A magyar szabadságharc nem csak a magyaroké volt, ahogy az aradi vértanúk között is található örmény, horvát szerb, német és osztrák mártír a magyarokon kívül – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tartott ünnepi beszédében szombaton Budapesten.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Hungária körúti Campusán a miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy az 1848-1849-es szabadságharc korántsem csak a magyarok, hanem egész Közép-Európa ügye volt. Ezzel kapcsolatban Navracsics Tibor idézte Pöltenberg Ernőt, az Aradon kivégzett tábornok azt mondta, „anyanyelvem német, szívem magyar, mert a szabadságért dobog".

Mint kiemelte: az 1848-1849-es szabadságharc során „nem egyszerű állami terrorizmusról volt szó", mert a felkelők felhatalmazás alapján jártak el, a küzdelmeknek pedig „a szabadság adta a legitimációját". A forradalom és szabadságharc vívmányai között említette, hogy Magyarországon akkor Közép-Európában először valósították meg a parlamentnek felelős kormányzást.

Megállapította: a magyar ekkor a szabadság nemzete tudott lenni. Hozzátette: a magyar nemzet legszebb pillanatai voltak azok, amikor egy nagy világküldetést fel tudott vállalni, s ugyanezt tették meg 1956. november 4-én is a magyarok, amikor szintén a szabadságért adták életüket.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a magyar nemzetnek az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc során megadatott, hogy nemcsak magát képviselje, hanem Európát és Közép-Európa nemzeteit is. Rámutatott: október 6-án 1848-1849 történelméből azokra emlékezünk, akik az életüket áldozták a szabadság eszméjéért és "értünk". A miniszterelnök-helyettes annak a meggyőződésének adott hangot, hogy akik életüket áldozták a szabadságért, „ott fönn kárpótlást kaptak".

Mint mondta, az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzésére való emlékezés „kiemelkedik nemzeti gyásznapjaink közül", minden évben október 6-án „a nemzet nagyjaira emlékeznek a magyarok". Egészen kivételes dolognak nevezte, hogy ha eleinte tiltottan is, de gyásznapként élte meg a magyar nemzet a kivégzés napját már a kezdetektől fogva, sőt, már 1849-ben, a kivégzés napján is megemlékeztek a mártír tábornokokról, Aradon pedig a kivégzés napján spontán tüntetések voltak.