A többség szerint nincs veszélyben a sajtószabadság

Forrás: MTI

A megkérdezettek többsége (57 százalék) szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, ugyanakkor a törvény megítélése megosztja a válaszadókat – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából.

A magyarok 57 százaléka szerint a sajtószabadság „teljes mértékben” vagy „inkább”, de biztosítva van Magyarországon, dacára a demokrácia alapértéke körül karácsony óta folytatott pártpolitikai csatáknak. Mindössze a válaszadók 30 százaléka érzi veszélyben a sajtószabadságot. Érdekes, hogy az MSZP-tábor harmada (35 százalék) sem félti a sajtó szabadságát, viszont a kormánypárt bázisának ötöde (21 százalék) inkább szkeptikus..

A megkérdezettek 91 százaléka egyetért a közéleti műsorok kiegyensúlyozottságának elvével, 90 százaléka pedig büntetné a sajtót az emberi méltóság megsértése esetén. A magyarok 85 százaléka a törvénnyel összhangban szigorítaná a korhatárjelöléseket, 93 százalék a megszakított műsornál hangosabb reklámokat is tiltaná. A választók körében a szinkronizálás helyett szorgalmazott feliratozás a legvitatottabb, ezzel alig minden harmadik (36 százalék) megkérdezett ért egyet.

Hiába a tartalmi egyetértés, az „új médiaszabályozás” már nagyjából három egyenlő táborra osztotta a válaszadókat: 30 százalékuk „inkább jónak”, 39 százalékuk „inkább rossznak” nevezte, 31 százalékuk viszont nem tudott, vagy nem akart véleményt mondani róla. Mindez alighanem a magyarok konfliktuskerülő attitűdjeit tükrözi.

A Nézőpont Intézet teljes elemzését itt olvashatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!