400 milliárd forintot takaríthat meg az állam a PPP-beruházásokon

Forrás: MTI

A mintegy száz PPP-projekt kiváltása, átalakítása a költségvetés hosszú távú terheit megközelítőleg 400 milliárd forinttal csökkenti – ismerteti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hegmanné Nemes Sára, az NFM kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában elemezte a köz- és magánszféra együttműködésében (public private partnership – PPP) létrejött beruházások helyzetét. Elmondta: PPP-konstrukcióban épült 54 oktatási intézmény, 34 sportlétesítmény, 4 autópálya-szakasz, 2 börtön, a Művészetek Palotája és a Berlini Collegium Hungaricum is.

A költségvetést háromezermilliárd forint összegben terhelik a teljes futamidő végéig a PPP-konstrukcióban épített sportlétesítmények, utak, kollégiumok, büntetés-végrehajtási intézmények után fizetendő kötelezettségek. „A beruházások jelenértékét megvizsgálva kiderült, hogy a magántőke bevonásával elkészült beruházás az állam és az önkormányzatok által vállalt kötelezettségek mindössze harmadába, negyedébe került” – idézi a közlemény az államtitkárt. Elfogadhatatlan, hogy az állam vállal minden kockázatot, míg a magánszféra kockázat nélkül többszörös haszonra tesz szert – húzta alá az államtitkár.

A felsőoktatási fejlesztések kapcsán Hegmanné Nemes Sára rámutatott, hogy a szerződések nem biztosítanak lehetőséget rendes felmondásra az állami fél számára, még az elfogyó hallgatói létszám miatt sem. Minden projekt egyértelműen egy-egy, a kivitelezői megrendelésben érdekelt építőipari céghez köthető. A magánpartnerek nagy része nem rendelkezett ingatlanüzemeltetői tapasztalattal, ezért költséges alvállalkozókat kellett bevonnia feladatai ellátásába. A szolgáltatás iránti kereslet számos esetben elégtelen, a szolgáltatási díjak mértéke gyakran meghaladja az intézmények teherviselő képességét.

Hegmanné Nemes Sára leszögezte: a hatályos szabályozás szerint már nem lehet elszámolni a PPP-beruházásokat államháztartáson kívül, ez tehát a továbbiakban nem lehet érv a konstrukció mellett. Így állami beruházásként, elsősorban uniós forrásokat bevonva érdemes fejleszteni, és a megvalósult beruházások üzemeltetését ésszerű alapokra kell helyezni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!