287 ezer családnak van devizaalapú lakáshitele

Forrás: MTI

A kormányzati kommunikációs államtitkárság tájékoztatása szerint 576 ezer háztartásnak van lakáscélú jelzáloghitele, és minden ötödik magyart érinti a lakáshitelezés. Az érintett háztartások közel felének, 287 ezer családnak deviza-, 289 ezer családnak pedig forintalapú lakáshitele van. Az államtitkárság a részben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készített jelentést juttatta el az MTI-hez, azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján egyebek mellett a devizahitelesek érdekét szolgáló lépésekről beszélt. Bejelentette például azt, hogy az árfolyamgát melletti kampányba kezd a kabinet. Az MTI információi szerint már a napokban lehet számítani egy ezzel kapcsolatos tájékoztatási kampányra, társadalmi célú hirdetésekre.

A devizahitelesek helyzetéről szóló jelentés szerint a lakosság eladósodottsága 2003 óta gyűrűzik, az akkori Medgyessy-kormány ugyanis megszüntette a korábbi, 1998 és 2002 között működtetett, kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket.

„A szocialista kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők sokba vannak az államnak”– olvasható a jelentésben, amely szerint a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány különösebb korlátozások és gondos „használati útmutató” nélkül szabad utat adott a devizahiteleknek, amelyek „sok tízezer embert csaltak lépre, ezrek dőltek be a banki szirénhangoknak”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!