10 milliárd forint esélyegyenlőségre

kdnp.hu
Forrás: MTI

Összesen mintegy tíz milliárd forintot fordít a kormány esélyegyenlőséget célzó pedagógiai, oktatási programokra és a halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma diákok tanulásának támogatására. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Gloviczki Zoltán, közoktatásért felelős helyettes államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az Integrációs Pedagógiai Rendszer keretében 7,1 milliárd forint áll rendelkezésre. A korábbi évek adatai alapján a 2011/2012-es tanévben várhatóan 71 ezer halmozottan hátrányos helyzetű – köztük roma – és 23 ezer óvodás vesz részt a programban, és 13 ezer pedagógus részesülhet kiegészítő illetményben. A keretösszegből 3,4 milliárd forintot szeptembertől költenek el.

Balog Zoltán külön kiemelte a források ellenőrzését, amely azt célozza, hogy ezeket az összegeket valóban a kívánt cél elérésére fordítják-e. Jelezte azt is, hogy a támogatásokat differenciálják, és mérik a programok sikerességét is, s a nagyobb hatásfokkal megvalósuló projektek nagyobb támogatást kapnak majd.

Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a forrásokból a pedagógusokat, diákokat segítő, fejlesztő programokat lehet elindítani.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!