A kétharmad maga a népakarat – Sajtószemle

kdnp.hu

Megkezdődött a Parlamentben az új alaptörvény vitája. A (KDNP) szerint eljött az ideje annak, hogy egy új korszak kezdődjön, s ennek az új korszaknak a startköve lesz az alkotmány - mondta Harrach Péter.(http://www.mti.hu/cikk/2011/03/22/kdnp-_az_uj_korszak_startkove_az_alko…)

Rubovszky György a Duna TV-nek adott interjút. Szerinte Sólyom László álláspontja, miszerint nem szerencsés, ha csupán a kormánytöbbség dönt egy új alkotmányról, ma úgy értelmezhető, mint ami szembe megy a népakarattal. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=406705#null)

Az alkotmánytervezet általános vitájában felszólalt Paczolay Péter, az alkotmánybíróság elnöke, valamint Kállai Ernő, Jóri András és Fülöp Sándor ombudsmanok. Az alkotmányok és a bennük foglalt szabályok védelemre szorulnak - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke, hozzátéve: az új alaptörvény is igényli majd az érvényesülését biztosító hatékony megoldásokat. Paczolay Péter szerint a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete olyan Alkotmánybíróság koncepcióját vázolja fel, mely megvalósulása esetén jelentősen eltér az elmúlt 21 év magyar alkotmánybíráskodásától. Ez a hatáskörök átrendezését, új egyensúly létrehozását jelenti - tette hozzá. Véleménye szerint az új szabályozás akkor értékes, ha erősíti, és nem gyengíti az alkotmánybíráskodást. Kállai Ernő alkotmánytervezetük módosítására kérte a kormánypártokat. Kifejtette: a nemzetiségi kulturális, nyelvi és képviseleti jogok csorbítása, valamint a kisebbségi ombudsman önálló hatáskörének megvonása csökkentené a jogvédelem hatékonyságát, és rossz üzenet lenne a kisebbségek felé. Jóri András szerint egy hatósági hatáskörökkel, saját hivatali szervezettel rendelkező információs biztosra lenne szükség; az adatvédelmi biztosok független jogvédő szervek és hatóságok egyszerre. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint kiegyensúlyozatlan a kormánypártok alaptörvény-javaslata, mivel abból két nagyon fontos elem: az egészséges környezethez való jog és a környezetvédelmi ombudsman intézménye is hiányzik. Az új alkotmány tervezete komoly visszalépéseket tartalmaz a környezet- és egészségvédelem terén a jelenleg hatályos alaptörvényhez képest - olvasható 104 zöld szervezet közös közleményében. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/03/22/15/Paczolay_az_alkotmanyvedelem_l…)

Demján Sándor interút adott az Ingatlan és befektetés c. lapnak. Véleménye szerint "nélkülözhetetlenek a hipermarketek, és bár az ezeket működtető külföldiek itt valóban csak piacot vettek, emiatt nem sírni kell, hanem megteremteni a hazai konkurenciát". A nagyvállalkozó szerint keresztény hagyomány, hogy a vasárnap vásárnap, és a plázák népszerűsége a régmúlt iránti nosztalgikus érzéseken alapul. (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/22/demjan_nekunk_koszonheto_a_l…)

A Népszava A nap embere rovatban írt Semjén Zsoltról, mert azt mondta, hogy az MSZP és az LMP szavazóikat elárulva kivonult az alkotmányozásból, így a kormánypártok képviselik őket is. A cikk szerint "ha hihetünk Semjénnek, a kormánynak - eddig az összes ígéretüket betartották, sőt -, akkor nem alaptörvény, hanem alapvicc íródik Magyarországon". (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=406557)

A KDNP budapesti választmánya azt kéri: távolítsák el a fővárosi Kossuth térről Károlyi Mihály szobrát. Véleményük szerint a volt miniszterelnök tevékenysége miatt "nem méltó" arra, hogy a Parlament közelében emlékezzenek rá. A választmány azt javasolja, hogy a szobor kerüljön a Memento Parkba, Marx, Engels, Lenin, Kun Béla, Ságvári Endre és Münnich Ferenc társaságába. Korábban már a Jobbik is kezdeményezte, hogy a szobrot távolítsák el a Kossuth térről. (http://hvg.hu/itthon/20110322_karolyi_mihaly_szobor_eltavolitas#utm_sou…)

Károlyi Mihály helyett Kéthly Anna szobrát látná szívesen a Kossuth téren a budapesti KDNP - mondta el a Független Hírügynökségnek Szalma Botond, a párt budapesti elnöke. Hozzátette, a Károlyi-szobor eltávolítását már remélhetőleg a szerdai ülésnapján napirendre veszi a Fővárosi Közgyűlés. Szalma Botond a Jobbik álláspontjával kapcsolatban azt
mondta: ha támogatják kezdeményezésüket, örömmel veszik. (http://hvg.hu/itthon/20110322_kdnp_szobor_kethly_anna#utm_source=hirker…)

Tarlós István tárgyalásokat kezdeményez Moszkva polgármesterével a fővárosi Szabadság téren található szovjet emlékmű áthelyezéséről. A Fővárosi Közgyűlés április 6-i ülésén nevezné át a jelenlegi Roosevelt teret Széchenyi István térre, a Szabadság tér pedig – ahol az Egyesült Államok nagykövetsége is van – az egykori amerikai elnök nevét viselné. (http://www.mno.hu/portal/773151)

A Blikk cikkének címe szerint Újabb képviselő duplázott törvénytelenül. A lap úgy tudja, hogy június és december között hónapokon át törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László (59) KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester. A politikus ugyanis jogellenes módon egyszerre vette fel önkormányzati költségtérítését és teljes összegű választókerületi pótlékát az Országgyűlésben, pedig ez tilos. - Nem akartam törvényt sérteni, nem volt szándékos, ami történt - mondta a Blikknek Földi László. A helyi jegyző december elején jelezte neki, hogy törvénytelen teljes összegű költségtérítést felvennie az Országgyűléstől, ha az önkormányzattól is kap pénzt, ekkor mondott le a ceglédi járandóságáról a közgyűlés előtt. - Sajnálom, ami történt, és vissza fogom fizetni a jogtalanul felvett összeget - mondta lapunknak Földi László. (http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ujabb-kepviselo-duplazott-torvenytel… )

A progressziv.blog szerzője azt bírálja, hogy a kormány megszünteti a Földrajzinév-bizottságot. A kormány hatalmi terjeszkedése kapcsán így fogalmaz: "Hamarosan kormányküldöttség utazik Spártába, hogy tanulmányozza az ottani oktatási rendszert. (A Taigetosz a szociális válság és mélyszegénységben élő, leszakadó rétegek újratermelődésének felszámolásában fog minden valószínűség szerint szerepet kapni…) A Leonidász-programnak elnevezett új oktatási reformcsomag részleteinek kidolgozása nagy erőkkel folyik a KDNP bugyraiban. (Jelenleg arról folynak parázs műhelyviták e körben, hogy miképpen hagyhatók el a programból a klasszikus spártai nevelésben fontos szerepet betöltő „férfiszerelmek”…)"
(http://progressziv.blog.hu/2011/03/22/ezentul_a_kormany)

A kormányok elsődleges feladata és kötelessége a kiszámítható családtámogatási rendszerek megtartása – mondta Soltész Miklós kedden Budapesten, a Gyermekek Európája kormányközi munkacsoportülés programjaként szervezett konferencia megnyitóján. Felhívta a figyelmet arra, hogy a családi életre, a gyermekvállalásra való felkészítés nem része az iskolai nevelésnek. A diákok nem kapnak támogatást egyebek közt arra nézve, hogy hogyan kell nevelni egy gyermeket – tette hozzá az államtitkár, aki szerint ennek a következményei a széteső családok, a lelki bajok. A családtámogatásokról elmondta: az EU-ban nincs egyetlenegy megoldás erre a kérdésre. Jónak mondható Franciaország, a Benelux államok és a skandináv országok gyakorlata is. Fontosnak nevezte egy jó gyermekvédelmi törvény megalkotását. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb problémaként jelzik a szülők és a szakemberek is a súlyosan viselkedészavaros gyermekek számának növekedését. Hozzátette: beszélni kell a szexuális zaklatáson átesett gyermekekről, valamint azokról is, akiket drogkereskedelembe kényszerítenek. Soltész Miklós olyan nyilatkozat elfogadására tesz javaslatot, amelyben az áll: a család a társadalom alapja, a gyermek alapvető joga, hogy családban nőjön fel, valamint a gyermekek szülei felelősek a rájuk bízott gyermekekért. (http://www.mno.hu/portal/772977)

A klubradio.hu Pimasz levéllel hergeli a rendőröket Orbán és Pintér számol be arról, hogy a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Bárdos Judit szerint felháborító a miniszterelnök és a belügyminiszter rendőröknek írt levele. A levél kitér arra is: "Sem a kormánynak, sem a Fidesz-, sem pedig a KDNP-frakciónak nem célja, hogy a feladataikat rendkívüli áldozatvállalással, magas erkölcsi és szakmai színvonalon, jogszerűen teljesítő rendőröket elbizonytalanítsa." A főtitkár szerint a levélben nincs szó a rendőrség kiemelt támogatását ígérő nyilatkozatok megvalósításáról, a Belügyminisztériumnál 25 milliárd forintot zároltak, ami a rendőrség működőképességét veszélyezteti. (http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=124943)

Összesen 300 millió forint keretösszeg felhasználását biztosítja a Kisiskolák újraindítása elnevezésű pályázat. A kezdeményezés dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára nevéhez fűződik. A Tolna megyére vonatkozó részletekről Szekszárdon tartott sajtótájékoztatót Tóth Ferenc kormánymegbízott. (http://www.teol.hu/tolna/kozelet/lekerulhet-a-lakat-a-bezart-iskolakrol…)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!