6,5 milliárdos támogatás a közhasznú szervezeteknek

Forrás: MTI

Összesen 6,5 milliárd forint támogatást kap több mint kétszáz közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú szervezet az egyes minisztériumok költségvetéséből – közölte a kormányszóvivő a kabinet ülése után. Nagy Anna tájékoztatása szerint a támogatások összege százezer és másfél milliárd forint közötti. Példaként említette, hogy a Nemzeti Sport Intézet utánpótlás-nevelésre 1,489 milliárd forintot kap, de támogatásban részesülnek a hallgatói önkormányzatok, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Rezidens Szövetség is. A szóvivő beszámolt továbbá arról, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta az új doppingellenes szabályozást.

Semmi ok nincs a paksi atomerőmű leállítására – jelentette ki a kormányszóvivő szerdai a japán katasztrófával kapcsolatos felvetésre válaszolva. Nagy Anna hangsúlyozta: a paksi a biztonságos erőművek közé tartozik. Hozzátette, Magyarország közelében nincs olyan törésvonal, mint amilyen a japán katasztrófát okozta. Paks földrengés-biztonsági szempontból is a biztonságos intézmények közé tartozik. A paksi erőmű bővítési tervét firtató kérdésre a szóvivő úgy reagált: „semmilyen olyan módosítás nem várható Pakssal kapcsolatban, ami a japán katasztrófához kapcsolódik”, de a magyar atomerőmű ellenőrzése természetesen sokkal erősebb és hangsúlyosabb lesz.

A kormány támogatja azt a képviselői indítványt, amely módosítaná a táppénzkiszámítás jelenlegi szabályozását – közölte a szóvivő, a fideszes Dancsó József nyújtotta be azt a zárószavazás előtti módosító indítványt az államháztartási törvényhez, amellyel felére csökkentené a táppénz napi összegének lehetséges maximumát. Nagy Anna azt mondta, a módosító indítvány erősen összefügg a Széll Kálmán-terv céljaival. Kifejtette: a táppénz jelenleg érvényes maximum összege a minimálbér négyszerese, ez a jövőben a minimálbér kétszeresére, bruttó 156 ezer forintra változna.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!