A szabad rablást végzők féltik a szabadságot

Forrás: hírTV

A közvélemény-kutatások ellenére mindenkit arra kér a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, hogy aki változást szeretne, az menjen el szavazni – mondta el Tarlós István a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában. A politikus kiemelte, hogy úgy tűnik, azok féltik a legjobban a szabadságot, akik az eddigi „szabadság” alatt szabad rablást értettek. Tarlós, szocialista ellenfeléről elmondta: nem szabad elfelejteni, hogy Horváth Csaba Gyurcsány Ferenc embere, a rácsok mögött ülő Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes társa volt. Demszky Gábor elmúlt húsz évi munkásságát Tarlós István átlag alattinak minősítette. A sorozatos botrányokban, mely a fővárosi tulajdonban lévő cégeknél megfigyelhetőek, Demszkynek passzív felelőssége van, míg a szocialistákat aktív felelősség terheli. Az elszámoltatással kapcsolatban arról beszélt, hogy az már körülbelül másfél éve megkezdődött, a BKV-szerződések kivizsgálásakor, de ez nem fog abbamaradni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!