23 évvel ezelőtt alakult meg a Fidesz

Forrás: fidesz.hu

Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban 1988. március 30-án 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). Az alapítók a következő nap nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be a független ifjúsági szervezet megalapítását. Egy héttel később a rendőrség figyelmeztette a Fidesz öt alapítóját – köztük Orbán Viktort és Kövér Lászlót –, hogy „tevékenységük illegális szervezet létrehozására irányul”.

A Fidesz megalapítását bejelentő  tájékoztatóra meghívták az összes budapesti újságot és a független (szamizdat) folyóiratok szerkesztőit, valamint a külföldi tudósítókat. A hivatalos magyar lapok többsége nem képviseltette ugyan magát, de így is igen sokan, mintegy hetvenen vettek részt a sajtóértekezleten, ahol az új szervezet alapító tagjai közül Deutsch Tamás, Németh Zsolt, dr. Orbán Viktor és dr. Kövér László adott tájékoztatást, majd felváltva válaszoltak a feltett kérdésekre.
A Magyar Hírlap cikke szerint a rendőrség sem hagyta szó nélkül a fejleményeket. A lap arról számol be, hogy az illetékes rendőri szervek 1988. április 8-án figyelmeztették Andrási Miklós dunaújvárosi, Orbán Viktor szolnoki, valamint Csaba Iván, Kövér László és Rácz András budapesti lakosokat. A nevezetteket felhívták tevékenységük abbahagyására.

Gyurcsány Ferenc, a pécsi KISZ-szervezet titkáraként 1988. augusztus 17-én úgy fogalmazott: „Úgy vélem, hogy a KISZ-nek politikai eszközökkel kell fellépnie az általa elfogadhatatlannak tartott törekvések ellen, politikai munkával kell elszigetelni az esetlegesen megalakuló Fidesz csoportokat”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!