A legfontosabb a nemzetben való gondolkodás.

Forrás: MTI

Az új kormány, amely kétharmados felhatalmazást kapott a magyar néptől, már az első napokban olyan döntéseket hozott, amelyek a 15 milliós nemzet egységét szolgálják – jelentette ki New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök a metropolisban és annak környékén élő magyarság képviselőivel találkozva.

Az államfő szerint ilyen volt a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, valamint a trianoni szerződés évfordulójának a nemzeti összetartozás napjává történő nyilvánítása. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés elfogadott egy nyilatkozatot a magyar nemzet összetartozásáról. Schmitt a magyarországi kormányváltást új korszak kezdetének nevezte az anyaország és a külföldön élő magyarság közötti viszonyban, mert „a nemzeti együvé tartozást mostantól nemcsak szavakban, hanem tettekben is érezni lehet majd”.

„A legfontosabb a nemzetben való gondolkodás. Nem 10 millióan vagyunk, hanem több mint 15 millióan” – mondta Schmitt. „Mi sem lehet szebb dolog egy egy hónapja megválasztott köztársasági elnök számára, mint az, hogy amerre csak jár a világon, magyar emberekkel találkozzon. Amerre csak megyek, hirdetem, hogy a magyar nemzet egységes és oszthatatlan.” „A köztársaság elnökeként azért fogok fáradozni, hogy ne csak a demokrácia őre legyek, ne csak az egyik nagykövete a magyar nemzetnek, hanem azért is, hogy együvé tartozzunk” – mondta Schmitt. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet az Európai Unióban is erős lesz.

Az államfő szerint sokkal erősebbek azok a kapcsok, mint például az anyanyelv és a kultúra, amelyek összekötik a magyarságot, mint azok a dolgok, amelyek elválasztják. Az MTI-nek nyilatkozva Schmitt Pál rámutatott, hogy jelenlegi amerikai tartózkodása idején öt alkalommal találkozott helyi magyarokkal, és a New York környéki magyarságot az összetartozás nagyon erős letéteményesének nevezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!