„Emlékezni és emlékeztetni kell a holokausztra"

Forrás: MTI

Emlékezni kell a holokauszt áldozataira és az embermentőkre, ugyanakkor emlékeztetni is kell, hogy ne ismétlődhessenek meg a hetven évvel ezelőtt történtek – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, az egykori nemzetközi gettóra emlékeztető feketegránit táblák újlipótvárosi avatóünnepségén.

Latorcai Csaba közölte: ez az esemény egyszerre üzeni az összefogást, hogy együtt emlékezzünk minden jóakaratú emberrel a sérelmet szenvedettekre, a szolidaritást, hiszen a világ számos táján ma is kísértenek a holokauszt szenvedései, üldöztetései, továbbá azt, hogy „elutasítunk minden kirekesztő eszmét, az antiszemitizmus és gyűlöletkeltés minden formáját, és a jog eszközével veszünk ezekért elégtételt a zéró tolerancia jegyében", de az emlékezés jelentette lelki-szellemi újjáépítést is. „Mutassunk példát, és a magunk mikrovilágában forduljunk a nélkülözést elszenvedő embertársaink felé" – hívott fel a vallási, faji vagy nemzetiségi hovatartozásuk miatt kirekesztett százezrekre utalva a helyettes államtitkár. Hozzátette: az oktatás és a nevelés döntően meghatározza a jövő nemzedékeinek értékrendjét és értékmeghatározását.

„A mártírtok és a vészkorszak embermentői a legnemesebb példát állítják elénk: az igaz értékek vezérelte cselekvés példáját, azt, hogy a legnagyobb gonoszság vagy pusztító közöny közepette is csak a szeretet parancsát követve érdemes élni" – fogalmazott Latorcai Csaba, ezt a parancsot ma is követendőnek nevezve.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!