A tagok fizették a nyugdíjkampányt

Forrás: MNO

Legkevesebb kétszázmillió forintot költhettek a hazai magánnyugdíjpénztárak november vége óta olyan kampányokra, amelyek során televíziókban és az interneten látható reklámokkal, tájékoztató internetes oldalakkal, illetve nyugdíjkalkulátorokkal igyekeztek meggyőzni saját tagjaikat a kötelező pénztárak előnyeiről – derül ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozó reklám- és nyugdíjszakértők véleményéből.

A Stabilitás Pénztárszövetség és egy, a kasszák mögött – multinacionális cégekből – álló pénzügyi csoportosulás sem árulta el, hogy pontosan mennyit fizettek ki azokból a működési költségekből, amelyekre sajátjukként tekintenek a pénztárak, miközben ezeket valójában a pénztártagok által befizetett havidíjakból vonják le. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már vizsgálja, hogy a hazai nyugdíjpénztárak többsége mire költötte a működés finanszírozására felhasználható tartalékait. Mindeközben a Magyar Nemzet azt is kiderítette, hogy az egész pénztári lobbi mögött egyetlen PR-cég áll, ennek tulajdonosa pedig már a Kóka-féle balliberális pénzosztó gyakorlatnak is haszonélvezője volt – írják a lap mai számában, melyben bővebben is olvashat a témáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!