„Egyre távolabb kerülünk a kritikus helyzettől"

Forrás: mno.hu

Mióta kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, egyre távolabb kerülünk a kritikus helyzettől – mondta a gazdasági helyzetről szólva Varga Mihály a Hír TV-ben vasárnap. Saját erőből csökken az államadósság, a gazdaság pedig növekszik. Ebben nagy szerepe van annak az unortodox gazdaságpolitikának, melynek elemeit Európa-szerte több ország átvette. Varga Mihály kifejtette, enélkül a modell nélkül sok fejlesztés nem valósulhatott volna meg.
 
Közölte, 2010-től a közteherviselés új időszakát éli az ország, ahol a nyereségesebbek nagyobb részben járulnak hozzá a közöshöz. Mesterházy Attila viszont visszatérne a 2010 előtti időkhöz – tette hozzá.
 
A devizahitelekről szólva Varga elmondta, „a kormány a lehetősége határáig ment el”, de kész további lépéseket tenni a helyzet rendezése érdekében. Emlékeztetett a végtörlesztésre és az árfolyamgátra, mellyel több százezer devizaadósnak segítettek.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!