A 70 éve a Radnai-havasokban elhunyt síjárőrcsapat tagjaira emlékeztek

Forrás: MTI

A Radnai-havasokban 1944. január 13-án hirtelen lezúdult hótömeg 15 salgótarjáni áldozatára emlékeztek a nógrádi megyeszékhely központi temetőjében.  

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében úgy fogalmazott: minden idők legnagyobb magyar sporttragédiája volt a 2303 méter magas hegycsúcs megmászására indult fiatalok halála, ám ötven évig mégsem gyászolhatta leventéit a város.  

A polgármester a kegyeleti megemlékezésen felidézte, hogy a fiatalok halála után gyászolt a város, hetekig fekete lobogók lengtek az acélgyár bejáratánál és a középületeken. A második világháború után hosszú, kényszerű hallgatás következett, majd a lavinaszerencsétlenség 50. évfordulóján, 1994. január 13-án tartották az első hivatalos városi megemlékezést. 2003-ban emlékbizottság alakult, s elindult az első expedíció: 19 lelkes lokálpatrióta július 31-én elhelyezte azt az emlékoszlopot a tragédia helyszínén, a Nagy-Pietrosz alatti Mosolygó-tónál, amelyet azóta minden év nyarán megkoszorúznak a salgótarjáni leventékre emlékező zarándokok.

Az idei salgótarjáni megemlékezésen részt vett a romániai Borsa küldöttsége is. Grec Silvia Georgetta, a Salgótarjánnal testvértelepülési kapcsolatot ápoló Borsa kulturális főtanácsosa elmondta, hogy városuk is kegyelettel őrzi a fiatalok emlékét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!