Állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály

Forrás: kormany.hu

Tisztelgünk mindazok előtt, akik elhivatottságukkal és munkájukkal hozzájárultak Magyarország eredményeihez – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Államalapító Szent István ünnepéhez kapcsolódó állami kitüntetések átadásán.

Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Martin A. Dale-nek, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatójának, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökének, Dr. Pátzay Györgynek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének, Béres Klárának, a Béres Gyógyszertár Zrt. kommunikációs igazgatójának, Sztancsik István állami díjas mérnöknek, a Weszta Kft. ügyvezető igazgatójának adta át Varga Mihály. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztetjét Nagy Miklós, a Béres Gyógyszertár Zrt. gazdasági igazgatója vette át. Magyar Arany érdemkereszt elismerésben részesült Kovács István, a Kovács Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltatató Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Matika Istvánné, az Unió Coop Zrt. gazdasági igazgatója, Mészáros Zoltán, a Hunor Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója. Magyar Bronz érdemkeresztet kapott Berkes Gyula Ferenc, a Restaurant Biarritz Kft. tulajdonosa, valamint Szabó Zoltán, a Silent Session Produkciós kft. művészeti vezetője, zenei producer.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!