Áttörés a szakmunkásképzésben

Forrás: MTI

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) áttörést ért el a hazai szakmunkásképzési rendszer átalakításában, 2011. szeptember elsejétől 46 szakmában a kamara által összeállított, a gyakorlati képzést erősítő új tananyag alapján oktatnak majd - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-nek. Elmondta: 46 szakmából 28 fizikai szakma esetében lehetővé válik a 8 osztályra épülő 3 éves szakmunkásképzés bevezetése is, ez a kamarának legalább 10 éves kezdeményezése. Parragh László hangsúlyozta, hogy az új tananyagban a munkatevékenységbe ágyazott szakmatanulás pedagógiai modelljét alkották meg. A 28 szakma esetében egyértelműen a duális képzés felé mozdították a szakmunkásképző rendszert. A gyakorlati képzések számát 50 százalékkal megnövelték, például a kőműves szakmában a 8. osztályt követő 3 éves szakmunkásképzési rendszerben a gyakorlati óraszámot 1.100-ról 1.600-ra emelik. A kötelező nyári szakmai gyakorlatot 300 órára emelték, így a 28 szakmában a tanulók összesen 1.903 órát töltenek el a 3 év alatt gyakorlati képzéssel, és ennek a súlypontját is a vállalati üzemi szférára helyezték. Változás az is, hogy a kamara által kidolgozott szakmunkásképzési rendszerben a szakmai záróvizsga időtartama maximum 2 nap lehet a korábbi 2-5 helyett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!