„Victor Ponta a román Gyurcsány Ferenc”

kdnp.hu
Forrás: MTI

Rogán Antal szerint üzenetértéke van annak, hogy az MSZP szombati kongresszusának díszvendége Victor Ponta román miniszterelnök, s ez azt jelenti, hogy a szocialisták vissza akarnak térni Gyurcsány Ferenc megbukott politikájához. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatóján kijelentette: az a politika, amit a román miniszterelnök folytat, Magyarországon már megbukott.     

Rogán Antal példaként említette, hogy Romániában bevezetik a 700 forintnak megfelelő kórházdíjat, amelynek hazai változatát, a vizitdíjat 2008-ban élénken ellenezték és megbuktatták az emberek. A kormánypárti politikus szavai szerint Victor Ponta a Nemzetközi Valutaalap első kérésére cserbenhagyta a devizahiteleseket, és visszavonatta az őket segítő törvényt. Az MSZP-t ezek szerint nem érdeklik a devizahitelesek, és egyetértenek ezzel a politikával – tette hozzá, s utalt arra, hogy ezzel szemben Magyarországon a kormány bevezette az árfolyamrögzítés és a végtörlesztés lehetőségét.    

Szintén a Nemzetközi Valutaalap kérésére privatizálják az energiacégeket Romániában, ami áremelést von maga után, s miközben Magyarországon jelentős rezsicsökkentés volt, úgy tűnik, a szocialisták a román kormányfő politikáját fogadják el, és ők is árat emelnének.   A Fidesz frakcióvezetője szerint Victor Ponta nem szereti az Erdélyben élő magyarokat, és fellép velük szemben, így az ő meghívása az MSZP-hez lenullázza Mesterházy Attila kolozsvári szereplését.  

„Victor Ponta a román Gyurcsány Ferenc” – mondta a politikus, és hozzátette: azzal, hogy ő a szocialista párt seregszemléjének díszvendége, azt üzeni, hogy az MSZP vissza akar térni a megszorítások és a magyarellenesség politikájához. „Ezt nem fogadjuk el, ezt az üzenetet és ezt a típusú szocialista politikát a magyarok egyszer már leszavazták és megbuktatták" - jelentette ki Rogán Antal, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc régi politikájára más arcokkal ma nincs szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!