasszal!). A könyvben Maggie Mama gyönyörűen vall lelki közösségének, egyházának értékeiről a mai világban. Így a könyv az ortodox egyházakhoz is szól idehaza és Kárpát-medence szerte. De szól a római katolikusokhoz is, hiszen Maggie Mama 25 éve, amikor elkezdte gyermekmentő szeretetszolgálatát, példaképének Kalkuttai Teréz Anyát, az indiai nyomornegyedek áldozatos nővérét választotta. (Az sem emberi véletlen, hogy éppen mostanság jelent meg Teréz anyáról könyv az Új Ember kiadónál!)  De legalább ennyire szól a kopt egyház áldozatos leányának üzenete a protestánsokhoz is, hiszen élete minden fordulata előtt láthatjuk, hogy milyen intenzíven olvassa a Bibliát, s imádkozik, milyen Igék hatnak rá. Ige és ima az a két égi csatorna, melyen át Isten döntéshozó tanácsolása eléri őt. 

Ezért érthető is, hogy a könyvbemutató ökumenikus keretben történő megvalósítását első pillanattól fogva támogatta Steinbach József dunántúli püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke, aki maga is írt ajánló sorokat a könyvhöz, valamint Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, ökumenikus főtitkár. Megnyitó szavaiban a főtitkár ilyen megfontolásból és háttérismeretből kiindulva üdvözölte közvetlen szavakkal az alkalom résztvevőit.

Ajánló sorok Maggie Mamától, és vezető német politikustól. A főtitkár felkérte Géczi Károlyt, az Immanuel Alapítvány és Kiadó ügyvezető igazgatóját, hogy ismertesse a kiadás rövid történetét. Elmondta: ez év februárjában vette fel a kapcsolatot a könyv német kiadójával, s viszonylag gyorsan sikerült minden kiadói, jogi és pénzügyi kérdésben megegyezniük. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a könyv fordítása, lektorálása, nyomdai munkái gyorsan elkészültek, s már a könyvhétre megjelent a kiadvány, ami szerinte külső megjelenésében szebb, mint az eredeti. 

Sikerült megvásárolni a könyv nem kevés színes fotóját, köztük néhány igazán artisztikus kompozíciót, s azokat is, melyek a mokattami szeméttelepek döbbenetes világát láttatják meg a magyar olvasóval. Annak a reményének adott hangot, hogy a könyv lelki és szociális üzenetei, s annak a meggyőző és hiteles szeretetmunkának az ereje, ami még a muszlimokat is elgondolkodtatja, a magyar olvasókban is jó visszhangra talál majd. Ezt a magyar kiadáshoz írt áldáskívánó sorokban maga Maggie Mama is kifejezte, valamint Dr. Volker Kauder, a német Bundestag CDU/CSU frakciójának a vezetője.

Életmű legalább ötféle érték megvalósításával. Ezután került sor arra a tényleges könyvbemutatásra, amit az életrajzi jellegű kiadvány fordítója, Dr. Békefy Lajos református lelkész, a Presbiter c. lap felelős szerkesztője prezentációs vetítéssel kötött össze. Elmondta: öt éve igyekszik az egyiptomi koptcsodát” megismertetni idehaza. Tavaly exkluzív interjút is készített Maggie Gobrannal. 

Amint hírül vette, hogy könyv jelent meg róla, azonnal tudta, ezt le kell fordítani, s így találta meg a kiadásra nyitott Immanuel Kiadót. Maggie Mama gyönyörű imáit, elmélkedő szavait a csend hatalmáról is felidézve, vetített képes könyvismertetőjében a Gobran-életművet öt szempontból értékelte. Diakóniai, s így közvetett, szelíd missziói jelentősége felbecsülhetetlen: ő a tettek egyértelműségével hirdeti, hogy Isten Országa elközelített. Olyan keresztyén életmintát mutat fel, ami a szeretet hatalmát és erejét példázza napjainkban. Interkulturális, és felekezetközi üzenete az, hogy az aláhajló, irgalmas emberség egyetemes, túlemel emberi barikádokon, előítéleteken. Maggie Mama következetes hitével a nem ritkán gyilkolásig, iskolarombolásig eljutó keresztyéngyűlölet közepette képes tovább folytatni a szeretet művét. Márpedig naponta kijut neki és 1500 munkatársának az értetlenkedésből, a sandaságból, a szűkkeblűségből. De állhatatossága minduntalan meglepi a muszlimokat, s talán még segít is az előítéletek lassú lebontásában. 

Az imádkozó, orációs élet korszerűsége a következő érték – nem volt olyan döntés, amit ne intenzív ima előzött volna meg. Minden hét szerdáján munkatársai százaival igetanulmányozásra és imádkozásra jön össze. Gyönyörűen szól a kopt egyház imaéletének közel 1600 éves történetéről, napi imagyakorlatáról. Ez is az, amit a naponta ötször imaszőnyegre boruló muszlimok észrevesznek. Szociológiai jelentősége a Gobran-könyvnek az, hogy alapos bepillantást nyújt a mai Egyiptom mély világába, nem csak a nyomorba, hanem az „arab tavasz” ellentmondásaiba, és az elit olykor tapasztalható nyíltszívűségébe, mint például az ország főépítésze részéről, aki a szeméttelepek világába ingyen megtervezte az egyszerű, lakható, a fertőzéseket csökkentő könnyűszerkezetes házacskákat - Maggie Mama szeretetműve iránti tiszteletből. És talán a legfontosabb a pedagógiai jelentősége ennek a szeretetműnek és a könyvnek. Amikor felfedezteti velünk, milyen veleszületett, istenadta nagylelkűség, önzetlenség lakozik a nyomor gyermekeiben, ami őt és minket is meglep megható eseteivel az életben és a könyv lapjain. Maggie Mama élete, munkálkodása valóságos kincses bányája olyan példáknak, találkozásoknak, melyek meggyőzően bizonyítják: ebben a mindig tiszta fehér gyolcsleplet viselő asszonyban tényleg angyal szállt le a Nílus partjára, és Isten szeretete árad szét rajta keresztül tíz és tízezer kopt és sok muszlim életére. Minden hazai egyházi, s nem egyházi iskolában ajánlott olvasmányul lehet(ne) szólni a könyvről, tanulhatnának belőle sok mindent az egyre pazarlóbb jólétbe, önzésbe feledkező, szeretethiánytól vergődő hazai generációk…

Sokan ismerjék meg Kárpát-medence szerte ezt a megragadó életművet! P. Tóthné, Szakács Zita református lelkésznő, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottságának elnöke örömének adott kifejezést afölött, hogy már könyv formában is közkinccsé vált Maggie Gobran lenyűgöző élete. Tavaly, amikor a Nők Világimanapján Egyiptom volt a soros ország, sokan ismerkedtek meg nevével. Most pedig a lelkét, gondolkodását, keresztyén értékeket termő és ébresztő-közvetítő személyiségének mindennapjaiba, meg a lelkében lakozó Krisztus titkaiba pillanthatunk be. Reménysége, hogy szerte Kárpát-medencében sokan ismerik majd meg őt, Isten küldöttjét e könyvön keresztül.

Elgondolkodtató személyes hitvallás. Nem lehet nagyobb elismerése a hitben hiteles életnek, mintha valakinek a gyermeke tükrözi vissza mindazt a mennyei kincset, amit szülein át kapott. És ez történt Maggie Gobran életében is. Ő tükrözte bele Tedda nagynéni istenhitét, emberszeretetét, Jézust követő életét a nyomornegyedek gyermekeibe. És sajátjai életébe is. Mégis meglepte, amikor fia, Amir, az egyik nagy londoni bankház sikeres és gazdag pénzügyi tanácsadója azzal állt elő, hogy mindent felad azért, hogy kopt egyházában szerzetes legyen.

„Nagyon hálás a szívem, hogy a fiam ennyire odaadóan éli a hitét. Ez valami egészen különleges dolog” – nyilatkozta erről. Ugyanaz a nagy fordulat ez, mint amit Maggie átélt. Hitvallása legalább annyira gyönyörű és igaz, mint hitvalló élete, amelynek szentenciái, imák formálta mély gondolatai, Istenhez emelő gondolatgrádicsai a devotio moderna, a modern kegyesség és hitélet igazi gyöngyszemei. Személyes hitvallása ennyi: Én, Maggie Gobran, minden imádkozónak a lánya vagyok, meg a szereteté. A könnyek lánya és a kiontott véré, amivel hazámban sok-sok keresztyén nemzedék áldozott Istennek. Szeretem hazámat, népemet, egyházamat és szükségben élő sok-sok fogadott gyermekemet. Kész vagyok értük odaáldozni még az életemet is”. Biztos vagyok abban, hogy Maggie Gobranról, szeretete bölcsességéről egyre többet fogunk beszélni hazánkban is…

P. T. Sz. Z.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!