1989-90-ben jól vizsgázott a teljes magyar elit

Forrás: MTI

A budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint 1989-90-ben a teljes magyar elit jól vizsgázott, amikor úgy döntött, hogy „nem akarunk vérontást többé, nem akarunk polgárháborúban elfecsérelni emberi életeket, tehetségeket, nem kényszerítünk százezreket az ország elhagyására”.

Schmidt Mária az Először szabadon című időszaki kiállítás megnyitóján azt mondta, negyedszázada a cél „egy békés, vértelenül lezajlott, de alapvető antikommunista forradalmi változás és nemzeti függetlenségi harc volt”.

Szájer József, az Európai Néppárt alelnöke az ünnepségen – amelyen mások mellett Antall József néhai miniszterelnök özvegye és a politikus helyére lépő Boross Péter is ott volt – arról beszélt, hogy az első szabad választás és a parlament megalakulása olyan esemény volt, amely „évszázadok múlva is bele fog férni, még a rövidített magyar történelemkönyvekbe is".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!