„Fontos, hogy minden segélyszállítmánynak legyen üzenete"

Forrás: MTI

Mintegy 100 millió forint értékű segélyszállítmány indul kedden Magyarországról Kárpátaljára nyolc jótékonysági szervezet összefogásának eredményeként. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szállítmány hétfői csomagolásakor az M1 aktuális csatornának elmondta: fontos, hogy minden ilyen szállítmánynak legyen üzenete is.

Magyarország kötelessége, hogy támogassa a kárpátaljai magyarságot, ennek a szállítmánynak azonban az az üzenete, hogy jut belőle Ukrajna Kárpátokon túli területeire is – hangsúlyozta a miniszter. Az ukrán nagykövetséggel és ukrán szervezetekkel együttműködésben elsősorban tartós élelmiszereket, és gyógyászati segédeszközöket juttatnak el nyolc kamionnal a szomszédos országba – ismertette.

„Az alaptörvényünkben megfogalmaztuk, hogy a nemzeti összetartozás örömben és bánatban, sikerben és bajban is érvényes" – emelte ki a miniszter. Hozzáfűzte: fontos, hogy a kárpátaljai magyarok biztonságban érezzék magukat, ehhez kell a diplomáciai és a politikai segítség, de kellenek azok a konkrét dolgok is, amelyeket Magyarország a segélyszállítmánnyal juttat el.

Balog Zoltán azt mondta, a kárpátaljai magyarság támogatása is része annak a nemzetstratégiának, „amelyben az összetartozás azt jelenti: minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk".

A jótékonysági akcióban a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat is részt vesz, továbbá csatlakozott a kezdeményezéshez az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, valamint a Johannita Segítő Szolgálat is – mondta el a műsorban Écsi Gábor, a Katolikus Karitász vezetője.

A kamionok kijutásának biztosításában segítséget nyújtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a magyarországi ukrán kisebbségi önkormányzat is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!