52 milliárddal kompenzálja az állam a távhőszolgáltatókat

Forrás: mno.hu

Több száz milliós kiadással számolhattak volna a rezsidíjak csökkentése miatt az egyes távhőszolgáltatók, ha nem kompenzálják őket. A kormányzat döntésének köszönhetően azonban ezt a terhet nem kell magukkal cipelniük.

A Magyar Energiahivatal tájékoztatása szerint országosan 52 milliárd forintos támogatást kapnak a hőszolgáltatók, amelynek a fele jut az öt vidéki nagyvárosba – Pécsre, Szegedre, Miskolcra, Debrecenbe, Győrbe –, valamint Budapestre. Az egyes cégeknek szánt segítséget bonyolult számítással állapították meg, az összege maximum a működési kiadások és bevételek közötti különbözet lehet. A kompenzáció azért is jelenthet sokat a cégeknek, mert az energiahivatal számításai szerint a lakossági és a nem lakossági fogyasztók távhő-díjakból származó hátraléka meghaladja a 18 milliárd forintot.

Ez pedig közel kétszer annyi, mint a tolnai megyeszékhely, Szekszárd egész évre szóló költségvetése. A Pétáv Pécsi Távfűtő Kft.-nél még tavaly decemberben úgy számoltak, hogy az intézkedések nyomán 600 millió forint bevételkiesést kell lenyelniük, ám mégsem így lett. A társaság igazgatója, Vida János szerint a karácsony előtt megjelent határozat alapján ezt a kiesést nagyrészt kompenzálja is az állam. Mindezzel együtt nincsenek könnyű helyzetben, jegyezte meg, mert a vezetékadóval, valamint a hatósági árak bevezetése miatt 230 millió forintot vontak el tőlük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!