A gyermektelenség elfogadottabbá válása nagyon veszélyes út

Forrás: nol.hu

Húsz év alatt megkétszereződött Magyarországon azok száma, akik szerint rosszul dönt az a pár, amelyik három gyereket vállal. Emellett egyre többen gondolják azt is, hogy gyerek nélkül is lehet teljes életet élni. 2000-ben azzal az állítással, hogy nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyermeke, még a magyarok 59 százaléka értett egyet. A legújabb, tavalyi kutatások azonban fordulatról tanúskodnak – derül ki S. Molnár Edit demográfus tanulmányából.

Pongrácz Tiborné demográfus szerint a gyermektelenség elfogadottabbá válása nagyon veszélyes út. Hozzáteszi: a tudatos gyerektelenség még nem, a halogatás viszont annál inkább jellemző a magyar fiatalokra, ebből viszont könnyen lesz gyermektelenség. A 30 és 35 év közötti nők negyven százalékának még nincs gyereke, egy részüknek valószínűleg soha nem is lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!