A család és a szabadság nem zárja ki egymást

Forrás: mno.hu

Le kell számolni azzal a váddal, hogy ha egy politika támogatja a családot, akkor azzal minden más életformát elvet, kirekeszt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Gödöllőn. Az uniós tagállamok demográfiai és családügyi minisztereinek informális ülésén tartott nyitó beszédében a kormányfő hangsúlyozta: ezeknek a „vádaknak a mélyén” az a koncepció áll, hogy a családot és a szabadságot pártoló politikák ellentétben állnak egymással. Be kell bizonyítani, hogy ez nincs így, és jó lelkiismerettel ki kell állni a családpolitika mellett. Hangsúlyozta: Magyarországon még erős a család megbecsülése. A kormányfő kiemelte: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok a családot fontosnak tartják, de később mégsem születnek meg a tervezett gyermekek. A család iránti igény tehát megvan, de az akadályok eltérítik az embereket az eredeti életstratégiájuktól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!