„Gazdasági vészhelyzet van Magyarországon”

Forrás: MTI, MNO

Varga Mihály szerint a legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A Fidesz alelnöke szerint a magyar gazdaság állapota egy jottányival sem lett jobb, mint egy vagy két hónappal ezelőtt. „Aki arról beszél, hogy túl vagyunk a válságon (...), az egész egyszerűen félretájékoztatja az országot – hangsúlyozta a politikus. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere az adatok közül példaként említette a 16 éves csúcson lévő munkanélküliséget, valamint a költségvetési intézmények magas adósságállományát.

Közölte, feltételezhetően rendkívüli intézkedésekre lesz szükség azért, hogy a gazdasági vészhelyzetet el lehessen hárítani.

Varga Mihály kijelentette: a Fidesz mindenképpen felülvizsgálja a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét – közölte Varga Mihály. Megjegyezte, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!