„Gyurcsány tízmilliárdot költött a nagy semmire”

Forrás: Hírszerző

Gyurcsány Ferenc kormánya tízmilliárd forintot költött az adófizetők pénzéből a nagy semmire - fogalmazott Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint, amikor a kormányzati negyedről beszéltek, vagy valamit tettek annak kapcsán, akkor a kormány a „nagy közpénzlenyúlást” valósította meg. A képviselő közölte, hogy miután néhány hónapja leállították a kormányzati negyeddel kapcsolatos beruházást, az azt követő hetekben és hónapokban még 100 milliós nagyságrendben költöttetek a soha meg nem valósuló projektre.

Cser-Palkovics emlékeztetett rá: kormányhatározatban rögzítették, hogy június 30-ig el kell számolni a beruházás költségeivel. Mint mondta, már elérkezett ez a dátum, de még nem látják az elszámolást, az viszont látszik, hogy Gyurcsány Ferenc volt üzleti partnerei, illetve az MSZP és az SZDSZ holdudvarába tartozó személyek kaptak 10-100 millió forintos megbízatásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!