55 ezerrel dolgoznak többen, mint tavaly ilyenkor

Forrás: MTI

Tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A foglalkoztatottak száma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

A KSH szerint a növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet. A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 891 ezerre nőtt. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 58,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,4 százalékpontos emelkedésnek felelt meg.

Az egy hónappal korábbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 10 ezerrel több, 3 millió 935 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliségi ráta változatlan

A munkanélküliek 468 ezer fős létszáma 7,2 ezerrel – 1,6 százalékkal – haladta meg az előző év azonos időszakának értéket. 2012 szeptember-novemberben a munkanélküliek 48 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig csaknem másfél év, 17,5 hónap volt a KSH adatai szerint.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!