A történelmi egyházak vezetőivel találkozott az egyházügyi államtitkár

Forrás: MTI

Komoly elmozdulás történt az állam és az egyházak közötti bizalom helyreállításában, de emellett fontos a kapcsolatok stabilizálása és kiszámíthatósága is - állapították meg a felek azon a találkozón, amelyen Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a történelmi egyházak vezetőivel találkozott. A közlemény szerint a megbeszélésre a magyar társadalom érdekében végzett közös munka előremozdításának szándékával, a partnerség szellemében került sor.
   
Szászfalvi László szerdán fogadta hivatalában Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, Bölcskei Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Ittzés Jánost, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét, valamint Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!