Alkotmánybírósághoz fordult a bíróság

Forrás: FH

Felfüggesztette csütörtökön a bíróság az '56-os belügyminiszter, Biszku Béla elleni eljárást. Biszku Béla ellen egy korábbi interjúban tett kijelentése miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság a nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt indított eredetileg eljárást.
A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán a Független Hírügynökség kérdésére nem árulták el, hogy miért fordult a hatóság az Alkotmánybírósághoz. Mint ismert, január végén vádiratot nyújtott be az I-XII. kerületi ügyészség Biszku Béla, egykori belügyminiszter ellent.

Biszku Béla - aki az 1956-os forradalmat követő megtorlások idején volt belügyminiszter - még 2010 nyarán, a Duna Televízióban egy kérdésre válaszolva ellenforradalomnak nevezte az 1956-ban történteket, míg az azt követő megtorlásokat jogszerűnek minősítette. Egy új, 2010 nyári büntetőjogi tényállás alapján ez megfelelhet annak, hogy jelentéktelen színben tüntette fel a kommunista rendszer bűneit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!