Áprilisban ugrik ki a nyuszi a bokorból

Forrás: hirado.hu

Végre lekerül az állampolgárokról az az őrületes nagy teher, amit a magán-nyugdíjpénztári rendszer jelent – mondta Selmeczi Gabriella, nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A 3,2 magán-nyugdíjpénztári millió tag közül alig több mint 100 ezer maradt a rendszerben, ami azt jelenti, hogy az emberek jelentős része bízik az állami nyugdíjban – hívta fel a figyelmet.

A vagyonátadásról elmondta: 530 milliárd forint kerül az államkasszába.

Március 1-je az a nap, amikor az összes adat összefut. Legkorábban április közepén-végén lehet reálhozamot fizetni. Ekkor ugrik ki a nyuszi a bokorból – fogalmazott Selmeczi. Nagyon sok szereplő focizik a pályán, és nagyon sok érdekeltség van, az állampolgárok pedig felelős döntést hoztak – vélte a fideszes politikus.

Hangsúlyozta: az MSZP nagyon durván, és övön alul próbálta megdönteni az állami nyugdíjrendszerbe vetett bizalmat. Két vesztes választás után a padlóról keresik, hogy mibe köthetnének bele, és nem nézik azt, hogy az állampolgároknak mi a jó – jelentette ki a miniszterelnöki megbízott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!