Átvilágítják az állami pénzszórást

Forrás: MHO

Többek között Simor András és Oszkó Péter volt munkahelye (Deloitte Zrt.), valamint Batiz András vállalkozása s több, Gyurcsány Ferenchez köthető társaság is szerepel azon a listán, amely részben az állami intézményekkel szerződéseket kötött cégeket tartalmazza. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos átvilágíttatja a 2002–2010-ben megkötött megbízásokat.

Amint a Magyar Hírlap arról már korábban többször beszámolt, számos külső céggel kötöttek állami intézmények különböző megbízási szerződéseket az elmúlt kormányzati ciklusban. A vállalkozásoknál összességében több milliárd forintnyi közpénz landolt. A Miniszterelnöki Hivatal például több mint 145 millió forint értékben döntött közvélemény-kutatási megbízásokról, a nyertes vállalkozásoknak többek között a minisztériumok, miniszterek lakossági megítélését kellett felmérniük.

A Magyar Hírlap írta meg azt is, hogy külső cégekkel végezteti el az európai uniós forrásokból finanszírozott fejlesztések értékelését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A szervezet Simor András MNB-elnök és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter korábbi munkaadó cégével, a Deloitte Zrt.-vel is kötött keretmegállapodást. A külsős szakértők napidíja elérhette a 249 ezer forint plusz áfát. A fejlesztési ügynökség egyébként nemcsak az értékeléseket, hanem belső ellenőrzési tervének végrehajtását is külső társaságra bízta, s százmilliókat költöttek reklámokra. Ezeket, illetve az ehhez hasonló szerződéseket az új kabinet Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos vezetésével most átvilágíttatja, s felülvizsgáltatja a többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok működését szakmai, üzleti és jogi szempontok alapján.

Jelenleg nyolcvanöt cég szerepel a felülvizsgálati listán, amely még tovább bővülhet. Ezek között található a már említett Deloitte Zrt.-n kívül többek között Batiz András volt kormányszóvivő cége (Batiz Consulting), de rajta van a listán a Political Capital Kft., az In-Kal Security és a Cafe csoport is.

A sorban több olyan vállalkozás is megtalálható, amely Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökhöz köthető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!