170 millió forint az előadóművészetek támogatására

Forrás: MTI

Több mint 170 millió forinttal támogatja a professzionális színház- és táncművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ebből a független társulatok vendégjátékaira 10 millió jut – tudatta a tárca kultúráért felelő államtitkársága közleményében.

A professzionális előadó-művészeti szervezetek összesen 149,2 millió forintra pályázhattak. Ebből a határon túli színházak vendégjátékainak befogadására 25 millió, saját produkciók belföldi vendégjátékának támogatására 20 millió, külföldi vendégjátékok finanszírozására pedig 10 millió forint állt rendelkezésre.  A független színházi társulatok kiemelkedő színvonalú produkcióinak vendégül látására 10 millió forintra pályázhattak a színházak.

Kortárs magyar drámák megalkotását és színpadra állítását 18,5 milliós pályázati keretösszeggel támogatja a tárca, a kortárs bábszínházi művek esetében 15 milliós keretösszegre lehet pályázni.    Tízmillió forinttal támogatta a tárca a színházi nevelési programban, drámapedagógiai foglalkozásokon részt vevő színházi munkatársak képzését.

A professzionális táncművészeti szervezetek új produkcióinak létrehozására, magyarországi és külföldi vendégjátékra, táncművészeti fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésére 37,2 millió forint, a színházak akadálymentesítésének támogatására 3,5 állt rendelkezésre.     A kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok külföldi fesztiválon, vendégjátékon, koncertturnén való részvétel, illetve ifjúsági koncertek, kortárs zenei bemutatók megrendezése érdekében 22,4 millió forint keretösszegre pályázhattak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!