6,5 milliárddal több pályázati pénz kulturális intézményeknek oktatási programokra

Forrás: MTI

Csaknem 6,5 milliárd forinttal nőtt az a keret, amelyre kulturális intézmények pályázhatnak tanórán kívüli nevelési feladatok ellátására, így a programokra összesen 8,58 milliárd forint áll rendelkezésre.

Újra megnyílt a Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című pályázat azzal, hogy a kormány korábbi döntése értelmében 6,46 milliárd forinttal megnövelte a rendelkezésre álló keretet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága kedden az MTI-vel.

Mint írták, a korábbi 136 projekt mellett lehetőség nyílik mintegy 150 új pályázó, valamint a forrás szűkössége miatt korábban tartaléklistára került pályázatok támogatására is.

A konstrukció célja, hogy a kulturális intézmények – beleértve a kulturális civil szervezeteket is – szélesebb körben kapcsolódhassanak be az iskolán kívüli oktatásba, így segítve a közoktatásban résztvevők óvodai, tanórai és szabadidős oktatását, nevelését.

A kiírásra működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények, közművelődési intézmények és civil szervezetek, könyvtárak, levéltárak, valamint előadóművészeti és alkotóművészeti szervezetek pályázhatnak. Az elnyerhető támogatás pályázatonként 5-30 millió forint lehet.

Pályázni október 24-től november 30-ig lehet. Az első két napon a kormányrendeletben nevesített, hátrányos helyzetű kistérségekben székhellyel vagy telephellyel rendelkező intézmények pályázatait fogadják be, október 26-tól pedig minden, a kiírásnak megfelelő kulturális intézményét.

A pályázati kiírás a http://www.nfu.hu/doc/3424 oldalon érhető el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!